Medúza motoros kishajó Vaskaputól a Fekete tengerig

Vaskaputól a Fekete tengerig

10. nap, 2004.06.27., vasárnap

Bandi végre nem ébresztett fel korán, megvárta, míg magamtól elõbújok. Ekkor pontosan 8 óra volt. Az éjszaka az eddigi legjobb volt, a környezet csendes, a békák sem kuruttyoltak, a víz sem hullámzott. Az égen semmi felhõ, úgy látszott, jó idõ lesz. A motort csak addig kapcsoltuk be, míg beértünk a hajóútba, utána csurogtunk. A változatosság kedvéért ma is vajas-szalámis kenyeret reggeliztünk paradicsommal, paprikával, uborkával.

Djerdap-2 vízierõmû Az átlátszó víz szinte hívogatott, mártózzunk meg benne. Úgy is tettünk, jó hosszú ideig élveztük a hûs habokat. Vivi Bandival együtt ment be, aki ezalatt nem vette fel a mentõmellényét. Bandi megpróbálta õt úszni tanítani úgy, hogy a fejét is tegye a vízbe. Néhányszor sikerült is. Nagy volt az ujjongás. Azután én is vízbe ereszkedtem. Bandi kidobta a mentõgyûrût meg az új baywatch-os úszót. Jó ötlet volt. Nekem nincs elég erõm a gyereket tartani, fõleg ha kézzel-lábbal kapálódzik.

Már elég hosszú idõt töltöttünk a vízben, amikor feltámadt a szél, hûvösebb lett. Tovább hajóztunk, annál is inkább, mivel egy újabb zsilippelés várt még ránk Prahovonál. Ma szerencsénk volt, odakötöttünk a Djerdap-2 zsilip elõtt várakozó hajóhoz, a Petar Beranhoz Russzéból. Aztán amikor az elkezdte felszedni a horgonyát, az irányítótorony rádión utasított, húzódjunk hátrébb úgy 1 km-t és majd jelzi, mikor mehetünk be.

A nagy hajók után Sanyiék hajóztak be elõször a zsilipbe, mi utánuk. Láttuk, gondjaik vannak a kikötéssel. Többször is sikertelenül próbálkoztak, mert az erõs hátszél ellenére elõször a hajó orrát kötötték meg, ettõl kifordult a tatjuk. Egy darabig szenvedtek, aztán valaki fentrõl a partról segített nekik. Mikor rögzítették a hajót, megindult a zsilippelés, melynek végén a kishajók hagyhatták el elsõnek a zsilipet. Zsuzsa

Timok torkolata Még egy órát hajóztunk a Timok folyó torkolatáig. A bal part Románia, a jobb part Szerbia és Bulgária, közöttük a határ a Timok folyó. Nagy ívben fordultunk a jobb part felé. A bolgár határõrség azonnal ránk mozdult. Hajóval elindultak felénk, de mivel a Timok fölött dobtunk horgonyt, visszafordultak. Egy bolgár katonai terepjáró jelent meg a Timok partján. A határõrök egy darabig figyeltek bennünket, utána elvonultak.

Összehúztuk a két hajót és a Medúzában pezsgõt bontottunk a második sikeres zsilippelésre. Tíz körül aludni tértünk. Zsuzsa még elalvás elõtt felfigyelt arra, hogy néhányat cuppant a víz, arra gondoltam valami vízimadár rendezgeti a fészkét, s nem tulajdonítottam neki különösebb jelentõséget. (846. fkm)

11. nap, 2004.06.28., hétfõ

Hajnali fél 5-kor arra lettünk figyelmesek, hogy Sanyi beszélget valakivel. Az a valaki angolul többször mondta, hogy menjünk feljebb 50 métert hozzájuk, mert ellenõrizni akarnak. Sanyi nem érthette pontosan, mit is mondanak. Kidugtam hát a fejemet a ponyva alól. A jobb parton három géppisztolyos határõrt láttam halászcsizmában, kutyával. (Aha, szóval õk járkáltak éjszaka, amikor a cuppanó hangot hallottam.) Megkérdeztem, mi a probléma. A válasz az volt, hogy õk a szerb határõrség. Kérték, menjünk ki a partra. Mondtam, hogy nem akarunk, mert már kiléptünk Szerbiából, de nem is tudunk kikötni, túl kicsi a víz ehhez. Tíz percet adtak, hogy odamenjünk.

