54. nap,
2004.08.10. kedd
A 6.00-ás komphajóval 10 euróért, 1 óra alatt áthajóztam Pireuszba,
Athén elõvárosi kikötõjébe. A kikötõbõl a 049-es busz vitt Athén
központjába. Athénben mindenre rányomja bélyegét a holnap megnyíló XXVIII.
Nyári Olimpiai Játékok. Géppisztolyos rendõrök, biztonságiak tömege, a
tengeren hadihajók õrzik a békességet. Az önkéntes segítõk, tolmácsok nyakában
jól láthatóan, a nyelvismeretüket ismertetõ fényképes igazolványok lógnak. Õk
jól tájékozottak és szívesen adnak felvilágosítást. Nagyon jó a hangulat,
szurkolói csoportok vonulnak, hangoskodnak, indulókat énekelnek. Alkalmi árusok
nemzeti színû sportdresszeket, lobogókat, szuvenirokat kínálnak. Információs
pavilonok mindenfelé. Fáj a szívem, mert én eddig olimpiát csak a
TV-ben láttam de nem maradhatok még egy napig sem, se szállásom,
se belépõjegyem a megnyitóra.
Az autóbuszról mintegy fél órás utazás után a városközpontban szálltam le.
Egyenes sugárút vezet a fellegvár irányába. Az Akropoliszt renoválják,
toronydaru áll a közepén. Tûzõ napon felmászni a fellegvárba, észveszejtõ
vállalkozás számomra. A hegymászást más is kibírja. Én is ki fogom bírni,
törött bordáim ellenére. A belépõjegy 16 euró, (65 éven felülieknek 6 euró).
Nem ismertetem a látnivalókat, hiszen ezt az útikönyvek sokkal jobban megtették
már. Fél napomat itt töltöm, jó pár fényképet készítettem a történelmi légkört
árasztó romokról.
Miután kinézelõdtem magam, feltöltõdtem a múlt nagyszerûségét árasztó légkörtõl
és a belépõjegy mellé adott tájékoztató térképen kipipáltam az összes
látnivalót, visszamentem a városba. Csak úgy találomra, minden úti cél
nélkül barangoltam az árnyékos utcákon. Nézegetem az embereket és az
üzletek kirakatait. Athén nagyon drága, jellemzõ egy sima eszpresszókávé
3 euró. Vettem banánt, narancsot, hideg vizet, kávét és térképeket Athénrõl
és Európáról. Ezek sem olcsók, de muszáj volt megvenni. A digitális
fényképezõgépembõl 6 euróért kimenttettem a képeket. Pireusban, a
kikötõ mellett találtam egy hajófelszerelés boltot, inkább áruházat.
Sajnos már zárva, pedig szívesen megvettem volna a kirakatban látott
ventillátort, amellyel a motorház hûtését megoldhattam volna. Így nagy
meleg esetén marad a motorburkolat felnyitása és a motor monoton dübörgésének
hallgatása.
A nap még magasan áll este háromnegyed hétkor, amikor indulok vissza a
komphajóval Aigistrire Visszatértemkor az a horgász, akinek a
motorcsónakja mellé kötöttem a parton hisztizett, hogy rendõrt hív, ha
azonnal nem megyek el onnan. Megpróbáltam röviden elmagyarázni, mi szél
hozott ide, de ez olyan korlátolt volt, csak a magáét hajtogatta. Nem
tudom mi baja származott volna, ha ott töltöm az éjszakát. Sehol nem
tapasztaltam ilyen durva elutasítást, minden kikötõben segítik a
messzirõl jött idegen hajóst.
A békesség okáért haladéktalanul elkötöttem és a tervezett reggeli indulás
helyett kihajóztam a kikötõbõl. Gondoltam a közelben találok másik kikötõt,
vagy horgonyzó helyet. Láttam 3 kis csónakot egy apró kikötõjében. Hiába
próbálkoztam, nem tudtam a sötétben behajózni a sziklás szûk bejáraton.
Többször is súroltam a sziklákat. A könnyelmûbb énem aki, mindig veszélybe
sodort, most is azt ismételgette, induljak, az éjjel majd csak lesz
valahogy. Most kint himbálódzom a tengeren, teljes sötétben, még holdfény
sincs. A legközelebbi cél a Korynthos csatorna bejárata. Addig 20 km szigetek
és szikla zátonyok között. Nem merek elindulni, így álló motorral, lassan
sodródva várom a pirkadatot. Úgy látom a hajóforgalom szünetel. Partközelben
lehetek, mert a vízmélység mindössze 25 méter.
55. nap,
2004.08.11. szerda
Éjfélig a Kossuth rádió rövidhullámú adását hallgattam. Bizonytalan félálomban
szenderegtem. Közben a feltámadt szél. Éjjel 2-kor óriási koppanásra riadtam,
azonnal gondoltam, hogy a hajó sziklának ütõdik.
