Medúza motoros kishajó Viareggiotól Marseillesig '05

Viareggiotól Marseillesig

71. nap, 2005.07.10., vasárnap

Már fél 5-kor elindulok. Az égbolt kicsit borult, a rövidhullámú sávban erõs légköri kisülések zaja hallatszik a rádióból. Labilis az idõjárás. Úgy döntök, hogy a Genovai öblöt nem vágom le – pedig sokkal kisebb méretû, mint a Tarantoi – hanem a part mentén körbehajózom. Pirkadatkor látom, hogy az égbolt tovább felhõsödik, a tenger is össze-vissza hullámzik. Annak ellenére, hogy északkeleti szél fúj, a nagyobb hullámok dél, délnyugat irányból jönnek.

A hajnali párás levegõben ugyanolyan csodálatos látványt nyújt Viareggió, a magas hegyekkel a háttérben. Hiába reménykedtem, a nap sugarai nem tudnak áttörni a felhõkön. Komor szürke és fekete minden, pedig félelmetesen szépek a 100-150 méter magasságból leszakadó, zord sziklafalak. Errefelé bányásszák a híres carrarai márványt.

Mögöttem hagyom Palmaria és a Tino szigeteken. A Portovenere kikötõ (Vénusz kikötõ) szûk bejáratán egy nagyobb jacht igyekszik befelé. A szoros mindkét oldalán erõditések védték a kikötõt, a tenger felöl támadó ellenségtõl. Nemsokára elhajózok az egyedülálló természetvédelmi területre, a Cinque Terre – a külvilágtól szinte teljesen elzárt 5 kis falu, Corniglia, Manarola, Monterosso, Riomaggiore, Vernazza –, nagyon látványos, mintegy húsz kilométeres partszakasza elõtt. A partot 1997-ben az UNESCO a Világörökség részének nyilvánította.

Közben az idõjárás egyre fenyegetõbben alakult. A magas hegyek fölött korom fekete viharfelhõk gyülekeztek és haladtak velem párhuzamosan. Hallottam a vihar dörgését és láttam, miként cikáznak a villámok. Csak reménykedtem, hogy a vihar nem jön ki a szárazföldrõl. Szerencsém volt, csak egy rövid de kiadós zápor szakadt a nyakamba.

Dél körül kicsit javult az idõ, még a nap is néha, néha elõbújt. Dél körül közvetlen Genova elõtt a Mesco félszigetnél már ragyogó idõ volt. Vasárnap lévén nagyon sok vitorlás cirkált könnyû szélben.

Hamarosan feltûnik Olaszország legnagyobb kikötõje, Genova. Behajózok a kõgát mögé. Kicsit körülnézek, de nem akarom az idõmet vesztegetni. Úgy sem lenne elég egy pár óra a város megtekintéséhez. Fájó szívvel lemondok a partraszállásról. Sokba került a horvátországi várakozás. Ha még lenne egy hónapom, biztosan eltöltenék itt 1-2 napot városnézéssel. Megcélzom Savonát, beállítom a robotkormányt

Nekiállok ebédet egybe vacsorát fõzni. Felrakom a ponyvát, mert a szél mindig elfújja a gáztûzhely lángját. Mielõtt a ponyva alá bújok, jól körülnézek. Jobbra elõttem egy kisebb üres teherhajó áll. Nem látszik a hajóorron megtörõ-, vagy a propeller által felkavart hullámok fehér habzása. Elég messze van tõlem ahhoz, hogy llátnom kellene a ledobott horgonya horgonyláncát. Egyébként kihalt az öböl.

Éppenhogy elkezdem a konyhamunkát, a krumplihéjjat akarom kiszórni a tengerbe, amikor a jobb oldalamon hirtelen megláttam a teherhajó magas orrát. Alig 50 méterre előtte keresztezem az útját. Nagyon lassan haladt és semmiféle figyelmeztetõ jelzést sem adott. Néma csöndben várakozott, amíg elhaladtam elõtte. A hajórafon kubai zászlót lengetett az esti szellő. Ettöl kezdve percenként kibújtam körülnézni, de Savonáig már nem találkoztam más tengerjáróval.