Felszedtük a horgonyt. Úgy tettünk mintha megpróbálnánk odamenni. Pár méter után ismét ledobtuk a horgonyokat, hogy mégis õk jöjjenek ide, ha ellenõrizni akarnak. A manõverrel kicsit lejjebb sodródtunk. Patthelyzet. Tovább nem engednek, mi meg nem megyünk oda. Egyikük elment telefonálni a parancsnoknak. Már 1 óra is eltelt, de csak nem érkezett senki. Akkor megint telefonáltak. Várakozás közben megkérdeztem, szeretik-e a palacsintát. Naná, hogy igen. Beígértem, hogy sütünk nekik is. Alig telt el pár perc, visszajött a harmadik társuk azzal a parancsnoki üzenettel, hogy innen azonnal hajózzunk el. Így aztán álmosan továbbálltunk.

Isteni napunk volt, csurogtunk a vízen, közben fürödtünk. Bandi mobiljára megérkeztek az SMS-esek. Õ is próbált küldeni, én is, de sajnos nem sikerült. Persze Bandi nem roamingolt. Végül Sanyi odaadta a vadiúj Nokiája kezelési utasítását, én pedig megmutattam Neki, hogyan kell üzenetet írni. Kérésére írtam is Lajoséknak, Lacinak meg Gabi fõnöknõjének. Zsuzsa

Délben Gomotarzi magasságában a bal (román) parton horgonyzó bolgár Georgica Karastoianova tengeri teherhajótól 60 liter gázolajat és ivóvizet tankoltunk némi sör és bor fejében. A személyzet nagyon barátságos volt. Délután kettõkor érkeztünk Calafatba. Beléptünk Romániába, felhúztuk a román zászlót.

Sanyival elmentem vásárolni. Sajnos Sanyi nem jegyezte meg az útbaigazítást, jó sokat gyalogoltunk. Az utcán megkérdeztük a helyieket, hol vannak az üzletek, egyikük elkísért a fõutcáig. Sok kis bolt van ott egymás mellett, olyanok, mint nálunk a kisebb városokban a 60-as évek elején. Elsõsorban kenyeret kerestünk, mert Sanyiéknak elfogyott. Egy kenyeret sikerült is venni, több nem volt. Betévedtünk egy mellékutcai pékségbe, ahol találkoztunk egy magyarul beszélõ nõvel. Elmondtuk, hogy hajóval egy órára álltunk meg itt. Szólt a boltosnak, rögtön kaptunk 10 db kis cipócskát. Utána visszamentünk a piacra gyümölcsért, zöldségért. Én õszibarackot, almát és paradicsomot vettem, 320 ezer leit fizettem. Sanyi szatyrot hozni is elfelejtett, úgyhogy a cipókat bepakoltuk a nálam lévõ szatyorba. A piacon kis vékony zacskókba rakták amit vettünk, így haza tudtuk vinni. Sanyi nagyon elõzékeny volt, õ cipelte a nehezebb cuccokat.

Eddig még mindenhol barátságos emberekkel találkoztunk (azért Calafatban az a nõ is csak a minimális segítségnyújtásig beszélt velünk, a további beszélgetéstõl elzárkózott, talán lehetett már valami rossz tapasztalata a magyar beszéd miatt). Mindenkivel kevés szóval, kézzel lábbal mutogatva megértettük egymást. A nap kalandját Sanyi biztosította. A 773-as fkm-nél Botevoval szemben teheneket látott a parton. Minden elõzetes megbeszélés nélkül, horgonyozni tilos helyen ledobta a horgonyt, és a pálinkás üveggel kiúszott a partra tejért. Úgy fél liter bikatejet kapott 3 deci pálinkáért. Közben csúszott a horgonyuk és sodródni kezdtek. Gabi ki volt akadva, mi lesz. Bandi gyorsan melléjük állt és vontatóra vettük õket. Az éppen lefelé haladó személyhajó szerencsére látta mit bénázunk, és széles ívben kitért. Zsuzsa

Lejjebb, ahol már szabad volt, lehorgonyoztunk. Sanyi kiúszott tejért. Sokáig nem jött vissza, egyszer csak megjelent a parton rendõrökkel, akik – szerencsére minden következmény nélkül – nemsokára elengedték. A Desa szigetig (766. fkm) hajóztunk, és a koromsötétben beálltunk két sziget között egy szûk átjáróba. Az éjszaka, egy csendes esõtõl eltekintve, nyugodt volt.