Kiugrottam a kajütbõl. A legszörnyûbb lidércnyomásos álmom elevenedett meg. A
sötét éjszakában félelmetes látvány a körülöttem nedvesen fénylõ, csipkézett,
fekete sziklák sora. A Medúza az oldalával verõdött hozzájuk. Gyors pillantás
a mélységmérõre, a vízmélység több mint két méter. Csáklyázás, motorindítás és
szerencsésen elszabadultam a szikláktól. A szél egyre erõsödött, a tenger
megint tajtékzott, alig tudtam bemenekülni egy hullámvédõ gát mögé, a
vízszállító teherhajó másik kikötõhelyére. A víz a móló mögött is nagyon
mozgott, de legalább a parthoz kiköthettem és nem sodródok a sötét
éjszakában.
Háromnegyed 5-kor egy kerékpáros õr ébresztett, hogy azonnal menjek el,
mert jön a teherhajó. Kénytelen voltam elhagyni a kikötõ helyet és kimenni
a sötét háborgó tengerre. A GPS szerinti irányba, nagyon lassan hajóztam,
szinte csak a pozíziómat tartottam. A sötétben nem láttam a hullámokat,
nem tudtam rájuk állni, oldalba kapnak, nagyon dülöngélek.
Amint kivilágosodott, elhagytam a szigetet körülvevõ sziklákat, és a piciny,
lakatlan szigeteket. Délelõtt 11 órakor egy hegyes kopár kis sziget,
az Ipsili szélárnyékába húzódtam. A mély vízben horgonyt vetettem.
Gyorsan rendbe szedtem magamat és a hajót. Alulról megvizsgáltam a
hajótestet, nem sérült-e meg az éjszakai kaland miatt. Csak egy ponton
jött le az algagátló festék. Valószínûen ott találkozott a sziklával.
Délben tovább indultam és egy óra múlva érkeztem a Korynthos csatorna
újonnan épített rakpartjához (37055'03"N 023000'34"E).
A rakpartot nem a Medúzához hasonló méretû, alacsony oldalmagasságú,
kishajókhoz tervezték. A hátulról fújó szélben nehezen kikötöttem. A
csatorna illeték 76 euró és (az illeték összege hajómérettõl függ) 30
euróért vettem 40 liter gázolajat. A világhírnév tekintetében a Korynthos
csatorna vetekszik a Szuezivel és
a panamaival. Impozáns mérnöki alkotás, melynek építésében a magyar Türr
István is közremûködött. A csatorna nyílegyenes, hossza 6,5 km, szélessége
csupán 27 méter és mintegy 70 méter mély, szûk nyiladék. A hajóforgalom váltott
irányú, a megengedett maximális sebesség 10 km/h.
Megvártuk a szembõl érkezõ
konvojt. Alig haladtak el, máris készülõdhettünk az indulásra. Nagyon hamar
összeállították a konvojt, én az utolsó voltam az oszlopban, ami nagyon jól
jött. Nyugodtan fényképezhettem, nem kellett sietnem. A ferde sziklasíkok,
mintegy 10o-os dõlésû rétegmetszete olyan érzetet kelt, mint ha
felfelé hajóznánk. Bár a kikötési hercehurca miatt rohadtul fájt az oldalam,
megfürödtem a csatorna kristálytiszta vizében. Láttam amint az egyik hídról,
gumikötéllel leugrik valaki.
A legkisebb vízmélység, amit a csatornában mértem 7,5 méter. Odafenn végtelen
csendben ragyog az ég örök kékje, idelent kellemesen hûvös félárnyékban
hajózunk. Bõ fél óra alatt mögöttünk tudjuk a csatornát. Kijövetelkor
szembeszél fújt, ezért megálltam a csatorna bejárati öblében, a boxer-hajók
(boxer = nagyerejû kikötõi vontató) mólója mellett. A mólón a vízcsapból
meleg víz folyt. Gyorsan kimostam a ruháimat, lemostam a hajót kívül-belül,
elmosogattam az edényeket, feltöltöttem az ivóvíz készletemet, majd én is
lezuhanyoztam.
A mólótól késõbb el kellett jönnöm. Átmentem a másik oldalra a csónakkikötõ
védõgátjának külsõ oldalhoz kikötöttem. Nem a legjobb hely, de megteszi. Nézem
amínt gyerekek a boxer fedélzetérõl, a bátrabbak a kormányállás tetejérõl
ugranak a türkizkék tengerbe. Az öböl egyik része szabad strand. Sokan vannak
késõ délután a strandon, idõsebbek is úszkálnak a vízben. Nem ponyvázok le,
élvezem a meleg, szúnyogmentes éjszakát, nézem a csillagokat.
Örülök, hogy már mögöttem a csatorna. Megterveztem a további utat. Megint
eszembe jutott Németh Sanyi barátom dédelgetett álma, hogy saját hajóján
várakozzon a csatornán való áthaladásra. Neki most ez most nem adatott meg.
