Medúza motoros kishajó Vieste Messina

Viestétõl Messináig

48. nap, 2005.06.17., péntek

Nyugodt éjszaka, megnyugodott idegállapot, ragyogó szélcsendes idõ, szikrázó napsütés Viestében. Horgonyról átállok a halászhajók közé, látom, hogy egy locsolócsõbõl folyik az ivóvíz. Komizában vízhiányban szenvedtem, nem tudtam mosni. Beáztatom az összes szennyest amíg reggelizem. A bõséges reggeli után folyóvízzel mosogattam és bõ vízzel öblítettem. Lemostam a hajót kívül belül. Kimostam és kiteregettem.

A halászok mára jó idõt jósolnak. 10 óra körül elindultam a mintegy 90 km-re lévõ Giovinazzó irányába. A kikötõbõl kijõve nem kerültem meg a St. Eufemia világító torony szigetet, hanem közte és a part között hajóztam, Nagyon kicsi a vízmélység, alig másfél méter. Kedvezõ északi szél fúj, felhúzom a teljes vitorlázatot. Alighogy végeztem elállt a szél. A tenger nagyon párás, az olasz csizma sarkantyújáról egy 75 km-es öblösödésen átvágok, alig látom a partot.

A szép szélcsendes sima tengeren gyorsan haladok. Sok dolgom nincs a kormányzással, a szokásos hajómunkával, fõzéssel, mosogatással, rendrakással, naplóírással múlatom az idõt. Látnivaló sincs. Ami a vízrõl látható, azt tavaly már megnéztem. Késõ délután feltámadt a szél, 8-9 óra irányból fúj, jól megmozgatnak az oldalhullámok.Giovinazzo elõtt leállítom a motort, jót fürdök a meleg tengerben. A kikötõben jóformán semmit sem változott, a hajók is ugyanott állnak.

Én is ugyanoda az Adriana hajó mellé kötök ki. A városba nem szándékozom kimenni. Alkonyatkor leállt a szél. Feltûnõen büdös a kikötõ. A múltkor ezt a szélviharos idõben nem éreztem. A kikötõ csendes vízén evezõsök edzenek, a kormányos harsányan vezényel a láthatóan alkalmi legénységeknek. Fiúk, lányok vegyesen ülnek az evezõpadokon.

49. nap, 2005.06.18., szombat

Már kora hajnalban, 6 óra elõtt szélcsendben elindultam, az erõsen hullámzó tengeren. Nagyon sekély a víz. A parttól 2-300 méterre alig 3 métert mutat a mélységmérõ. Látom a fenéksziklákat. 10 óra körül érek Mole di Bariba. A kikötõ tágas és jól felszerelt. Élelmiszer bolton kívül mindennel ellátott. Benzinkút, marina, szerviz. Nagy része halászkikötõ. Feltankoltam és máris indultam tovább. Szombat lévén sok a sporthajó és halászcsónak a tengeren, de ami még veszélyesebb, sok a búvár. Mindenfelé piros bóják, apró zászlókkal jelzik, lent valaki búvárkodik. A tarajos hullámok miatt alig látható. Automata kormánnyal hajózóm, állandóan fürkészem a vizet, így is majdnem elgázoltam egyet, a parttól viszonylag nagy távolságban.

Délután két óra körül Torre Canne kikötõ elõtt, a motor hangja megváltozott, akadozott a járása, majd leállt. Ismerõs jelenség, dugulás az üzemanyag rendszerben. Nem szándékoztam itt megállni, de a tehetetlenül sodródó hajó oldalról kapta a hullámokat a motorszereléshez nagyon dülöngélt, így bementem a kikötõgát mögé.

Torre Cane az északi széltõl védett, nagy, homokos öböl. A parton szállodák, a vízen nagy élet zajlik. Kis kölcsönözhetõ csónakokból sokan fürdenek. A hajóleeresztõ rámpán sorra engedik a vízbe az utánfutón hozott gumicsónakokat. A halászkikötõ elõtti mólónál orral, farral kikötöttem, mellettem egy jetsky kölcsönzõ, de nem zavaró, mert csak a parttól távol szabad teljes sebességgel haladniuk. Ezt a szabályt szigorúan betartják.

Mint ahogy gondoltam a durvaszûrõm volt eldugulva, gyorsan itisztítottam, de nincs kedvem kimenni a háborgó tengerre. Ma már 80 km-t jöttem. Inkább karbantartást végzek. A kormánytengely mellett feljön a tengervíz, nem vészes, amint tudok, veszek egy zsírzópumpát és lezsírozom. A kormánytengely kivezetése jóval a vízvonal fölött van. Csak akkor jön be néhány csepp, ha a hajó fara nagyon belemerül a hullámba.

Szeretném felnyitni a kabin felsõ ablakát. Nem tudom, a sós víz "begyógyította" az alumínium zsanérokat. (holland gyártmány) A feszegetés közben letört az egyik zsanér. Az ablak ezentúl nem zár már vízmentesen. Estefelé az öböl elcsendesedett, a kirándulók hazamentek a halászhajók meg készülõdnek az éjszakai halászatra. A mólón egyedül maradtam.