12. nap, 2004.06.29., kedd

Már hajnalban fenn voltam, kávét fõztem, rámoltam. Az szél enyhe, az égbolt felhõs, különben jó idõ volt, 26 Celsius fok. Sanyiék visszamentek a nagyágba, én bementem a sziget és a part közé. Nagyon szép a táj. A sziget alatt találkoztunk és felvettük a szokásos menet alakzatunkat. Csak a reggelizés idejére állítottam le a motort. Siettünk, hogy a tegnapi vásárlásból eredõ lemaradást behozzuk. Inkább a deltában vagy a tengeren idõzzünk többet, mint az Al-Dunán. A környezet itt, a lakott helyek környékét kivéve, több száz kilométeren keresztül egyformán szép. Errefelé a szemetet még a Dunába dobják, a szennyvizet is tisztítatlanul engedik bele. Szinte otthon érezhetjük magunkat.

Reggeli után a 718-as fkm-nél egyszer csak egy halk pukkanás hallatszott a motorház alól, és megváltozott a motor hangja. Gyorsan leállítottam. A motorháztetõt felnyitva fekete, szétfröcskölt olajat láttam. Szörnyû látvány. A nívópálca nincs a helyén, kilõtte a kartergáz, és ott spriccelt ki az olaj. Sanyi is odajött, amikor rádión tájékoztattam a helyzetrõl. Összekötöttük a két hajót és bementünk a sodorvonalba. Mindkettõnk, mint gépészek számára nyilvánvaló volt, hogy ez a motorhiba menet közben nem javítható. Szerintem valamelyik dugattyú tört össze. A hiba oka csak szakmûhelyben lesz megállapítható.

Mondtam is: itt az út vége. Sanyi arcából kifutott a vér. Nekem sem esett jól ezt bevallani. A kiutat keresve többféle megoldást javasoltam. Az elsõ és a legegyszerûbb, hogy a legközelebbi kikötõbõl, a 20 km-re lévõ Nedeából hazaviszem a hajót. A második, hogy Giurgiuban kiemelem a motort, barátaim Budapestrõl lejönnek érte, hazaviszik generálozásra, majd visszahozzák. Sanyi és én is a második megoldást tartottuk jobbnak, így összekötöttünk, és elindultunk Giurgiu irányába. A sebességünk még így, hogy csak a Hajnal motorja mûködött, sem csökkent.

A Duna halban gazdag, rengeteg kárókatona és pelikán ringatózik a vízen. Jöttünkre felszállnak, arrébb repülnek. Gyönyörû látvány, ahogy a gödény a levegõben vitorlázva figyeli, hova érdemes leszállnia. Késõn ebédeltünk. Erõsödõ hátszelünk volt. Az ebéd utáni kávéhoz nehezen tudtam vizet melegíteni, háromszor is elfújta a szél a lángokat. Teljesen beborult az ég, ma nem fogunk a Dunában fürödni. A hátszélnek azért annyi elõnye van, hogy növeli a sebességünket. Sanyi, Vivi pihennek, Gabi lecsót fõz. Bandi a mi hajónkból kormányoz. A nap további részében a két kapitány váltva vezetett. Zsuzsa

Azonnal SMS-seztem Süni barátomnak, hogy jöjjön Giugiuba a meghibásodott motorért. Süni felhívott, hogy talált jobb megoldást, a motor Romániában is megjavítható. Ez ügyben Tóth Csaba felhív majd Bukarestbõl, és mindent elintéz. Csaba nem sokkal késõbb valóban felhívott. Másnap 14 órára Giurgiuiba találkozót beszéltünk meg. Ott fog várni a motorszerelõkkel, akik megnézik a motort, és ha helyben nem javítható, elviszik, javítás után pedig visszarakják.