Késõ este, már aludtam, amikor meglátogatott az egyik pilothajó kapitánya
Nicos. Érdeklõdött nincs-e valami problémám és felajánlotta, ha segítségre
van szükségem rádión is elérem. Megkínáltam egy pohár itallal. Nem egészen
értettem az aggodalmát, a késõ látogatása okát.
A Ion tengeren
56. nap,
2004.08.12., csütörtök
Az éjjel nagyon mélyen aludhattam, amikor valaki bemászott a hajóba és ellopta
a mobiltelefonomat meg a töltõt is. A telefon darabokra volt szétszedve.
Ezt a tolvajt láthatta Nicos a pilothajóról, ezért látogatott meg késõ este.
Éjjel amikor egyszer felébredtem, vizesnek találtam a padlót, de a harmatnak
tudtam be. Most veszem észre, (13.00 h) hogy a hõmérõmet is ellopta a gyerek.
Biztosan gyerek volt, mert kisméretû, sókicsapódásos lábnyomát megtaláltam az
ülésen.
Bánt és továbbra sem értem a "Németh Sanyi ügyet". Õk döntöttek úgy Rodostóban,
hogy nem a megtervezett úton jönnek tovább. Õk szerveztek rá, hogy Tamásék
jöjjenek le 10 napra, egy hétre Görögországba, és onnan utánfutón hazaviszik
a hajójukat. Nem értem az én "bûnömet", hogy egyedül is továbbmentem. Én, az
útvonal teljesíthetõségét illetõen, máshogy ítéltem meg a helyzetet. Az
otthoniaknál igyekszenek olyan látszatot kelteni, hogy a motorhibám miatt nem
teljesíthetik a teljes az utat. Megbeszélésre, kompromisszumra nem volt mód.
Rodostóban, elhatározásukkal kész tények elé állítottak.
Még út elõtti megbeszélések arról szóltak, hogy a hajókat Fiúmébe visszük.
Ha Gabi szabadságából nem futja, autóbusszal, vonattal vagy repülõvel bárhonnan
idõre hazajön. Ezt megállapodást pár napja, azzal intézték el: "Apukám mi ugye
nem szoktunk külön menni?" "Nem anyukám!", és a téma így befejezve. Én pedig
nem azért költöttem Romániában majdnem félmillió forintot motorjavításra az út
folytatása érdekében, hogy csak Törökországig, harmadtávig jussak. A gyors
motorgenerállal korrekt voltam, mert láttam Sanyi elsápadó arcát és átéreztem
végtelen csalódását amikor azt mondtam "itt az út vége".
Az egyhetes együttnyaralásukat Tamással, alapvetõen jó ötletnek tartottam,
én is küldtem Juditnak SMS-t, hogy jönnének-e õk is, valahová Görögországba
a hajóra nyaralni egy hetet. Sanyiék a megbeszélések elöl, rendre elzárkóztak
"Sanyikának aludnia kell". Még a másnapi útitervet sem lehetett egyeztetni.
Naplófeljegyzéseimet átlapozva sem emlékszem köztünk veszekedésre, vagy
jelentõs súrlódásra. Kemény elhatározásomnak megfelelõen mindig a
kompromisszumra törekedtem és még csak nem is szóltam ellenükbe.
Egyesek õszinték és nyíltszívûek, mások viszont veszedelmesen magukba
zárkózottak. Némethék, az utóbbiak közé tartoznak. Sanyi képes volt napokig
magában hordozni azt a sérelmét, hogy megkértem, látva viszi a
szemetüket a parti kukába, odaadtam egy reklámszatyorban a lecserélt olajszûrõt,
olajos papírt és rongyot hogy azokat is dobja már ki.
Határozottan az volt a benyomásom, félnek a tengertõl. Rájöttek, hogy a hajójuk
nem ötezer tonnás tengerjáró. A ballaszt nélkül is túlterhelt Hajnal nevû
"mozgókonyha" nem nagyon tengerálló. Errõl van szó!
Megtervezem Albánia kikerülését, úgy tûnik végrehajtható. Sikerült 9 órát gond
nélkül hajóznom, majd feltámadt az ellenszél és az oldalhullámzás.
Parnál leálltam, egy szél és hullámvédett öbölben.
57. nap,
2004.08.13. péntek
Az éjjel megint rosszul aludtam, annyira fájt az oldalam. Az este átállítottam
a GPS kijelzõjét (perc/másodpercet tizedpercre), mert a kikötõjegyzékben a
koordináták így vannak megadva. Ma péntek 13, szerencsés nap lesz-e? A parton
láttam egy telefonfülkét, gondoltam hazatelefonálok Zsuzsának a holnapi
születésnapja okából, meg azért is, hogy ne izguljanak csak a telefonom nincs
meg. Nagy nehezen kikötöttem a sziklás mólóhoz. A telefon kártyás, ilyen
hajnalban sehol semmi sincs nyitva, kártyát nem tudtam venni. Ez a nap is jól
kezdõdik!
