Medúza motoros kishajó Messinától Nápolyig '05

Messinától Nápolyig

58. nap, 2005.06.27., hétfõ

A nap elsõ sugaraira ébredtem. A recepción rendeztem a 25 eurós számlát. Kimentem a még csak ébredezõ városba. Zöldséges üzletet kerestem, de nem találtam. Viszont az egyik sarkon kisteherautóról gyümölcsöt rakodtak le. Hamarosan megnyitotta standját az õstermelõ. Frissen szedett paradicsomot, paprikát, uborkát, banánt, narancsot vásároltam nagyon jó áron.

A Messinai szoros kissé hullámzik, nagyon párás az idõ, alig látni 3-4 km-re. A szorosban dél felöl egy török teherhajó az Alkari halad lassú menetben. A komphajók kivárják míg elhalad. Én nem, átvágtam elõtte és a várakozó kompok között minden gond nélkül visszajutottam a szárazföldhöz. A domboldalban és vele szemben a szigeten 1-1 hatalmas acéltorony ágaskodik. Nem is olyan régen itt vezetett át Szicílliából induló nagyfeszültségű kábel. Az olasz kormány mûemléknek nyilvánította és valószínûleg kilátóként fogják hasznosítani.

A tornyok között elhaladva enyhül a gyomorszorításom. A táj egyre barátságosabb, áramlás sem zavarja haladásomat, a hullámok is szabályosakká váltak. A szorost elhagyva szinte tükörsima a Tirrén tenger. A Gioia Tauro öbölben több, magas árbocú tonhalász hajó cirkál. Az árbockosárból figyelik a tonhalak vonulását, és irányítják arra a hajót. A tenger eszméletlenül kék. A Vaticano fok alatt hófehér homok borítja a partot. Apró öblök és szikla szigetek élénkítik a képet.

Egy nagy motoros jacht ringatózik horgonyon, utasaik körülötte úszkálnak, néhányan napernyõk alatt hûsölnek a parton. A levegõ hõmérséklete 32, a vízé 25^oC. Jó ütemben haladok, csak idõnként állok meg fürödni. Késõ délután, mintegy 120 km-t magam mögött hagyva érkezem a Santa Eufemia öbölbe, Vibo Valentinába. A kikötõ minden irányból védett, a belsõ medence bejáratában üzemanyagtöltõ állomás. Elõször kiegészítettem a gázolaj készletemet, majd bementem a horgonyon álló csónakok közé éjszakázni. Itt a csónakokat úgy kötik ki, hogy a partra vezetett kötéllel oda-vissza húzható legyen a horgonybója és a part között. Nagyon figyelnem kellett, nehogy egy így kikötött csónak és a part közé kerüljek, vagy a horgonyom belegabalyodjon a fenékre fektetett kötelekbe. Jó sokáig keresgéltem a megfelelõ helyet.

59. nap, 2005.06.28., kedd

Trópusi meleg éjszaka után, már 5-kor elindultam. A Kossuth rádió hõségrekordról beszél. Ebben a térségben már 2 halottja van a hõhullámnak. Az elõrejelzés ellenére aggasztóan felhõsödik, a nap nem tud elõbújni. Annak ellenére, hogy a keleti szél elállt, a tenger tisztességesen mozog. Hatalmas a páratartalom, minden tapad és ragad a sós nyiroktól. A hõség szinte kibírhatatlan, a tengervíz is már 27^oC. Hûtött vörösborral enyhítem meleget. 1 litert elszopogattam. Enyhe alkoholmámorban szép, gondozott partok elõtt hajózom. Mindenütt nyaralók állnak a magas partokon. Némelyikbõl liften lehet lejutni a tengerhez. Nagy a kishajó és motorcsónak forgalom. Eseménytelenül telik a nap, elvégzem a szokásos hajómunkákat, elküldöm az SMS-seket.

Késõ délután egy alig észrevehetõ szûk kikötõbejárat mögött benzinkutat láttam. Gyors irányváltoztatással behajóztam a T alakú kis kikötõ medencébe. A hullámtörõ mögött balra egy modern, új marina, jobbra az üzemanyag kút. Szemben a parton egy biciklis nagyon integet, hogy álljak meg. Mutatja, hogy kicsi a vízmélység. A mélységmérõm 1,5 méter körüli vizet jelez. Lelassítottam, mert már én is láttam, hogy a kút még nem készült el. Körülötte a parton földmunkagépek állnak. Talán még jobb is, hogy még nincs kész, itt nyugodtan éjszakázhatom.