Savona is hatalmas kikötõ. Nagyon jó kikötõhelyet találtam a már bezárt benzinkút oldalában. Elõttem valamilyen sportklubb kishajó kikötõje. Egy kishajó 5-6 utassal, fiúk-lányok vegyesen odajöttek érdeklõdni, amikor észrevették, hogy Budapesti bejegyzésû a Medúza. Amikor elmentek nekiálltam megvacsorázni. Egyszer csak elsötétedett minden, egy baromi nagy személyszállító hajó takarta el az égboltot. Alig 20 méterre tõlem, farral ment be a kikötõbe.

72. nap, 2005.07.11., hétfõ

Ma az elindulás késõbbre sikerült, mint ahogy terveztem. Tegnap nagyon meghajtottam a hajót és magamat. 16 órát hajóztam szinte megállás nélkül. Jól esett egy kis lazítás, amíg a benzinkút nyitására vártam. Tankolás után behajóztam a belsõ kikötõbe és kikötöttem egy felnyitható híd alatt, a marina bejáratában. Besétáltam az ébredezõ belvárosba.

Megnéztem a látnivalókat, így az 1349 épült és azóta többször ujjáépített Brandale tornyot. Bevásároltam volna, de az árak nem az én pénztárcámhoz szabottak. Végül mindössze 4 db kiflit vettem 1,3 euróért. Amikor visszaértem a hajóhoz, éppen felnyitották a hidat. Érdekes látvány. Már alig vártam, hogy végre délnyugati irányba, kisebb hullámokban hajózzak az északnyugati szeleket takaró magaspartok alatt. A szél iránya délnyugativá változott és a jó idõnek hamar végeszakadt.

A fedélzeten napoztam, amikor a szembeszél hirtelen viharossá vált és az 1 méter körüli tarajos hullámok átcsaptak a hajón. A hirtelen jött szélviharban még annyi idõm sem maradt, hogy leponyvázzak. A szél felszakította a horgonykamra csapóajtaját, ami nekirepült az ablaknak, szerencsére vesztettem el, nem esett bele a tengerbe. Nagyon tartottam attól, hogy a kamra feltöltõdik vízzel, ami nagyon megterheli a hajó orrát. Hiába a kamra aljába fúrt 10 mm-es vízleeresztõ furat.

Kimentem partközelbe, de kikötésre alkalmas helyet nem találtam, a part végig homokos, strand, strand hátán. A partról idõnként windsurfosok száguldottak ki és ott cikáztak a közelembe. Albengánál egy olyan partszakaszhoz értem, ahol több jetsky kölcsönzõ mûködött. A tengerre bevezetõ utat hoszú bójasorral határolták és a bójákat kötéllel összekötötték. Egy nagyon mélyen benyúló bójasorba majdnem belegabalyodtam.

Mintegy órányi hullámlovaglás után a Galinara sziget szélárnyékos oldalán horgonyt dobtam. Nem voltam egyedül, számos kishajó itt várta a szél csillapodását. A szélárnyékban hullámmentes, csodálatosan tiszta a tenger. Egész délután ejtõztem, napoztam, búvárkodtam. Öt óra után kissé mérséklõdött a szél, átmegyek a szárazföldhöz, lehorgonyzom a marina elõtti strandszakaszon. Készülök az éjszakázásra. A hely nem a legjobb, de veszély esetén bemegyek a marinába.

Elégedetlen vagyok a mai napi teljesítményemmel. 20 óra körül a parti csónakházból, három fiú egy evezõs hajóval elindultan edzeni. Ha õk nyitott csónakban bírják a tengert, nekem sem árthat. Felszedem a horgonyt és a csöndesedett alkonyi vizen továbbálok. Az olasz riviérán, kis öblök elõtt, a kiugró fokok közelében hajózok Porto Maurizio irányába. 22.30-kor beérek a kikötõbe, szerencsére gyorsan helyet találok a rakpartnál.

Mellettem a második hajó Costeau kapitány kisérleti, szélhajtásos hajója. A 100 ezer tonnás és annál nagyobb tankhajók modelljét arra készítette, hogy bebizonyítsa vele, hogy a gigantikus tankerek – környzetszennyezõ hatásukat kiküszöbölve – útjuk nagyrészén szélenergiával is hajthatóak. A késõi indulás, a kedvezõtlen széljárás és a sok várakozás ellenére sikerült ma is 70 km-t haladnom.