A tenger kissé hullámzik. Nemsokára feltûnt, a 2004. augusztus 8-án átadott,
a három pilléren álló, 2252 m hosszú Harilaos Trikoupis Bridge. Ez a
Rion-Antirion között hatalmas híd, köti össze a Peloponesos félszigetet a
szárazfölddel. Simán átjutottam alatta, csak a komphajók elöl kellett kitérnem.
A tengerben megmártóztam, sokkal hidegebbnek tûnt, mint a csatorna vize.
A partokon olajfa erdõket látok. A magasabb hegycsúcsok felhõpamacsba
burkolódznak.
Messolongónál alig vettem észre tengerbe mélyen benyúló szírtsort. Fehér
hullámverésre figyeltem fel. A sekély vízbõl a tengerfenék magasabb részei
alig állnak ki a vízbõl. Szerencsémre egy horgász hirtelen felállt rajtuk.
A térdig ért víz neki. Sürgõsen beljebb húzódtam. A partoktól másfél kilométerre
is alig 10 méter a vízmélység. Lelátni a fenékre, ahol, köves, fehér
homokos és zöld növényzetes részek váltogatják egymást.
Eszményi idõ volt, friss, kellemesen meleg. Ezekben a kellemes napokban
élveztem az állandó napsütést, a csodálatosan tiszta levegõt és az égszínkék
tengert. Attikában, a szigetek között hajózom. A szigetek védte helyeken
a tenger valóságos tóvá szelídül. Rohadt nehéz a görög autóstérképpel
navigálni. Utolért egy görög vitorlás. Jónak láttam, hogy az idevalósi
vitorlást használjam révkalauznak, amelynek a nyomában szerencsésen
kikeveredtem a kis szigetek közül és nemsokára megtaláltam Astakos
kikötõt. Az utolsó 8 km-t már szélviharban tettem meg. A hajón át meg átcsaptak
a hullámok. A kisváros hangulatos, megint a promenádon vagyok kikötve,
nyugodtan még pisilni sem tudok a sok sétálótól. Szomszédságomban szebbnél
szebb vitorlások és motorosok állnak a rakparthoz orral-farral kikötve.
A rakparton kávéház, étterem egymás nyakán. Teraszaikon a jachtosok jeges
italok mellet csevegnek, miközben egyik szemüket a hajójukon tarthatják.
Este jött egy tankautó 28 litert használtam el idáig a csatorna bejáratától
(2 nap alatt). Vettem 3 euróért telefonkártyát és kétszer is felhívtam Zsuzsát.
A szomszéd hajó utasaival (Maria és Aron Münchenbõl) uzóztunk
és a nyelvi nehézségek ellenére jót beszélgettünk. Münchenbõl jöttek két 4
és 7 év körüli kisleányukkal. Mutattam nekik a "navigációs" autóstérképemet,
alig akarták elhinni, hogy ezzel a térképpel már ilyen sokat hajóztam,
ráadásul egyedül.
Az oldalam továbbra is fáj, nem tudok köhögni, a kezemet is alig tudom
mozgatni. Sem ülni sem feküdnöm nem sikerül fájdalom nélkül. A parton nagyon
zajlik az éjszakai élet, hangulatos görög zenével. Semmi nyoma annak,
ogy ma volt az olimpia megnyitója.
58. nap,
2004.08.14. szombat
Rövidet, de jót aludtam. Hajnali fél háromig szólt a zene. Indulás után a
motor egy kicsit makrancoskodott, megint levegõt szívott. A szokásos tortúra,
légtelenítés és a motor rendesen jár. Jó széllel dagadó orrvitorlával eljöttem
a Skorpió sziget (Onassis szigete) mellett. A sziget oldalába bemélyedt
barlang valódi idegenforgalmi látványosság. Több turista hajó is bement.
A Levkas elõtti tengerszakasz üdülõ paradicsom. Több száz vitorlás,
kajakos és motoros nyüzsög a mélykék színû tengeren. A Lefkas-canal
olyan keskeny, hogy biztonságosan csak két kishajó fér el egymás mellett. A
megengedett legnagyobb sebesség 4 csomó. Kissé piszkos és rendetlen a partja.
A csatorna felsõ (északi) részén hatalmas marina van tankoló állomással.
A csatornát egy közúti pontonhíd zárja, amit 7-22 óra között óránként
felnyitnak. Most 12 óra, egy rozsdás uszályhoz kötve várakozok. Tûz a nap
és enyhe szellõ lengedez. A 13 órás hídnyitást elmafláskodtam. 14 órakor
a hidat hidraulikával elforgatták és két irányból elindult a hajóforgalom.
Az átkelõhelyet régen erõd védte. A tengerpart nagyon szép.