Sötétedéskor, erõs oldalszélben megközelítettük az Olt zátonyos torkolatát. A kifolyásnál horgonyt dobott a Hajnal, majd mi elkötöttünk, lecsurogtunk és lehorgonyoztunk. (605. fkm)

Az éjszaka az eddigi legrosszabb volt. A szél által felkorbácsolt víz szünet nélkül csapdosta a hajótestet. Ahogy feküdtem a hálózsákban, úgy éreztem, mintha vízágyon lennék. Néha olyan hangokat hallottam, mintha ágak csapódnának a hajónak, pedig semmi ilyesmi nem történt. Zsuzsa

13. nap, 2004.06.30., szerda

Hajnalban indultunk. Sajnos felhõs az ég, nincs kilátás jobb idõre. Az 553. fkm-nél, fél kilenc körül mégis kezdtek a felhõk oszladozni, kisütött a nap. Levettük a ponyvát. Megállás nélkül hajóztunk Giurgiuig. Mielõtt beértünk a kikötõbe, a város fölött fürödtünk egyet a tiszta vízben. Giurgiuban a kavicsrakodónál egy megrakott uszályhoz kötöttünk. Mivel nem volt járója, a partra nem tudtunk kimenni. Más helyet keresve behajóztunk a kikötõ medencébe. Alig kötöttünk ki, azonnal jött a határõr motoros, elvitték az útleveleket ellenõrzésre. Természetesen minden rendben volt.

A megbeszélt idõben megérkezett Bukarestbõl Tóth Csaba három autószerelõvel. Õk is megállapították, hogy a motor csak szervizben javítható. A Medúzát átvontattuk egy olyan helyre, ahol ki tudtuk venni belõle a motort. A motort kiszerelték és magukkal vitték Bukarestbe. Holnap megtelefonálnak, mi a baja és mikorra tudják megjavítani.

A motor nélküli Medúzát visszahúztuk a Hajnal mellé. Már csak vacsorázni volt idõ, utána aludni tértünk. Éjszaka csak a közeli discóból hallatszott át a hangos zene. Miután bezártak csönd lett. Mindenki jól kipihente magát. Zsuzsa

14. nap, 2004.07.01., csütörtök

A délelõtti program bevásárlás. Elõször Sanyiék mentek be a városba. Nekem kellett bemennem a kikötõ-parancsnokságra, hiszen közülünk én tudtam úgy-ahogy angolul kommunikálni. A parancsnokságon elõhúztak egy ártáblázatot, amiben benne van, hogy a kikötésért, az ivóvízért, a villanyáram használatáért stb. mennyit kell fizetni. A táblázat nagy hajókra vonatkozott, mire én megjegyeztem, hogy mi motoros kishajókkal vagyunk. Szerintük nem lényeges a hajók mérete. Megkérdezték, soknak tartom-e a 4 $-t, mire csak azt tudtam válaszolni, nem tudom. (Mivel az ilyesmit mindig Bandi intézi, fogalmam sincs az árakról.) Azzal engedtek el, hogy délután 4 óráig fizessük meg az illetéket.

Gabiék megjöttek, Sanyi útbaigazított. A piachoz elég sokat kellett gyalogolni, de könnyen oda lehetett találni. Elõször körülnéztünk a piacon, utána bementünk a Kereskedelmi Bankba. Hosszú sor állt a pénztárnál, ezért Bandi inkább a piac környékén lévõk közül az egyik kis pénzváltónál váltott pénzt. Krumplit, uborkát, paradicsomot, paprikát, ringlót, és rágcsálnivalót vásároltam viszonylag olcsón. A kikötõbe visszaérkezve, a hajóban megebédeltünk, utána átpakoltam a konzerveket. Bandi észrevette, hogy elmúlt 4 óra, gyorsan elsietett a kikötõ-parancsnokságra, de már nem talált ott senkit. Zsuzsa

Tóth Csaba telefonált. A motor totálkáros, a vezérszíj átugrott, a szelepek belevertek a dugattyúkba. Típushiba. A javítás legalább négy napot vesz igénybe és kb. 1200 euró lesz, plusz a ki-be szerelés ára. Visszahajózunk a kis szigetekig, ott nyaralunk amíg telefonálnak, hogy kész a motor.

itt várakoztunk a motor megjavítására A foltok már zöldülnek a bokámon meg a lábam szárán, de még mindig nem tudok ásítani, köhögni, tüsszenteni meg pláne, mert akkor nagyon fáj a jobb oldalam.