A biciklis öregúr élénken tiltakozott, hogy nem mehetek be, forduljak balra a marinába. Nemzetközi jelzéssel mutatom, hogy nem az én pénztárcámnak való hely. Erre legyintett, ne törõdjek vele és mutatta hova álljak a parthoz. Segített a kikötésben, felhúzta a moringot. Bemutatkoztunk. Térképen mutattam, honnan jövök és merre megyek. Francesco, aki itt egy fõnök lehet megengedte, hogy a marinában éjszakázzam. Gyorsan feltöltöttem ivóvíz készletemet és lezuhanyoztam, majd kimentem a partra, megkeresni Francescót, hogy nem értettem-e félre az ajánlatát.

A Belvedere Marittimo marina vadonatúj, talán az idén készült el. Francescó nagyon barátságosan fogadott, bemutatott a fõnöknõnek Szilviának. Szilvia belga, Õ az ügyvezetõ, Francesco a helyettese. Részletesen elmeséltették, honnan jöttem. Szilvia már járt Budapesten. Miután megtudták, hogy nincs térképem az elõttem álló útról, gyorsan kifénymásolták az olasz kikötõk kézikönyv tartalommutatóját, amely minden kikötõ pozícióját és bélyegképét tartalmazta. (Késõbb, amikor már majdnem elhagytam Olaszországot, egy hajósboltban láttam ezt az olasz nyelvû kiadványt, mindössze 40 euróért.) Most már nagyon könnyû lesz a navigáció, a GPS mutatta az irányt és a távolságot. Legalább tudom, hogy melyik város előtt haladok el.

Mindketten megerõsítették, hogy az éjszaka grátisz, sõt a bevásárláshoz kísérõt is adtak mellém, aki segített cipelni a csomagokat. A település maga jelentéktelen üdülõfalu, domboldalba épült. A vasút és a tengerpart között hatalmas homokos strand, a domboldalban villák állnak. A marinához nagyon közel, szinte a fejem felett dübörögnek a vonatok, ennek ellenére nyugodt éjszakának nézek elébe.

60. nap, 2005.06.29., szerda

Borzalmasan meleg volt az éjszaka. Többször is lezuhanyoztam, alig pirkadt máris elindultam. Aludni úgysem tudok. Nápoly térségébe holnaputánra 2-3-as erõsségû északnyugati (szembe szél) szelet jósolnak. Sietek, ma még szélcsend várható. A hajnali hûvösben hajózok el a piciny Cirella sziget és a part között.

Nemsokárra megint könnyelmûen szakítok a part menti hajózással. A Policastro öböl 40 kilométer széles bejáratán simán átjutottam, mindössze egy személyszállító hajó elöl kellett sietve kitérnem. Az öböl északnyugati részén egy nagy területet hálókkal körülkerítettek halivadék nevelésére. A hálók utáni tengerszakasz nagyon szép, a meredeken tengerbe szakadó sziklafalak alatti vízterület ideális a búvárkodásra.

Délután San Nicolában 40 liter gázolajat tankoltam és 16 h-kor elindultam a Salerno öblön keresztül Capri sziget irányába. Nagyon meleg van, többször megmártózom a tengerben. Sötétedés után, mivel nincs radarom, csak guvasztom a szememet, figyelem a vízfelszín csillogását. Persze nem látok semmit, és majdnem beleszaladok egy kerítõhálóba. Gyors hátramenettel alig 2 méterre álltam meg az úszókra kifeszített drótkötéltõl. A veszélyes helyet nagy ívben, több száz méterre elkerülöm.

Éjfél körül érek a közelébe, abba a keskeny a szorosba, amely Caprit elválasztja a szárazföldtõl a Sorrentói-félsziget. A víz enyhén hullámos. Kár, hogy a táj csodálatos szépségébõl semmit sem látok. Körülöttem nagyon sok csónakból horgásznak, apró lámpásaik alig látszanak. Néhányan nem is világítanak folyamatosan, közeledtemre zseblámpával jeleznek.

A félsziget nyugati oldalát lezáró Campanella fok zord szirtjét elhagyva, a nápolyi öböl mélyén elõbukkannak Nápoly fényei. Erõsen kivilágított személyhajó halad velem párhuzamosan, mintegy 2 km távolságban. Gyors motorcsónakok hagynak el, a horgászok is befejezték mára hobbijukat. Lámpáimat ellenõrizve a fehér fényem nagyon sárgásnak tûnt. Mintha az akkumulátorok lemerültek volna. Ellenõrzöm töltöttségüket. Siralmasak, a feszültségük alig több mint 12 V. Hiába adok a motornak gázfröccsöt a feszültség nem emelkedik. Nincs töltés. Áramtakarékossági okból gyorsan lekapcsolom a hûtõt, a navigációs fényeket csak a körbevilágító horgonylámpára redukálom. Ennek fele sem tréfa, irány a legközelebbi kikötõ Torre del Greco.