Toronyiránt indultam Preveza felé az erõsödõ nyugati szélben és
hullámverésben. A kikötõ elõtt úgy 4-5 kilométernyire a vízmélység vészesen
lecsökkent alig 3-4 méterre. Gyorsan a nyílt tenger felé fordultam és
nemsokára ráleltem a kikötõbe bevezetõ bójasorra. A Preveza kikötõje tágas,
de mégsem találok szabad kikötõhelyet. Már háromszor körbehajóztam a kikötõ
medencét, és két helyen próbálkoztam. Végül is egy móló csúcsán megállok, a
szélnek kitett oldalon. Mellettem járnak ki és be a kishajók, jachtok. Éjjel
talán nem lesz forgalom. Beleolvastam az Adria hajózási kézikönyvbe,
tanulmányoztam az idõjárási viszonyok leírását. Próbáltam analógiát vonni a
mostani helyzettel. Általában tanultabb lettem, de továbbra sem értettem,
hogy jó az idõ, süt a nap, felhõ sincs az égen, a tenger viszont nagyon
hullámzik. Mi lehet az oka és meddig tart?
59. nap,
2004.08.15. vasárnap
Nyugalmas volt az éjszaka, ragyogó reggelre ébredtem, szikrázó napsütés, kék
égbolt, szélcsend. A fejem felett gyapjas, fehér felhõk úsztak. Elindultam hát
kb. 1 km-re lévõ nyílt tenger irányába. A kikötõn kívül tenger eszméletlenül
hullámzott, ráadásul oldalba kaptam. Hamarosan visszafordultam és kikötöttem
a rakparton. Paprikás krumplit fõztem tarhonyával és hozzá
uborkasalátát készítettem. Ápolgatom hajómat, megcsináltam az esedékes
olajcserét a motorban, hogy Korfun már ne kelljen ezzel foglalkoznom. Korfu 100
km-re van innét. Hazatelefonáltam, de nagyon sokat kísérleteztem a
hívással, állandóan foglalt volt, Zsuzsa biztosan a mamájával beszélt.
Sétáltam egyet a dombra épült kikötõvárosban. Szokásosan szép görög település,
a képeslapok tanúsága szerint, ókori eredetû. Szinte mindenre rácsodálkoztam.
Bementem egy-egy nyitott házkapun és próbálom elképzelni az ott lakók
vasárnapi életét. Mobiltelefont is kerestem. A Siemens A 52-es
78 euró. Nem nagyon drága, de mit kezdjek egy görög telefonkártyával?
Délben megint megpróbáltam a tengert, de most sem volt szerencsém. Már a
kikötõ kijáratában, egy bejövõ német vitorlásról jelezték, hogy nagyon
hullámzik. A városi strand elõtti, csendes vízen lehorgonyoztam és
megmártóztam a meleg tengerben. A kabinban pihenés közben elbóbiskoltam.
Arra ébredtem, hogy a szél átsodort az öbölbejárat másik oldalára, keresztül
a hajóúton. Még jó, hogy alig van forgalom, óránként talán egy motorcsónak,
vagy vitorlás érkezik. Nem láttam kimenni egyetlen sporthajót, vagy
halászcsónakot sem.
Visszajöttem a tegnapi helyemre. Tv-t nézek, éppen gyõztek a magyar kézilabdás lányok. Egyre türelmetlenebbül vártam a jó idõt, amely sehogy sem akart megjönni. Hiába az idõjárás dirigál, eddig elkényeztetett. Megbízhatóan jó idõ volt. Felhõk csak a hegyek csúcsai fölött gyülekeznek. Most egy kicsit esett a barométer, nagy fekete felhõk tornyosulnak a távolban. A szél pöffösen fúj. Az útitervbe eleve bekalkuláltam az elemek szeszélyességét, amelyekkel szemben tehetetlenek vagyunk. Ilyenkor mit sem használ az idegeskedés, az elkeseredettség, a dühöngés. A kikötõben az ár-apály kiegyenlített. Az Adria kézikönyv szerint ez a rossz idõ jele. Esõt utoljára Duna-deltában kaptam.
60. nap,
2004.08.16. hétfõ
Kipihenten ébredtem, csak az oldalam ne fájna. Vajon meddig fáj még?
Megfõztem a szokások reggeli teámat, majd beszedtem a kikötõköteleket. A kikötõ
vize csendes, a szél sem fúj. A bójákkal kijelölt keskeny hajóúton kifutottam
a mélyvízre és egy öblöt levágva elindultam Korfu felé. A tengeren gyenge parti
szellõ lengedez. A hullámok a nyílt vízen is elviselhetõek. De két óra múlva
feltámadt a szél, megint tarajosodtak a hullámok, ezért gyorsan partközelbe,
csendesebb vizekre igyekeztem, de csak jó óra múlva értem a szélárnyékba. A
tengerbe függõlegesen leszakadó sziklafalak alatt, búvárkodásra csábító
szárazföldrõl megközelíthetetlen apró öblökben és zátonyok között hajóztam.
Pár óra múlva a távolban feltûnt Korfu sziget alsó csúcsa.