Két szigetet közelítettünk meg a folyón fölfelé. A parthoz közel Sanyi jelezte, hogy dobjunk horgonyt. Bandi még menet közben horgonyt dobott. Gabit váratlanul érhette, durcásan, gyorsan lebontotta az összekötõ köteleket. Nem tudta, hogy elõször mindig a vontatott hajó dob horgonyt. Õk úgy 50 méterrel feljebb horgonyoztak le. Sajnos a kiszolgáltatottságunk miatt egyre feszültebb idõnként a hangulat. Pár napot maradunk itt. Most legalább pihenhetünk vasárnapig. A békakoncert olyan hangerõvel szólt, hogy kénytelen voltam bedugni a fülemet. Zsuzsa

15. nap, 2004.07.02., péntek

Szép, nyugodt éjszakánk volt. Ébredéskor egy felhõ se volt az égen, hétágra sütött a nap. Bandi kitalálta, hogy a horgonyláncot kötéllel meghosszabbítva lejjebb ereszkedünk a vízen. Három hosszú kötelet is egymás után kötött. Elõször uszonnyal tolta a hajót, utána evezett, én is besegítettem. Kb. 30 méterrel kerültünk közelebb a fõághoz.

Sanyi lerakta motorcsónakját, segített odébb húzni a Medúzát. Elég nehezen bírta a kismotor, végül mégiscsak belekerültünk a sodrásba. A horgonyon bármikor, önállóan visszahúzhatjuk magunkat. Hajat mostam, bár itt kicsit hordalékos a víz. Most megint emberi kinézetem van. A partról kolomp hangja hallatszik. Valószínûleg gulya, vagy birkák legelnek ott. Sok a légy meg a bögöly. Csapkodjuk õket, ahogy tudjuk. Pirkadat óta szól a madárkórus. Van köztük szépen daloló énekesmadár, de másoknak a hápogáshoz hasonlít a hangjuk. Néha rázendítenek a brekuszok is. Tiszta idill.

Hogy ne legyünk túlságosan elkényeztetve, éjjel 1-kor arra ébredünk, hogy a határrendõrség hajója reflektoroz. Úgy látszik, az elõzõ három ellenõrzés dacára még mindig gyanúsnak tartanak bennünket, ahogy itt a sziget mellett a hajóinkban a sötétben szépen alszunk. Igaz nagyon udvariasak voltak, az adatokat az útlevelekbõl átírták egy füzetbe, utána jó éjt kívánva távoztak. Mi megpróbáltunk ismét elaludni. Zsuzsa

16. nap, 2004.07.03., szombat

Borús reggelre ébredtünk. Bandi tegnap megjósolta. Egyébként meleg van, a víz is finom. Bandi terve szerint a meghosszabbított horgonyláncot megtoldottuk még egy kötéllel, és még lejjebb ereszkedtünk. Bandi kinyitotta a motorháztetõt és lemosott mindent, ami olajos lett, amikor elromlott a motor. Tóth Csaba telefonált, hogy még egy hibát találtak, az üzemanyag tápszivattyú is cserére szorul. Ez még 300 euró. Szegény Bandi, ennyi pénzért már új motort tudna venni, de kényszerhelyzetben van, így csak a javíttatást választhatja. A gatyája is rámegy.

A nap fürdõzéssel, nagymosással, evéssel, ivással, szundikálással telt. Lemostam a hajó oldalát is. Este már 20 órakor feltettük a ponyvát a szúnyogok miatt. (igaz itt 1 órával elõbbre jár az idõszámítás). Meggyújtottuk a szúnyogriasztó-füstölõ spirált, utána legalább 6 szúnyogból préseltem ki a szuszt a kiszívott vérrel együtt. A hajóra szállt egy kimerült méhecske. Szalvétával felraktam a kabintetõre. Ha kipiheni magát, elrepül. Este láttunk két motorcsónakos horgászt a másik ágban, különben nem volt mozgás. Megvarrtam a felfeslett ágybetét mûbõr borítását. Korán nyugovóra tértünk. A békák itt nem is akárhogy brekegnek, hanem fülsiketítõen kuruttyolnak, visszhangzik tõlük a vidék. Sokáig nem tudtam elaludni. Zsuzsa

17. nap, 2004.07.04., vasárnap

Nyugodt éjszakánk volt, bár hajnal óta zúgott a kotrógép a másik ágban. Ez csak engem zavart. Néha úgy éreztem, széthasad a dobhártyám, meg a fejem ettõl a folytonos, mélyhangú zúgástól. Csodák, csodája, ma a határrendõrség csak elhajózott mellettünk, okmányainkra már nem voltak kíváncsiak. Reggeli után Bandi csatot fuxolt az új kötelekre. Kávét ma sem ivott még. Szedi a gyógyszerét, vérnyomása normális. Tóth Csaba még nem telefonált, pedig Bandi arra számított, hogy ma visszaszerelik a motort.