73. nap, 2005.07.12., szerda

Kora reggel indulás tovább. Csendes a tenger. San Remoban megállok tankolni. A kikötõ bejáratában egy kiégett luxusjacht feketélik. A kútkezelõ nagyon szemét módon egy csomó aprót ad vissza. Az olasz határon lecserélem a lobogót franciára. 26 napot hajóztam olasz vizeken. A francia alpok déli lábánál, a Riviéra egyik öblében, alacsony sziklás hegyek karélyában fekszik a Monacoi hercegség (Principauté De Monaco).

Monaco, a Vatikán után Európa második legkisebb országa, 1,95 km² területû. Cseppet sem tûnik csendesnek. A tengeren motoros yachtok és nagyteljesítményû motorcsónakok száguldoznak. A helikopter leszálló pálya fölött, két helikopter köröznek leszállási engedélyre várva. Maga a fõváros Monaco nagyon zsúfoltnak látszik. Mario tanácsát követve, a lábakon álló ház közelében, a part mellett behajózok a monacoi öbölbe.

Korábban nem jártam itt, de a Forma 1 közvetítésekbõl felismerek bizonyos tereppontokat. A Monte Carlo városrész elõtt, part közelében hatalmas jacht horgonyoz. Lehet hogy az uralkodó családé? Az öböl közepén azt hiszem, cápát láttam. Mire a fényképezõgépet üzembe helyeztem eltûnt. A közelben haladó hajók általában francia zászlót viselnek, elvétve látni a monacoi fehér-pirosat.

Behajózok a kikötõbe körülnézni. Úgy tudom vízumra nics szükség, de 40 eurót kérnek a kikötésért, vagy a tengerhasználatért. Kikötni nem akarok, a vízrõl jobban áttekinthetõ a városállam. Elhajózok a Monacoi Tengerkutató Intézet impozáns palotája alatt. Itt, akváriumban láthatók a tenger nevezetes állatai. Rendõrmotoros himbálódzik a vizen, de nem foglalkoznak velem.

Az öbölbõl kihajózva most már valóban francia felségvizeken vagyok. Sorra hagyom magam mögött a Riviéra híres üdülõhelyeit. Nagyon közel mentem el a számomra különösen nevezetes Cap Antibes fok elõtt. Annyira közel, hogy az éppen arra haladó rendõrségi motoros leállt, úgy nézték hátha zátonyra futok. Szerencsém volt, alig egy méterre mentem el a vizalatti, pár dm vízborította sziklától. A fok arról nevezetes, hogy Jacques Yves Costeau és lelkes csapata az 1940-es években ezeken a vizeken kisérletezett a sûrítettlevegõs, könnyûbúvár készülék kifejlesztésével. Most is egy hajóról katonai könnyûbúvárok merülnek.

A Cannes-i öbölben, a Lerini-szigetcsoport több kisebb lakatlan és két nagyobb lakott szigetbõl áll. A legnagyobb szigeten, a mintegy 7 km² a Sainte Marguerite-n a Fort Royal-ban õrizték 27 évig Dumas regényhõsének alapul szolgáló Vasálarcos foglyot. A Vasálarcos kilétét gondosan titkolták õrei. A fogoly sokáig foglalkoztatta a történészeket és a regényírók képzeletét.

A Fort Royal alatti hajóállomás mólója külsõ részén orral, farral kikötök a mintegy 5 méteres vízben. Mellettem egy német hajó a Moana, szimpatikus utasaival, Andreával és Péterrel. Meghívom õket egy pohár borra. Õk a Rajnáról jöttek, – az SC Speyer vitorlásklubb tagjai –, azon az útvonalon, amely még elõttem áll. Nekem semmiféle térképem sincs a Rajnáig. Megmutatták a francia csatornák hajózási térképeit a Carto-Guide du Rhone (Jean Morlot) 2-es és 5-ös könyvét. Darabja 23 euró. Most már legalább tudom, mit keressek Marseillesben. Írtak egy ajánló levelet a klubbjuk elnökének, hogy ha arra járok, használhatom a helyüket.