A tenger megint szelíd, így a sziget alsó csúcsa irányába fordultam. A szél
persze rövidesen feltámadt, a sziget felöl fújt, a hullámok is szembõl
jöttek, meg Korfu sarló alakú sziget, partjával párhuzamos valami áramlás is
lehetett itt. Nagyon lassan közeledett a part. A robotkormány 30-40 fokos
szögben vezette a hajót, mintha a Duna sodrásával számolva mennék át a túlsó
partra.
A tenger egyre jobban hullámzik. Méregetem a távolságot, számítgatom az
érkezési idõt. Igyekeznem kellett, hogy még a teljes sötétség beállta elõtt
kikötõbe jussak. Akárhogy is méricskéltem, ha az öblön egyenesen
átvágnék Kerkyrának, késõ este, sötétben érkeztem volna térkép nélkül egy
ismeretlen nagy forgalmú kereskedelmi kikötõbe. (Másnap kiderült, jól
döntöttem, mert oda be sem mehettem volna, hanem csak a kb. 2-3 kilométerre
lévõ marinában köthetek ki kishajóval. Most 9 km-re vagyok légvonalban a fõ
kikötõtõl, de elõttem egy parti kiszögelés, amit meg kell kerülnöm, így lesz
az 16 km is. A partszegélyen Messongi és Moraitika üdülõtelepek.
A kijelölt fürdõ és jetsky pályák üresek. Vitorlást is mindössze egyet láttam.
Már látom korfui repülõtérre le és felszálló repülõgépeket.
Benitses elõtt a strandnál egy kis francia vitorlás horgonyoz.
Kikötõhelyet keresve a közelében húztam el, szakállas kapitányával
barátságosan integettünk egymásnak. Helyet én sem találtam. A strand másik
végénél egy félig kész kikötõhöz mentem. A bejáratánál egy osztrák vitorlás
horgonyoz. A lenyugvó nap szembõl sütött ezért nem láttam, hogy pont a hajó
farán zuhanyozás közben zavartam meg a hajó két utasát, egy házaspárt.
Barátságosan integettem, de nem viszonozták.
A part melletti a csupasz betonkockákon még nincs kikötõbak, vagy kötélkarika
így az osztrákok példáját követem és horgonyra állok, de nagyon dülöngélek és
a horgony sem fog megbízhatóan. Reménykedek, hogy a szél napnyugtakor eláll.
A hajó úgy néz ki a rászáradt sótól, mintha cukorban forgatták volna meg.
Horgonyról ismét a parti betonkockák mellé megyek kikötõhelyet keresni.
Egyszer csak kiabálnak az akkor beérkezett kirándulóhajóról, hogy menjek oda.
Barátságos tulajdonos kapitánya Mavrosz invitál, kössek mellé, sõt személyesen
veszi el a kötelemet. Amikor magamra maradtam, vacsorára májgombóc levest
fõztem. Vacsora után kimentem a kikötõbe körülnézni, telefonálni. A part
zsúfolva szórakozóhelyekkel. A sétányon vidám szórakozásra vágyó embertömegek
hömpölyögnek. Kellemes ételszag lengi körül a teraszokon vacsorázó vendégeket.
Az árlapot nézve, nem nekem való helyek ezek. Maga a kikötõ gondozott, sok apró
szuvenír bolttal, sõt szupermarketet is találtam. Pár apróságot vásárolok, a
pénztárnál elõttem egy fiatal magyar pár beszélget. A termetes, kopasz,
fülbevalós férfi és az agyontetovált nõ nem tûnt valami szimpatikusnak.
Az elsõ telefonkészülék használhatatlan. Pár száz méterre találtam egy
másikat, de nem tudtam az otthoniakkal beszélni.
61. nap,
2004.08.17. kedd
Már 6 órakor fölébredtem, teát fõztem és reggelire vajaskenyeret ettem,
paradicsommal. Háromnegyed hétkor megjelent Mavrosz, hogy el kell mennünk a
kikötõhelyrõl, mert jön egy személyszállító a helyünkre. Érdeklõdött, hogy
olasz vagy francia vagyok-e, netán holland. Mondom egyik sem, hanem magyar.
Magyarországról már hallott. Európa autóstérképemen megmutattam az eddig
megtett utamat. Szörnyûködött is, hogy ezzel a kis hajóval. Amikor megtudta,
hogy Otrantóba szándékozok átkelni az Adrián, csak úgy hányta magára a
keresztet. Az otrantói szorosban, ahol az Adria mint egy csõ lóg ki a
Földközi tengerbõl, a sirokkó nagy erejû lökésekkel szokott jelentkezni.
Vajon mit tudhat, amit én még nem? Talán sirokkó várható? Az önbizalmam
romokban, pedig titokban abban reménykedtem, hogy nem fogja rendkívülinek
találni, hogy Olaszországba szeretnék jutni. Egybõl hívta a barátait, akiknek
a Medúzára mutogatva mesélte a történetemet. Rövidesen elbúcsúztunk, mert
megjött a "big boat".