Most már biztos, hogy én nem mehetek le a tengerig. Jó, ha Tulceáig leérünk idõben. Onnan majd autóbusszal vagy vonattal Bandi lekísér bennünket Constantáig. Nem rossz itt a Dunán, fõleg mert pazar idõt fogtunk ki, de azért jó lett volna megnézni a deltát, és tengeren eljutni a végcélig. Talán majd máskor. Judit lányunk szorgalmasan küldi otthonról az SMS-seket. Igazán rendes, hogy Mamit és Papát is meglátogatta, és mindenrõl tájékoztat. Zsuzsa

Ebéd után kaptuk Csabától a hírt, hogy hétfõre kész a motor. Hõség van, a levegõ nem mozdul, 37 C fokot mutat a kormányállás hõmérõje. Délelõtt, délután fürdünk. A víz nagyon kellemes, a felszíni réteg kifejezetten meleg. Este meghallgattuk a Kossuth rádió angol nyelvû híreit. Ma sokkal kevesebb volt a szúnyog, a szúnyogirtót csak fél óráig égettük. Már fél 10-kor aludni tértünk. Csendes nyugodt nap, és éjszaka volt.

18. nap, 2004.07.05., hétfõ

Hajnal 4-kor megjelentek a tegnapi határrendõrök. Nagy nehezen kicihelõdtem a kabinból. Addigra Bandi már oroszul próbált magyarázni nekik. Én angolul próbálkoztam, de még nálam is rosszabbul tudtak. Amikor elmentek, már nem tudtam visszaaludni, keresztrejtvényt fejtettem. Bandi már 7-kor megreggelizett, bízva abban, hogy korán telefonálnak a motor ügyben. Kirámolta a motortért, letisztított minden alkatrészt, ami a motor visszaszereléséhez szükséges. 11-kor Sanyi átszólt, megkérdezte telefonáltak-e már. Azt mondta, elfogyott a kajájuk, ezért mindenféleképp le kell mennünk Giurgiuba. Ha nem lesz kész a motor mára, akkor sem akarnak visszajönni már ide. Bandi SMS-sezett Tóth Csabának.

Lementünk Giurgiuba. Bandi kért áramot, feltöltötte az akkukat. Ez kell az induláshoz. Tóth Csaba kérésünkre megérdeklõdte, mikor van a constantai vonat Cerna Vodában, úgyhogy csak addig fogok menni. Cerna Vodában záradékoltatni kell a jegyeket, hogy visszaigényelhessük a fel nem használt távolságra a jegy árát.

Sanyiék 19 h-körül jöttek vissza. Mesélték, hogy befelé menet felvette õket egy lovas kocsi. Este hallgattuk a Kossuth rádió rövidhullámú adását. Fél tízkor elmentünk aludni. Hála a korai leponyvázásnak, nem volt benn szúnyog. Jó mélyen aludhattam, mert nem ébredtem fel, amikor Bandi rögzítette mindenhol a ponyvát. Állítólag szélvihar volt. Zsuzsa

19. nap, 2004.07.06., kedd

Reggel 7-kor már elfogyasztottuk a reggelinket. Utána Sanyi megkérdezte bemegyek-e vele vásárolni. Otthagytuk a többieket. A piacon elég szép árú volt. Uborkát, paradicsomot, paprikát, sárgabarackot, répát és nápolyit vettem. Nektarint, vagy õszibarackot is akartam venni, de a végén elfelejtettem. Mire visszaértünk, csupa szénporos lett a lábam. Még szerencse, hogy van folyóvíz a tisztálkodáshoz. Bandi már áthúzta a hajót arra a helyre, ahol könnyebb hozzáférni. Közben megérkeztek a szerelõk a motorral.

Átmentem a Hajnalra, Vivivel játszottam, Gabi fõzött, megpucolta a halakat, amiket hoztunk. A belsõségeket és a fejeket kivittük a kiskutyáknak, akik az egyik hajón tanyáztak. Hamar befalták szegények, nem kaphatnak rendszeresen enni, vagy nem eleget. Közelebbi barátságot azért nem kötöttünk velük. Elég szutykosnak látszottak, meg aztán az ilyen kutyákat senki sem oltatja be, nem féregtelenítik õket.