50. nap, 2005.06.19., vasárnap

Éjjel nyugalomban telt, a tükörsima vízen meg sem moccant a hajó. Ritka nyugodt éjszaka volt. Hajnali ötkor ébredtem, az idõjárás biztató, süt a nap és szélcsend. Gyorsan indulok, ki akarom használni a csendes délelõttöt. Tapasztalataim szerint a szél dél körül szokott feltámadni. Az öbölbõl kiérve, a szélcsend ellenére nagyon hullámzik a tenger.

Mintegy 5 órás hajózás után Brindisinél jobbnak láttam bemenni a kikötõbe. Elhajózok a kikötõt védõ 500 éves tengeri erõdítés a Castello Aragonese elõtt és a Pigonati csatornán az Y alakú, tágas belsõ medencébe. Jobbra az 54 méter magas Marinaio d'Italia emlékmû elõtti rakparton kikötöttem. Azonnal jött egy biztonsági õr, hogy távozzak. Mondtam, hogy csak fényképezek és megyek tovább. Minden további nélkül belegyezett, azzal, hogy ne maradjak sokáig.

Az emlékmû az I. Világháború 6000 hõsi halált halt olasz tengerész katona emlékére építették 1926-1933 között. Az emlékmû szerves része az osztrák-magyar hadihajó Viribus Unitis két horgonya, és a Tegethoff hajóágyúja. A Viribus Unitis 22 ezer tonnás modern hadihajó volt, ennek a fedélzetén írta alá Horthy Miklós flottaparancsnok 1918. október 31-én Pulában, háború-vesztes az osztrák-magyar flotta átadásáról készült jegyzõkönyvet. Egy olasz kommandó, amely nem tudott a háború befejezésérõl (?!!) még aznap éjjel felrobbantotta, 400 halott.

A fényképezés befejeztével, az emlékpark kerítésén kívül, a álló halászhajóhoz kötöttem. Vasárnap délben szikrázóan süt a nap. A napvédõ alatt megebédeltem, ráértem fõzöcskélni. Az ünnepi ebéd egy jó paprikás krumpli savanyúval, hozzá jéghideg sör és kávé. SMS-seztem a családomnak és a barátaimnak. Szundikáltam egy keveset és jól éreztem magam.

Késõ délután elindultam éjszakázó helyet keresni. Jártam a hadikikötõben, megnéztem a nagy hadihajókat. A kikötõ szívében, a promenád partfalánál már több jacht állt. Találtam egy nekem való helyet a Samba mögött. Egy idõsebb férfi elvette a kötelemet, Meghívtam egy pohárka italra. Josep Loitfellner (Sep) osztrák szóló vitorlázó. Hajója a Seeteufel a Samba elõtt áll.

Jót rumoztunk. Sep Triesztbõl érkezett és Görögországba, az Othonoi szigetre igyekezett. Mondtam neki, hogy tavaly jártam ott. Az italozást aztán a "tengeri ördögön" folytattuk vörösborral. Sep pár napig még marad, mert bizonytalan az idõjárás. A meteorológiai szolgálat 3-4-es északi szelet jósol. Nekem ez a szélirány és szélsebesség megfelelõ. Reggel megyek tovább. Egy kicsit becsípve éjfélkor kerültem ágyba.

51. nap, 2005.06.20., hétfõ

Hajnali fél 6-kor elindultam. Láttam néhány kisebb halászcsónakot kimenni a kikötõbõl, amit jó jelnek tekintettem, de alighogy áthajóztam Pigonati csatornán, a külsõ kikötõmedencében, a hullámvédõgáton belül már tarajosak voltak a hullámok. Egyébként szikrázóan süt a nap, enyhe északi a szél. Nem akartam Brindisiben vesztegelni, szerettem volna kihasználni a kedvezõ szelet.

Már az elindulás után sok minden nem tetszett. Nem tetszett, hogy a látszólagos jó idõ ellenére alig 2-3 halászcsónak mozgolódott. Nem tetszett, hogy ezekkel a külsõ kikötõben találkoztam, ott álltak le horgászni. De kivagyiságból nem fordultam. Nem fordultam vissza azért sem, mert Zsuzsa az SMS-ében csodálkozott, hogy még csak az Adrián vagyok, Lajos is kérdezte, nem futok-e ki az idõbõl.

Brindisi kikötõ kiugrik a partvonalból. A hullámok hegyes szögben futottak a partra. A tarajos hullámokat hátulról kapom, de a ponyva megakadályozta, hogy becsapjanak a hajóba. Úgy gondoltam, ha nem romlik az idõ, jó széllel elhajózhatok Otrantóig, sõt az olasz csizma sarkáig, Santa Maria di Leucáig.