Még az este vettem egy képeslapot a sziget stilizált térképével, ezzel
navigálok. Úgy megyek Kerkyrába kilépni Görögországból, hogy még be
sem léptem. A Benitsesben vásárolt képeslapon kívül semmit sem tudtam kerkyrai
kikötõrõl. Körbehajózom a félszigeten álló, impozáns Kerkyra erõdöt.
A fõ kikötõmedencében, a hadihajóknál, a parton láttam egy benzinkutat.
Senkire sem figyelve, bátran odakötök a parthoz. Úgy látszik már kezdtem
akklimatizálódni a tengeri élethez. Fürdõgatyában beállok a tankoló gépkocsik
közé. Gázolajat veszek az üres kannáimba, majd a gépkocsimosóból 4 kanna
vizet szerzek, melynek Olaszországig kell kitartania.
Barangolok a hatalmas személyhajó kikötõben, "passzport kontroll?", de
mindenhonnan elküldenek. A kikötõ elõtt vitorlások haladnak sûrû egymásutánban.
Õket követve, az öböl mélyén rátaláltam meg a Gouvia marinára. A marina
benzinkutasa útbaigazított, hogy a recepció mellett intézik a határrevíziót.
A marina zsúfolt, a mólók mellett legalább 500 jacht himbálódzik. A recepció
elõtt több hajóhelynyi szabad rakpart, oldallal kényelmesen kikötöttem. A marina
adminisztratív központja, szupermarketet, hajósbolt, turista hivatal. A
szupermarketben gyorsan bevásároltam. Végre kaptam szénsavas ásványvizet.
A buborékos ásványvíz még langyosan is oltja a szomjamat.
A "passzport kontrol", egy fiatalember egy kis irodában ücsörgött és udvarolt
egy lánynak. Jöttömre a leány gyorsan elköszönt. A civil ruhás fiatalember,
biztosan fõállású egyetemista, kézírással gyorsan és elõzékenyen kiállította
a szükséges okmányt és pénzt sem kért érte. Ettõl a vizsgálattól kicsit
tartottam, hiszen a legközelebbi olasz szárazföld, kétszer messzebb van
Korfutól, mint amit a Medúza hajózási övezete megenged. Most már mehetek
Otrantóba. Ennek örömére a hajósboltban megvettem az otrantói szoros tengerészeti
térképét és egy motorhûtõ ventilátort. Az olasz partokról sem térképem sem
pilotkönyvem nem volt. A ventillátort ott helyben beszereltem, a motor hûtésére.
Korfu és az albán part közötti 2,5 km széles szorosban egy nagy hadihajó
cirkál. Igencsak erõs vízi ellenõrzés. Az albán oldal kihalt, településnek
vagy halászfalunak nyoma sincs. Még albán halászhajót sem láttam. A Coast
quard gyorsnaszádja engem is közelrõl megnézett, de nem igazoltatott.
Az Adria áthajózása elõtt nem jó jel, hogy Kassiópinál a motor leállt,
ha újra indítottam 5-10 másodperc után megint leállt. Dugulás. Alig
jutottam be a kikötõbe. A nap még magasan járt, amikor a parthoz simultam,
nagyon jó helyen, a központban, az éppen távozni készülõ komphajó mellett.
A kikötõbejárat, elég széles és a víz tisztességesen hullámzik. A kibetonozott
partfalú, kikötõmedence partján zajlik az élet. A rakpart egyben a sétálóutca
is sok vendéglõvel. Egy XVIII-XIX. század körüli öntöttvas ágyú és mellette
olvashatatlan feliratú emlékmû hirdeti a régmúlt idõk dicsõségét. Kimentem a
városkába, egy kiadós sétával megmozgattam tagjaimat. Várok míg csökken a
hõség és lehûl a motor. Hõérzetem csökkentésére egy korsó hideg sört
fogyasztottam a közeli üres teraszon. Nézegetem az étlapot is, de az árak
riasztóak. Sajnálok annyi eurót kiadni egy vacsoráért, amelynek árából
áthajózhatok Otrantóba. Az illatok isteniek. Beérem ezzel, meg a finom hideg
sörrel. Visszatérve elvégeztem az átkelés elõtti a motorkarbantartást. Kimostam az
üzemanyag szûrõket. A leállás oka a szívócsõ durvaszûrõjének eldugulása volt.
A langyos estén és éjjel a teraszok megtelnek vacsorázó turistákkal.
Mindenhonnan andalító, halk zene szól.
62. nap,
2004.08.18. kedd
Alig pattannak vissza a nap elsõ sugarai a tengerrõl, elkötöttem Korfu
partjától és elindultam Görögország legészaki szigetére, Othonoira, amely
földrajzilag a legközelebb fekszik az olasz partokhoz. Innen 88 km a túloldal.