Amikor Gabi elkészült a fõzéssel, torpedóztunk egy kicsit. Lehetett már 15 óra, amikorra a motort visszaszerelték. Visszamentem a Medúzára. Bandi még rámolgatott egy darabig, utána elindultunk. Az úti tervhez viszonyított lemaradásunk szerencsére még behozható.

Egy 20 km-re lévõ szigetnél álltunk meg éjszakára. Jó sokat fürödtünk a tiszta és langyos vízben. Amikor kipancsikoltuk magunkat, végre elkészíthettem az ebédet. A babgulyás mellet döntöttem. Még se ehetek ilyen puffasztó kaját az utazás elõtti napon. Inkább itt, míg menetben vagyunk. Így felborult ugyan kétnapi étrend, de legalább nem lesz gond a vonaton.

Ma is idõben leponyváztunk, szúnyog-mentesítettem a kabint. SMS-eztünk haza. Judit rosszul volt. Ideges lettem, írtam, menjen át Marikához. Végül a barátja odament és segített rajta. A telefonom akkumulátora már majdnem lemerült. Megkértem Sanyit, visszautazás elõtt töltse fel. Zsuzsa (474. fkm)

20. nap, 2004.07.07., szerda

Ma kivételesen fél hatkor jöttek ellenõrizni bennünket a buzgómócsing határõrök. Nem is keltem föl, csak kiadtam Bandinak az okmányokat. Korán útnak indultunk. Hogy ne melegedjen túl a bejáratós motor, Bandi felnyitotta a motorháztetõt. Így nem lehet kimenni a kabinból, ezen kívül baromi zaj van. Hát kellemesebb utat is el tudnék képzelni, ami azt illeti. Csak az vígasztal, hogy pénteken már megyek haza. Pedig a táj gyönyörû, az idõjárás eddig ragyogó volt, a víz szuper. Sajnálom, hogy az út másik, legszebb részébõl – a Szent György ág és Constantáig a tenger – semmit sem láthatok.

Dél körül a 403. fkm-nél megálltunk egy madárlepte homokzátonynál fürödni. A sirályok, kárókatonák, apróbb vízimadarak és négy pelikán udvariasan a zátony távolabbi részére húzódtak. Sekély, de kicsit iszapos volt a víz. Vivivel, Bandival labdáztunk, úsztunk. Sanyi és Gabi lemosták a Hajnal oldaláról a rárakódott piszkot. Én is körbemostam a Medúzát. 2-kor mindenki elment ebédelni. Sanyi megkínált bennünket egy-egy szelet görögdinnyével, amit az ebéd után jóízûen elfogyasztottunk. Fél 4 körül tovább indultunk.

A Medúza motorja nem akart beindulni. Bandi állított néhány csavaron, és akkor végre bepöccent. Idõnként ki kell nyitni a motorházat, ellenõrizni, hogy rendben van-e minden. Valamilyen nehezen hozzáférhetõ helyen csöpög az olaj a motorból. Már egy csomó kifolyt. Bandi szerencsére észrevette, és idõben utána töltött. Holnap, a reggeli indulás elõtt megnézi, hogy rendesen felcsavarozták-e az olajteknõt. Remélhetõleg a csavarok meghúzása után megszûnik az olajcsöpögés.

Már mindannyian barnák vagyunk, mégis ma a labdázás alatt megkapott egy kicsit a nap. Gyorsan bekentem a bõrömet naptejjel. Most jobb valamelyest. Bandi vezet, ellenõrzi a motort, távcsövez, és csapkodja a betévedt óriási bögölyöket.

Chicu-tól mindkét part Románia 20 óra körül, a 374-es fkm-nél, Chicu községnél bejelentkeztünk a határõrségnél. Innen már a Duna mindkét partja Romániához tartozik. A határõr figyelmeztetett, hogy 20 kilométerrel lejjebb "kalózok" vannak, ezért ott ne éjszakázzunk. Sanyi humorizál, hogy adja ide a hajója gépágyúját és mi elbánunk velük. Lassan csurogtunk tovább, hogy éjszakára Ostrov községbe érjünk. Itt egy szigetnél éjszakáztunk. A Hajnalon Gabi egész éjjel õrködött, félt a tolvajoktól. Zsuzsa (366. fkm)

21. nap, 2004.07.08., csütörtök

Reggel Bandi szétkapta a hajót. Kivette az egyik akkumulátort, hogy alulról hozzáférjen a motorhoz. Sanyiék bementek Ostrovba szétnézni. Ahol az olajszivárgást észlelte, meghúzta a csavarokat. Közben észrevette, hogy a forró olaj tönkretette az olajhûtés gumicsöveit. Azokat kicserélte. Mire Sanyiék visszajöttek, majdnem kész volt mindennel.