Az útirányomban pár kilométerre elõttem egy nagy halászhajó dolgozik, mintegy 300 méterre a parttól. Gondoltam elférek közte és a part között. Távcsövezni a nagy dülöngélés miatt nem tudtam. Rosszul mértem fel a helyzetet. Amikor közelébe jutottam, vettem észre, hogy a halászhajó sziklákon ül, a mögötte háló tartó gömböknek vélt sötét foltok is sziklák. Azonnal 110 fokos fordulattal vissza a nyílt tenger irányába fordultam. A fordulás miatt a szelet és a hullámokat oldalról kaptam. A hajóba is sok víz jött be, míg a ponyva oldalát sikerült lezárnom. Nem volt jó érzés, a ponyván csattanó hullám permetet hallani.

A szirtsor mintegy 150 méter mélyen benyúlt a tengerbe és a szél egyre közelebb sodort hozzá. Tovább fordulva az eredeti útirányommal majdnem szemben, teljes erõvel járatva a motort, mintegy 30 méterrel kerültem el az utolsó sziklát. Nem fér a fejembe, hogy egy helyi halászhajó miért futott zátonyra közel a kikötõhöz, de az sem miért hagyták sorsára. Nekem szerencsém volt, mert ha a halászhajó nincs ott, akkor most én ülnék a sziklákon. A tarajos tengeren nem láttam volna a szirteken megtörõ hullámokat. A térképem nem mutatta ezt a veszélyes helyet.

Közben a szél és a hullámzás is erõsödött. Pont akkor néztem hátra, amikor egy hullám beszaladt a hajóba, ráömlött az ülésre, ami alatt a motor szívta a levegõt. Más sem hiányozna, mint hogy levegõ helyett vizet szívjon és leálljon. Ekkor 3-4 km-re voltam a parttól. Ennek fele sem tréfa, kikötõ után kell néznem. Teljes hátszéllel és a hullámokkal a hátamban a parton álló õrtoronyhoz igyekeztem. Arra gondoltam az õrtornyot a partraszállási hely védelmére építették. Kikötõt nem láttam, de bíztam benne, hogy találok valami kisebb csónakkikötõt.

A torony tövében beálltam a sziklák közé. Nem a legjobb hely, kicsi a vízmélység alig 1 méter. A partról máris kiabálnak, hogy nem jó helyre álltam, déli irányban kb. 500 méterre van egy kikötõ. A hullámtörõt és is láttam, de mivel hajóárbocokat nem, arra gondolta, hogy csak a strandot védi. A térképemen nem szerepel ez a kicsi csónak kikötõ, ami valójában nem is kikötõ, hanem hullámtörõkkel védett hajóleeresztõ. Nagy nehezen kikecmeregtem a sziklák közül. A csónakkikötõ bejárata két hullámtörõ közötti mintegy 10 méter széles nyílás. A bejáratban fortyogott, habzott a gátakon átbukó víz. Erõs ellenáramlatban sikeresen átjutottam a nyíláson. Bent egy nagy sólyatért láttam és a parton nagyon sok motorcsónakot. A vízen két halászcsónak ringatódzott. Alighogy kikötöttem, jött egy arab kinézetû férfi, hogy menjek beljebb egy pár métert. Készségesen segített, elvette a köteleket.

Miután elrendeztem a hajót, bemutatkozott Õ a kikötõ gondnoka Josef, és Casalabateban a Lega Navale Italiana Sezione Lungomare Nord telephelyén vagyok. Mondtam Brindisibõl indultam reggel és a szél meg a hullámverés elöl menekültem ide. Ahogy eláll a szél megyek tovább. Megengedte, hogy addig maradhatok amíg az idõjárás megjavul. Közben néhány hajós is odajött, nagyon barátságosak voltak. A partra invitáltak, elmentünk kávét inni a büfébe. Az asztalunkhoz többen is odaültek, amikor megtudták, hogy Budapestrõl jövök és Franciaországon keresztül tartok Budapestre. Részletesen kifaggattak a hajó méreteirõl, motor teljesítményérõl, útitársakról stb. Olyan alaposan kikérdeztek, mintha rendõrök lettek volna. De a végén nagyra értékelték a vállalkozásom veszélyességét és "kalandértékét".

A vízitelepet nagyon õrzik. Erõs, magas kerítés veszi körül, magasfigyelõkkel. A rend is feltûnõen katonás. Sehol egy eldobott motoralkatrész, sehol egy használhatatlan akkumulátor. A kikötõben álló egyik kis halászhajó a Laila tulajdonosával Fernandótól, megkérdeztem, meddig tart ez a szeles idõ. Azzal vígasztalt, este sima lesz a tenger és elindulhatok.

Felöltözök és kimegyek a partra. Casalabate egyutcás üdülõtelep, hatalmas stranddal. A strand homokját a hullámverés felkavarta, olyan a vize, mint az áradó Dunáé. Vendég sehol. Találtam egy zöldséges pavilont, egészen tûrhetõ árakkal. Már görögdinnyét is kínáltak eladásra. A paprika halomból kivettem 5-6 darab erõsnek látszó paprikát. Ha valóban erõs késõbb vásárolok belõle jó sokat. Már nagyon hiányzik az íze. A tulajdonosnõ nem kért pénz a kóstolóért.