Legalább 10-11 menetóra (szerencsés esetben) Olaszország. A tenger e kora
reggeli órákban tükörsima és kihalt. Sajnálom, hogy nem ma fogok áthajózni
az Adrián. A motor nagyon jól szuperál, szép a hangja, nincs dugulás, vagy
levegõ az üzemanyag rendszerben. Jó a ventilátor is, végre leborított
motorháztetõvel, csöndesen mehetek.
Aykaterini foktól Korfu partjával párhuzamosan hajózok, majd kissé
módosítva irányomat Mathrákion szigettõl tisztes távolban elhaladva
megcéloztam Othonoi szigetbõl majd 400 méter magasra kiemelkedõ hegyet.
Partközelbe érkezve a látható két öbölbõl a baloldali szimpatikusabb. A jobb
oldali nagyon nyitott.
Találtam a kis kikötõ sarkában egy jó helyet, ahol a parthoz oldallal tudtam
kötni. A móló karbantartására nagy kupac fehér követ szórtak le. Pont ilyent
szerettem volna a ballaszttolásra. Azonnal kihasználtam az alkalmat, kiszedtem
a hajógerincbõl az összes élelmet és fehér kövekkel ballaszttoltam, majd
visszaraktam a konzerveket. A hajó most egészen másként viselkedik, nem
dülöngél, komótosan billeg. Mit tesz 120-140 kg kõ a vízvonal alatt.
A fõvitorla felhúzó kötelét lekötöttem a vitorláról és meghosszabbítottam.
Hosszú kötélre kötöttem a Medúzát és csáklyával jó messzire eltoltam a rakparttól.
Az árbócsúcshoz rögzített vitorla felvonó kötéllel és megpróbáltam oldalára
borítani a hajót. Sikerült megdönteni vagy 30 fokot, azután csak csúszott oldalra.
A felborítási kísérlet kudarca nagyban növelte önbizalmamat a Medúza tengerállóságát
illetõen. A kísérlet után feltankoltam, átnéztem a motort. Mindent rendben találtam.
A kikötõk egyik nagy elõnye, hogy elõsegítik a barátkozást. Délben a
szomszédos My Live nevû, olasz vitorlás kapitánya Gaetano
aki segített a borítási kísérletben , egy tányér frissen készült
olasz makarónit hozott, amit a barátnõje küldött. Viszonzásul megvendégelem
egy uzóval. A parton elsétáltam egy kis lubickolásra a strandra, ahol gyerekek
fürödtek. A fájó oldalam miatt csak itt, a part melletti sekélyben mertem
megmártózni a kristálytiszta, meleg tengerben. Nagyon kényelmesen besétálhatok
a partról. A tengerfenék homokos, ami nagyon ritka errefelé. Úszni is próbálok
a fájó oldalammal. Nem esik jól.
Fürdés után Gaetanóval elmentem ivóvízért a közeli vízcsaphoz. A parton
néhány ház és több vendéglõ áll, köztük egy olasz is. Várják a tehetõs
vacsoravendégeket. A kikötõt rendszeres hajójárat köti össze Korfuval.
Délben a kishajóból töltötték fel árúval a helyi élelmiszerboltot. Éjszakára a
komphajó nem maradt itt.
Este a kikötõ mozgalmassá vált, megtelt olaszok hajóival. Jött egy csapat
gumicsónakos görög is. Hajó, hajó hátán Legalább 40 zsúfolódott össze a piciny
öbölben. A zsúfoltság miatt többen visszafordultak a bejáratból és a kikötõgáton
kívül vetettek horgonyt. Megjelent a rendõrség és mindenkit igazoltattak, de nem
volt probléma senkivel. Úgy tûnik, ez a kikötõ fogadja a Görögországba érkezõ
vagy innen távozó olaszokat.
Egy hatalmas olasz motoros jacht nem sokat törõdött a többi hajóval,
egyszerûen farral befurakodott közéjük Oldalaira kirakta a ballonokat és
széttolta a hajókat. Érdekes módon senki sem vette zokon ezt a furakodást.
A parton flekkent sütnek a görög gumicsónakosok.
Késõ estére dugig telt az öböl. Másodikként mellém kötött, egy görög
motorcsónak, amivel öten jöttek a szigetre vacsorázni. Amikor elmentek
"fájdalomdíjként" 4 avocadot és 3 kisdoboz Heinecken jéghideg sört
kaptam tõlük. A gyümölcsöt megettem, a söröket másnapra eltettem. Jó lesz az
átkelésre.
Gaetanó délben még azt jósolta, hogy sirokkó miatt nagyok lesznek a hullámok.
Estefelé módosította az elõrejelzését, másnapra jó idõt vár. Éjjel a kikötõben
furcsán mozgott a víz, a hajó csak úgy rángott kötelein, majd elszakította
azokat. Alig vártam a virradatot, türelmetlen vagyok, szeretnék minél hamarabb
Olaszországba érni.