Elmodták a csatornák használatához szükséges minimális tudnivalókat. A 16 napos vignetta 35 euró és Arlesben váltható ki. A Rhonera pedig Port St. Louis zsilipen lehet behajózni. Megadták pontos földrajzi koordinátáit. Adtak egy-két tippet az éjszakázó helyekre is. Kissé megnyugodtam, fõként azért mert már gyakorlati ismeretek birtokába jutottam arról, hogy valóban felhajózhatok a Földközi tengerrõl a Rajnára. Az út ezen szakasza nagyon homályos volt. Otthon, Budapesten nem sok információt kaptam, a budapesti Francia Intézet még válaszra sem méltatta a térképekre, hajózási ismeretekre vonatkozó emailban feltett kérdéseimet.

74. nap, 2005.07.13., szerda

A csendes éjszakát rövid zápor zavarta meg. Cannes fölött dörgött-villámlott. De bármennyire is türelmetlen voltam a tengeri hajózási szakasz mihamarabbi befejezésében, sötétben és esõben és nem akartam elindulni. Virradatkor a hátam mögött sötét felhõk borították az égboltot, de haladási irányomban egyetlen felhõt sem láttam. Végre jó irányú, erõs keleti szél fújt. Gyorsan elhagytam a szomszédos Saint-Honorat szigetet.

A tengerpart enyhén észak felé fordult, ezért csak a következõ fokig láttam elõre az utat. Saint Tropez elõtt hatalmasra növekedett a kishajó forgalom. 10 óra körül már igencsak figyelnem kellett a gyors motoros luxusjachtok által keltett az össze-vissza hullámokra. A Esterel fok és a Porquerolles sziget között élénk vitorlásélet zajlik. Apró versenyvitorlások szelik a tarajosan hullámzó tengert.

A touloni öböl bejáratában egy nagyon barátságos öböl és kikötõ, csendes a víz. Az öbölben több vitorlás horgonyoz. A közeli sziget elõtt üvegfenekû hajóból turisták nézik a tenger gazdag élõvilágát. Kedvem volna itt megállni, de még magasan jár a nap. Sietek. Minél közelebb a Rhone torkolat, annál türelmetlenebb vagyok.

Az öböl túloldalán sziklás, barátságtalan partszakasz. Már késõ délután, de nem találok alkalmas éjszakázó helyet. Szerencsémre, egy kisebb vitorlás motorozik a szélcsendben, valószínû a kikötõbe tart. A nyomába eredek. Jó órás utazás után eltûnik a parti sziklák között. Odaérve egy nagyon száp, apró szigetes részre értem. A kis öblökben hajók horgonyoznak, utasaik fürdenek a tengerben. Az Embiez sziget melletti szûk átjárón áthajózva, egy tágas öbölbe kerültem. Jobbra egy hatalmas marina, elõtte vitorlások állnak horgonyon. Az öböl mélyén település, éppen most érkezett a komphajó. Ott biztosan ki tudok kötni.

A település közforgalmi kikötõje egy széles, pont annyira széles kõmóló, mint a Medúza hossza. Odaállok és nem zavarom a kétoldalt közlekedõ kompokat. Éjjel valószínûleg nem is közlekednek. A biztonság okáért megvárom, míg elmegy az egyik indulásra kész hajó. A hely biztonságos. Kimegyek a partra körülnézni.

A hajóállomás jegykiadó bódé oldalára kifüggesztett menetrendbõl megtudom, hogy Six Fours-ban vagyok. A képeslapok tanusága szerint felkapott üdülõhely, üdülõközpont. A parton szinpadot állítottak fel, nagy hangszórókkal. Hangol a zenekar. A településen csak szállodák és nyaralók vannak, semmiféle látványosság nincs. Rövid séta után visszamegyek a hajóra. Egyszer csak kristály tisztán felhangzik a szinpadon a "sej, haj, Rozi". Egészen sötétedésig szól a zene, majd elalszik a közvilágítás és elindítják a tüzijátékot. Páholyból nézem, míg a mólón emberek sokasága szorong. Éjfél körül befejezõdik a népünnepély, elcsendesül a városka. Én is lefekszem. Kissé meghatódom, idén az utolsó, a 74-ik éjszakát töltöm a tengeren.