A paprika nagyon finom és jó erõs. Visszamentem vásárolni. Az idõs tulajdonosnõ és a férje nagyon barátságos. Amikor megtudták, hogy budapesti vagyok beinvitáltak az üzlet hátsó traktusába. Kagylós szendviccsel kaptam, amit úgy vezettek fel, hogy valami helyi ínyencség. Valóban finom volt. Finom volt a hozzáadott vörösbor is. Az idõjárás nem javult meg estére, a misztrál és a hullámverés egyre erõsödött, legalább Bf. 5-re. Fernandó tévedett. Hozzákészülök az éjszakázásnak, megerõsítem a kikötésemet, felszerelem a kötelek lengéscsillapítóit.

52. nap, 2005.06.21., kedd

Egész éjjel fújt a szél, alig tudtam aludni a hullámzásban. Délelõtt Tonino Albanese sportbúvár elvitt ahhoz az ókori az i.e. 2., 3. századi fahorgonyhoz, amit õ talált meg. Megmutatta a kulturális minisztérium igazolását a lelet eredetiségrõl. Nagyon büszke volt a zsákmányára. Tonino most is búvárkodni indult társával Salvatoréval. Ehetõ kagylót gyûjtenek. Visszatértükkor engem is kínáltak, de köszönettel visszautasítottam az ajándékot, mert nem tudom elkészíteni a kagylót. Késõbb meglátogattak a hajón. Egy emblémás trikóval, egyesületi zászlóval és matricával ajándékoztak meg. Kedvességüket a BKE klubzászlóval viszonoztam.

Unalmamban kimentem sétálni. Megint meglátogattam a zöldséges házaspárt. Görögdinnyét és más gyümölcsöt vettem. Ismét megkínáltak kagylós szendviccsel és borral. Bort is vettem tõlük, amit este a kikötõben Fernandóval megittunk. Fernandó sem szállt vízre, egész nap egy széken ült a napernyõ alatt és a hálóit javítgatta. A levegõ nagyon párás, minden ragad a sós nyirkosságtól. A telehold vörös, ami a közelgõ szélcsend elõjele(?). Holnapra biztosan itt a jó idõ.

53. nap, 2005.06.22., szerda

Hajnalban a tenger kicsit csendesebb és a szél ereje is csökkent. 6 órakor indultam tovább. Kihalt strandok elõtt hajózók, mindenhol piros zászló jelzi a fürdési tilalmat. Pedig a nap szikrázóan süt, felhõt csak elvétve látni a tenger felett. Enyhe északi szél lengedez.

A marinában figyelmeztettek, hogy Otrantó elõtt félúton S. Cataldónál egy hajózás elõl elzárt terület található - a térkép is jelzi, tüzérségi lõtér - és tisztes távolból kerüljem el. Már megterveztem a forduló pontokat, amikor a helyi halász Fernandó megnyugtatott, õ mindennap arra halászik és én se kerüljek, nyugodtan menjek keresztül ezen a szakaszon. Jótanácsát megfogadtam és ezzel legalább két óra menetidõt spóroltam.

Dél körül érek Otrantóba. Beállok egy vámõrségi gyorsnaszád mögé tankolni. A naszád sötétszürkére festett nagyon karcsú hajó, alig emelkedik ki a vízbõl. Négy hatalmas bronz hajócsavar csillog a víz alatt. A fedélzet teljes hosszában csapóajtóval fedett és gondolom az alatt rejtõzik a gépágyú. Szuperbenzint tankol jó félórán keresztül. Megszólítottak, barátságosan érdeklõdnek honnan jöttem, hová megyek. Ezekre a kérdésekre, még ha nem is hivatalos formában teszik fel illik pontosan válaszolni. Nagyon tetszik nekik, hogy milyen messzirõl jöttem ezzel a kis hajóval és még mekkora út áll elõttem.

Én nagyon hamar végeztem a tankolással, mindössze 24 liter gázolajat vettem. Gondoltam megebédelek, de nem sikerült helyet találnom a rakpart mellett. A horgonyom nem tartott jól a sziklás mederben és hullámzás is nagyon mozgatta a hajót, így inkább tovább indultam. Az olasz csizma sarka nagyon barátságtalan. Meredek sziklafalak szakadnak a vízbe.

Nemsokára elérem a Santa Maria de Leuca világító tornyot. Az Adria idáig, a világítótornyot az albán-görög határral összekötõ egyenesig tart. Innen Ion tengeren hajózók. A part hamarosan délnyugatnak fordul. Kihalt a tenger, mindössze egy nyílttengeri vontató elõzött tisztes oldaltávolságot tartva. Bizsergetõ érzés tudni, hogy a nagy víz túlodala már Afrika. Persze jó messzire. Délután 5 óra körül megérkeztem Santa Maria di Leuca kikötõhöz. A kikötõbástyák elõtti partszakasz egy hatalmas strand, a háttérben néhány szállodával. Én is leállítom a motort, kihasználom a hullámmentes vizet és a ragyogó idõt. Jót úsztam a hajó körül. Ez már a valódi dél-Olaszország, délebbre már nem is mehetnék.