61. nap, 2005.06.30., csütörtök

Torre del GrecoTorre-i kikötõmedencében hajnali háromkor kóvályogtam a látszólag össze-vissza horgonyzó hajók között, végül a bezinkútnál kikötöttem. Nagyon lepusztult hely a környék. Szórakozóhelynek nevezett kocsmákból gyanús emberek szállingóztak a partra. Itt nem alhatok nyugodtan, elkötöttem, és tovább mentem egy kikötõ bástyához. Ide gyalog nem lehet bejönni. Majd reggel megkeresem az elektromos hiba okát.

Alig 2 órányi alvás után már talpon voltam. A hibát hamar megtaláltam, az ampermérõ csatlakozója hibásodott meg, kiolvadt a töltőkáber-saru cinezése. Ideiglenesen megjavítottam, de a motort már nem tudtam beindítani. Segítség nélkül nem tudok elindulni. Közel a jachtkikötõ szélsõ stégje. Elõvettem egy hosszú kötelet és a csónakkal éppen érkezõ horgászokat megkértem, kössék oda a végét. A kötéllel odavontattam a hajót, megkerestem az õrt, hogy segítsen ki egy indító akkumulátorral. Szerencsémre az õr valójában a kikötõmester volt. Giuseppe odajött a Medúzához, a hibát konstatálva csónakon hozott egy hatalmas akkumulátort, amivel beindítottam a motort és feltöltöttem az akkumulátoraimat.

Nem messze a kikötõtõl láttam a Vezuvot. Mai legmagasabb pontja 1132 méter. Feltételezések szerint eredeti magassága 2500 méter is lehetett. A békésen szunyókáló Vezuv i.sz 79. augusztus 24-én hirtelen felébredt és az elõtörõ vulkáni hamu és láva maga alá temette Pompeit, Herculáneumot és Stabiaet. Az 1794-es kitörés pedig teljesen elpusztította Torre del Greco települést. 1944 óta a vulkán nem adott jelet magáról. Egyes kutatók szerint a Vezuv már teljesen kihunyt, míg mások csak egy hosszabb nyugalmi idõszakról beszélnek. Ha már itt vagyok, megnézem Pompeit. Giuseppével összebarátkoztam, megengedte, hogy másnapig a kikötõben maradjak, beálltam egy üres helyre. A kikötõ nem marina, itt vendégeket nem fogadnak általában. Velem kivételt tett.

Gyorsan felöltöztem, az egyik fiatalember robogóján kivitt a helyiérdekû vasúthoz. Szegény kis robogó, csak úgy nyögött a kapaszkodókon. A gépkocsik között cikázó robogózás egyébként félelmetes volt. Alig vártam a végét. Régebben én is sokat motoroztam, de soha sem utasként és egyszer sem a Nápoly környéki csúcsforgalomban.

Pompei nagyon szép városka, gondozott utcákkal és terekkel. A fõtéren éppen esküvõre érkeztek a vendégek. A romterület a vasútállomástól alig fél óra séta. A turista invázióban mintegy negyed órás sorbaállás után, 10 euró ellenében bejutottam. A XVI. században véletlenül fedezték fel a romokat és 1748 óta folytatnak itt rendszeres régészeti ásatásokat. Magyarokkal is találkoztam, jól esett velük beszélgetni.

Kora este indultam vissza a kikötõbe. Telefonon felhívtam nápolyi ismerõseimet, akiknek a télen megüzente, hogy felkeresem õket. Az Araniello családdal az ismeretségünk vagy 10 éve, Dunabogdányban kezdõdött. A család nõ tagja Zsuzsa magyar, három gyerekük közül ketten jól beszélnek magyarul. A kislányt, Chiarát még én tanítgattam úszni a Dunában. Ma már 15 éves, felnõtt nõ.

Sötétedés után érkeztek, finom ajándékokkal, frissen szedett barackkal, kenyérrel és valamiféle szentelt ivóvízzel. Nagyon megörültünk egymásnak. Nem gondolták, hogy valóban eljutok ezzel a kis hajóval Nápolyba, ami még a Dunán is apróka. Amikor elmentek, nagyon egyedül éreztem magam.