Felfrissülés után behajóztam a kikötõbe. Közvetlen a bejáratnál már két hajó, egy francia motoros és egy svéd vitorlás volt kikötve a rakparthoz. 50-60 méterrel elõttem a halászflottilla hajói álltak egymás mellett. Úgy tûnik senkit sem fogok zavarni. A nap még magasan járt az égen, így nekiláttam egy jó paprikás krumpli megfõzésének. Fõzés közben meglátogatott egy helybéli horgász, aki megkínáltam ezzel a tipikusan magyar étellel. Én szeretem az erõs ételeket és most sem sajnáltam az erõs paprikát. Az olasz becsületére legyen mondva szemrebbenés nélkül elfogyasztott egy tányérral. Igaz sûrûn öblögette borral. Annyira ízlett neki, hogy elkérte a receptjét.

Lassan besötétedett, de sokáig fent voltam, élveztem a meleg, szúnyogmentes estét és éjszakát.

54. nap, 2005.06.23., csütörtök

A pihentetõ éjszaka után késõbb keltem. Nem tudtam eldönteni, hogy a Tarantói öbölben a part mellett, vagy az öböl elõtti nyílt tengeren tegyem meg a mintegy 130 km-es utat a túlsó partig. A francia és a svéd hajó idõközben elment, helyükre egy olasz vitorlás érkezett két fiatalemberrel. Segítettem a kikötésükben, elvettem a kötelüket. Messinából jönnek, Görögországba igyekeznek. Teljes szélcsendben motorozva, éjszaka hajóztak át a Tarantói öblön.

Megragadtam az alkalmat, tájékozódtam a mai idõjárásról és a túlparti kikötési lehetõségekrõl. Megnyugtattak, mára is szélcsend várható. Megadtak néhány kikötõ pozíciót. A pozíciókra azért volt szükségem, mert már lefutottam a térképeimrõl, a hátralévõ útszakaszról csak egy Michelin autós atlasszal rendelkezem. Éjszakázásra Crotone város kisebbik kikötõjét javasolták.

Így tehát eldõlt a merre tovább kérdése. Keresztül az öböl elõtt. Megint akkora nyílttengeri hajózás, mintha az Adrián jönnék keresztben. A túloldal 132 km-re, de megtakarítok három napot. Kezdetben minden rendben volt. Párás idõ, tükörsima tenger, a víz felett sötétlila pára lebegett, a vízben meg nylon lepedõk. Egészen délig nem láttam hajót. Néha delfinek látogattak meg. Félúton leállt a GPS-sem, felmondta a szolgálatot, nem látott mûholdakat. Ez a hibás állapota majd egy órát tartott. Szerencsére ez idõ alatt a robotkormány tartotta az útirányt. Miután újra installáltam, megint tökéletesen mûködött.

Az út hátralévõ része már eseménytelen volt. Szembõl egy 3 hajóból álló konvoj érkezett, vitorlások motorozta. Barátságos integetés és hamarosan eltûnnek a párában. Az utolsó két órában feltámadt a déli szél, leponyvázok. A láthatáron olajfúró tornyok állnak a útirányomban. Nem tudom merrõl kerüljem, így bemegyek közéjük. Már sötétedett, amikor a kikötõhöz értem. A szél közben elállt és az alkonyat csodálatos színekre festette a tenger.

Teljes sötétségben kötöttem ki a Crotonéban. A rakpartnál nagy a zsúfoltság. Befurakodtam két lakatlan vitorlás közé. Mellõztem a világítást és a rádiózást, igyekeztem észrevétlen maradni. Nem tudom fizetõs-e ez a partszakasz. Különben is fáradt voltam, a jól végzett munka tudatával azonnal lefeküdtem aludni. Úgy értékeltem, túl vagyok az összes kockázatos átkelésen. A továbbiakban csak part mellett fogok hajózni. Már csak a Messinai szorostól tartok egy kicsi.

55. nap, 2005.06.24., péntek

Ahogy pirkadt, csöndben beszedtem a parti kötelemet és motorindítás nélkül, a farhorgonnyal kihúztam magam a hajók közül. Nem kiabáltak utánam, vagy nem vettek észre, hogy eljöttem, vagy nem is fizetõs a hely. A kikötõ elõtti strandon leálltam a motorral, reggeliztem és néztem a napkeltét. A várostól nem messze a Rizzutó fokon római oszlop áll a tengerparton, vagy 2000 éve. A fok szokatlanul nem sziklaszírt, hanem homokhegy, amelyet a tenger igencsak alámosott, erodált. Ez a hely arról nevezetes, hogy i.e. 500 körül itt élt Püthagoras a nagy görög gondolkodó, matematikus. Itt alakította meg vallás-filozófiai szektáját és itt halt éhen, miután a város elöljárói elpusztították, felgyújtatták iskoláját. Egyes kutatók szerint Püthagoras a romboláskor sikeresen megszökött, de a bújkálás közben a meggyilkolt tanítványai miatti tiltakozásul kezdett éhségsztrájkban vesztette életét.

Én is gondban vagyok, elõttem megint egy öböl, a Squillace. Az öböl mélyén üdülõváros a Catanzaro Lido. Ez a hely kriminalisztikai szempontból nem biztonságos. Olasz barátaim óvtak a meglátogatásától. Jó messzirõl kerüljem el, javasolták. Volt már rá nem egy példa, hogy kifosztották a magános hajósokat. A Kossuth rádió reggeli BBC hírei is a dél-olasz tengerparti bûnözés emelkedésérõl szóltak.

Az öböl kerülete az autós térkép szerint 150 km körüli. Az átlója úgy 100 km lehet. Nem tûnik túl nagynak, végig látni fogom a partot. A mapi tervezett céltól, Rocella Ionicától 110 km-re vagyok. Ragyogó az idõ így szinte gondolkodás nélkül nekivágtam. Már félúton jártam amikor váratlanul feltámadt a szembe szél, a hullámok pedig balról ostromolták a hajót. Az orrszekrénybõl minden kiborult. Kiálltam a hajó jobb oldalára ellensúlyozni a nagyobb lengéseket. A tengervíz állandóan átfutott a fedélzeten, majd megfagytam az állandó zuhanyban. Egy kétárbocos vitorlással hátulról és jobbról közelit. Ütközési pozicióba kerülök. Ha kitérek elõle õ is utánam fordul. Azt hiszem nem lát engem, dudálok integetek. Az utolsó pillanatban helyesbíti az irányát és mögöttem vagy 30 méterrel keresztezi a nyomdokvonalamat.

Akármilyen lassan, de azért jó irányban haladtam, mindaddig amíg a szél az óramutató járásával megegyezõen kezdett elfordulni. A tenger irányába fújt. A partig még 52 km. Kezdtem kisodródni, így kénytelen voltam szembe fordulni. Már nem állok a hajó oldalán, bent a ponyva alatt készítem össze a menekülõ felszerelésemet, összecsomagolom a legszükségesebbeket. A robotkormány eszeveszetten dolgozik, minden hullám után helyesbíti az irányt. Meddig bírja?

Kb. 4 óra múlva értem partközelbe, jó messzire a kitûzött ponttól. Ekkorra a szél is elállt, a tenger kisimult. Csodálatos homokos plázsok elõtt hajózok. Sokan vannak a parton, néhányan fürödnek. Megállok én is fürdeni. A parttól kissé távolabb dobok horgony, amikor leállt a motor. Kifogyott a gázolaj a tankból. Üzemanyaggal elég rosszul állok, az utolsó kanna tartalékot töltöttem be. Rocella Ionica már csak 40 km, ott majd tankolok.

Alkonylik mire beérek a kikötõbe. Üzemanyag kút sehol. A kikötõ mélyében a rendõrhajók bázisa, elõtte a mólónál halászhajók állnak, készülõdnek a kifutásra. Tõlük érdeklõdök. Nincs gázolaj kút, õk sem akarnak eladni. Jön egy fiatalember, hogy tilos itt kikötni, álljak a a marinába a móló másik oldalára. Megmutatta a helyemet. A tarifa iránti kérdésemre kellemes választ adott, az elsõ 5 nap ingyenes. Ingyen használhatom a kikötõhelyet, az áramot és a vizet.

A marinában már bent áll a Samba. A kapitányával nagyon örülünk egymásnak, mondta látott és aggódott értem a mai viharos idõben. Õ volt az akivel majdnem "összeütköztem". Mondta, csak üdvözölni akart amikor a közelembe jött. Még integetett is nekem. Erre ittunk egyet. Õ is megerõsítette az 5 napi ingyen marinát, meg azt hogy tankolni nem tudok. Reggel mennek tovább Spanyolországba. Búcsúzóul hozott néhány GPS adatot a nekem útba esõ kikötõkrõl.

56. nap, 2005.06.25., szombat

Tegnap a szükséges 103 km helyett 133 km tettem meg a vihar miatt. Kicsit lustálkodok. Elbúcsúzom a Sambásoktól. Lemosom a hajót, ivóvízzel feltankolok. Ragyogó az idõ, elindulok a part mellett, figyelem at párhuzamosan futó országutat. Állítólag nem messze innen egy benzinkút. Meg is láttam. Lehorgonyoztam a mélyvízben és két kannával kiúsztam az aprókavicsos partra. A benzinkút nagyon közel, mindössze e vasúti sin választja el tengertõl. Jól kitaposott ösvény vezetett a hátsó bejáratához. Éppen akkor száguldott el a vonat, rám is dudált. A teli kannák lebegtek a vízben, könnyedén visszaúsztam velük a hajóhoz

Az elõzõ napi viharból tanulva nem távolodok messzire a parttól. Nem kockáztatom, hogy motorhiba esetén kisodródjak a nyílt tengerre. Tegnap a viharban egész idõ alatt rettegtem egy motorhibától. Megdõlt a túlélési szisztémám az, hogy vitorlával szélirányba eljutok valamilyen szárazföldig. Ez az elgondolás jó az Adrián a szigetek között, de nem jó a Földközi tengeren. A Medúza nem alkalmas szél alatti hajózásra. Lényegében teljesen mindegy, hogy 1 km-re, vagy 10 km távolságra haladok párhuzamosan a szinte tagolatlan parttal.

A part egyébként nagyon barátságos, kisebb városok, települések sorolnak egymás mellett. Mindenfelé napernyõk serege sorakozik. Csónakkikötõk nincsenek, a kishajókat traktorral vontatják fel a fövenyre. Nagyon élénk a vízélet. Most láttam elõször "jetsky anyahajót". Egy katamarán motoros hajót úgy alakítottak át, hogy a nyílt tengeren indítani és fogadni tudta jetskyt. A bérlõt a partról kivitték a hajóhoz amely lassú menetben cirkált a part elõtt. Megdöbbentõen kék a tenger, 25,6 C fok a hõmérséklete.

Egy delfincsapat látogat el hozzám. A lebukó nap surlófénnyel világítja a háttérben furcsa alakú sziklás hegyeket, a Montatto 1955 méter magas csúcsát. Csodálatos látvány. Már tisztán látom Szicíliát, (jelentése: Isten csókja) a Földközi-tenger legnagyobb szigete az olasz csizma hegyén. A szigetbõl 3263 méter magasra kiemelkedik Európa legmagasabb vulkánja az Etna (Mangibello) tûzhányó, amely magassága a kitörések miatt állandóan változik. Messzirõl elég laposnak tûnik. Legutolsó nagy kitörése 2002. október 28-án kezdõdött. A Messinai szorosban jelentõs a teherhajó forgalom.

Azt tervezem, hogy Saline Joniche kikötõben, a szoros bejáratában éjszakázom. Már erõsen alkonyodott, amikor a kikötõ elé érkeztem. Elértem utazásom legdélebbi pontját. A hely nem az ünnepi alkalomhoz illõ. Nagyon ronda, használaton kívüli, lepusztult olajkikötõ tele vízbõl kiálló rozsdás csöcsonkokkal. Sehol egy sporthajó. A parton és a partok elõtti kis csónakokban megélhetési horgászok halkan beszélgetnek és cigarettáznak. Favellás vidék, kivert ablakszemes házak tömege. Semmi esetre sem maradok itt éjszakára. A legközelebbi kikötõ 21 km-re, a Messinai szoros közepe táján Reggio di Calabria.

Nincs mese, elindulok. Úgy gondolom 2-3 óra alatt odaérkezhetek. Nem sokat tudok a szoros áramlatairól. Tudom, hogy az Ion és a Tirrén tenger találkozik itt e 4 km széles szorosban. Mindkét tenger eltérõ hõmérsékletû és sótartalmú és az ár-apályuk ideje sem esik egybe, valamint egy hatalmas mintegy 900 méter fenékküszöb található benne. Mindezek következtében idõszakonként megváltozik az áramlás iránya és hullámzik a szoros vize. Most az áramlás nem akadályozza, de nem is segíti a haladásomat. Nagyon rövid idõ alatt korom sötét lett. Szerencsére a part sziluettjét mutatta a parttal párhuzamosan vezetõ közút világítása és a gépkocsik lámpái.

A parttól 40-80 méterre, horgonybóják között motorcsónakok parkolnak. Ezek sziluettje még jól kivehetõ a világosabb égbolt elõtt. De nem látom az üres bójákat. Néha alig 1-2 méterre megyek el mellettük. A frász kerülget, nehogy feltekerjem a kötelüket és úgy járjak mint Petrcaneban. Ahol egy felszedett kötél miatt megsérült a kuplungom. Közben élénk szembeszél fúj, tarajosodnak a hullámok, beborult az ég, romlanak a látási viszonyok. Igyekszem a partközeli szélárnyékban maradni.

Már jó 1 órája döng a hajó alja a hullámokon, amikor a mélységmérõm hirtelen közeli feneket jelez. Gyors fordulat a csatorna közepe felé. Kikerülve a part takarásából csak úgy süvölt a szél. Visszanézve, egy partkiszögelést kerültem. Gyorsan vissza a partközelbe. Egy tágas öbölbe kerültem, a parton vendéglõk. Elõttük horgonybójákon egy csomó jacht, motoros és halászcsónak. Végre egy civilizált part, de kikötõhelyet nem találtam így folytattam az utamat. Az öböl felsõ végében móló védettségében egy halászbokor. A csónakok többsége kihúzva a partra. A móló elõtt egy üres horgonybójához kötök, ami nem volt egy egyszerû mutatvány. Gondoltam itt kihúzom az éjszakát, de észrevettem, hogy a bója nem tart és lassan csúszok a kövekre. Megint tovább mentem.

Az öböl végéig viszonylag csendes volt a víz. A parton hatalmas kivilágított raktárak. Alighogy kiértem a szorosba megint belém kapott a szél és a hullámok dobálták a hajót. Már csak 5 km a kikötõ, fél óra. De milyen félóra az ismeretlen sötétben. Egyszer csak látom, hogy a magasból érkezõ fényszórózó repülõgép engem céloz és egyre közeledik. Talán 50 méter magasban húzott el a fejem fölött és szállt le a part menti repülõtérre. Amíg közeledett átfutott a fejemen, hátha hidroplán és a vízen fog landolni. Hogy észrevegyen kézi fényszóróval megvilágítottam a hajó fehér tetejét.

Éjfélkor végre beérkeztem Reggió di Calabria hatalmas kikötõjébe. A rakpartok mellett óriás komphajók állnak. Kicsit beljebb megtaláltam a marinát és elõtte a benzinkutat. A marinában 12 eurót kértek a hátralévõ éjszakáért. Soknak találtam ezért egy kisebb hajó mellé kikötöttem a nagy kikötõben. A hajó nem támaszkodott a parthoz, hanem két oldalkötéllel mintegy 2 méterre elhúzták attól. Nekem nagyon jó, így nem háborgat senki. Furcsa egy módszer. Azt hittem egyedi és csak én alkalmaztam Komizában.

57. nap, 2005.06.26., vasárnap

Otthon nem egészen így képzeltem el a Messinai szoros áthajózását. Indulás elõtt megnéztem egy ismeretterjesztõ filmet a szorosról, amelyben az itt várható veszélyeket ecsetelték. Barátaim kétségesnek tartották a saját erõbõl való átjutásomat. És tessék éjjel jöttem keresztül a szoros nagyobbik részén. Ez kicsit helyre billentette az elõzõ nap nagyon megcsappant önbizalmamat az út sikeres befejezését illetõen.

A kimerültségem ellenére már kora hajnalban, a nap elsõ sugaraira felébredtem. Lustálkodásomat hangos kiabálás zavarta meg. Megérkezett annak a hajónak a kapitánya amely mellé kikötöttem és mérgesen elküldött a hajójától. 6 órakor kinyitott a benzinkút. Feltankoltam gázolajból és irányváltó olajból. 112 eurót hagytam ott. A kikötõben hatalmas komphajók kavarták a hullámokat, nem egy nyugodt hely, így szívfájdalom nélkül tovább állok.

A Messinai szorosban friss szellõ lengedez, a hullámok tarajosak. A két part között folyamatos a hajó forgalom. Elindulok a part mentén egy kisebb kikötõt keresek ahol megvárhatom a jobb idõt. Egy pár hajóból álló halászbokornál kikötöttem megreggelizni. Elég kellemetlen szélnek és a hullámoknak kitett hely. A nem tudok parthoz állni.

Egy óra múlva megyek tovább közvetlenül a part mellett. Élelmiszer boltot keresek a távcsövemmel. Elfogyott a kenyerem. Egyszer csak hangos szíréna szólal meg mögöttem pár méterre. A partõrség hajója jött hozzám, hogy távolodjak legalább 300 méterre a szárazföldtõl. Hiába mondtam ki akarok kötni, hajthatatlanok maradtak. Közben már Messinával szemben voltam így keresztbe hajóztam a szoroson. Mintegy háromnegyed óra alatt értem a kikötõ Faro di San Raineri az 1555-ben épült világító tornya közelébe.

Messinában csak a Neptun marinában lehet kikötni. Az 1-15 méter hosszú hajó kategória napi díja 25 euró. A marinától 20-30 méterre járnak a komp és személyhajók. Az öbölben nincs hullámvédõ gát a pontonok elõtt, a hajók nagyon dülöngélnek. Mindegy, Szicilliát nem hagyom ki. Most értem utazásom legtávolabbi pontjára. Légvonalban vagy 3000 km-re vagyok Budapesttõl. Szinte hihetetlen egy alig valamivel több mint 6 méter hosszú hajócskától.

A kikötõ fõhelyeinek egyikén, egy hatalmas gumicsónakon orosz zászlót lenget a szél. Megindul a fantáziám, elég sokat olvastam a szicilliai maffiáról és az orosz kapcsolatairól. A budapesti Szeva bácsi (Anton Mogiljevics Szemjonovics) leánya állítólag a jelentõs poziciót tölt be a maffiában. Persze csak képzelõdöm, hogy itt az orosz maffia.

Köztudott, hogy nagyon jó a sziget közbiztonsága. A turizmusban érdekelt a maffia, itt nem merik zaklatni a túristákat holmi kisstílû tolvajok. A városban járva nem láttam agyonrácsozott házakat, de még csak gyanús külsejû csavargókat sem. Rendõrök sem církáltak az utcákon. Békesség és nyugalom. A forróságban cél nélkül csavarogtam és fényképeztem. Az egyik üzlethelyiségben hatalmas rozsdamentes acéltartályokból bort árultak elvitelre. Mint messzirõl jött idegent, megkínáltak egy pohárkával. Nagyon jól esett. Késõbb visszafelé jövet vettem 5 litert belõle.

Estére megtelt a marina, mellém egy hatalmas svéd vitorlás kötött ki. Nincs barátkozás, utasai siettek a partra. A víz nagyon hullámzik a szinte folyamatosan közlekedõ kompok miatt. Csak remélem hogy éjjel leállnak. Nagyon hamar elaludtam.