A hajófenék tele volt a motorból kicsöpögött olajjal. Bandi nem vette elõ az ultrát, csak dunavízzel öntötte fel. Úgy gondolta kimeri a hajóból. Vagy hét vödörrel beöntöttünk már, amikor láttuk, mennyire elszennyezi a vizet. Akkor a fenékvizet üres ásványvizes palackokba töltöttük, ezeket kívülrõl lemostuk, és a sodorvonalban a hullámsírba küldtük. A maradék trutyit erõs ultrás vízzel felengedte, a padlót, a csöveket és mindent jól lemostunk. Kb. 15 órakor megálltunk ebédelni. A Hajnal is mellénk kötött. A motor olajfolyását nem sikerült megszüntetni. Bandi beszélt Tóth Csabával, másnap reggel a garanciális hibát kijavítani Cerna Vodába jönnek a szerelõk. Remélem lesz annyi ideje Bandinak, hogy kikísérjen a vasútállomásra.

Ma megkérdezte, jó volt-e az út. Nem válaszoltam, mert a motorhiba miatt az út legszebb része számomra elmaradt. Persze az egész útra nem mondanám, hogy nem tetszett. Valóban élvezetes volt a Kazán szoros, de még az elõtte lévõ széles szakasz is. A két parton szinte érintetlen a természet, gyönyörû tiszta a víz, ideális volt az idõjárás. Nagyon érdekes volt mindkét zsilippelés, az izgalmas éjszakai átkelés az újvidéki pontonhídnál. A társaság is jó, Gabi, Sanyi rendesek, Vivi aranyos. Fáj a szívem, hogy a nyamvadék motor a legszebb élménytõl fosztott meg.

Cerna Vodába érve a Politia de Fronteira bázisán kikötöttünk egy õrhajó mellett. Addigra megnyugodtak a kedélyek, amit a Dunaföldvár tolóhajóval való találkozás okozott. A viszonylag keskeny Duna szakaszon végre egy magyar hajó jött felfelé. Mindenki vigyorogva integetett a másiknak. Viszont olyan húzása volt a hajónak, meg a kormánynál Sanyi is elbambult kicsit, hogy a hatalmas farhullámokban Bandi és Gabi alig tudta az összekötött hajókat, egymástól eltartani.

Gabiék egyébként is irtóznak a hullámoktól. Most kaptak egy kis ízelítõt az Al-dunai vagy tengeri hullámokból. Gabi mondta is nekem, ezt a stresszt már nem bírja. Azonnal szétkötöttünk, igaz így el kellett folyatni az olajcserére tartalékolt motorolajat. A fronteirás ügynökökkel jól összehaverkodtunk. A szükséges tudnivalókat angolul én kérdeztem meg egyiküktõl, Adriántól. Bandi Sorinnal oroszul „beszélgetett”. Sanyi és Vivi is átjöttek, csak Gabi maradt a Hajnaban.

Sorin megengedte, hogy a lakóhajójuk mellé kössön a Hajnal, mi pedig maradhattunk ahol voltunk, a járõrhajó mellett. Bandi Sorinnak ajándékozta azt a CD-t, amelyen a Duna térképek voltak. Nagyon örült neki, de öröme kicsit alábbhagyott, amikor kilépve a hajónkról a mobiltelefonja beleesett a Dunába. Zsuzsa (300. fkm)

22. nap, 2004.07.09., péntek

Nyugodt éjszakánk volt, dacára annak, hogy közel van a vasúti és a közúti híd, meg a vízi út. Már 5.30-kor felébredtem, a cuccok nagy részét bepakoltam. Bandi bekapcsolta a rádiót. Jön a Kossuth adó. Zsuzsa

Zsuzsa és Sanyi elmentek a városba, hogy a pályaudvaron érvényesíttessék a menetjegyeket. Közben megérkeztek a motorszerelõk. Péter és Dániel szétszerelték a motort, fõtengely szimmeringet cseréltek, és beállították az adagolót. A próbaút nem sikerült, továbbra is folyt az olaj. Ismét szétszedték a motort, majd egy csomó sziloplasztot rákenve összerakták. Kb. félórás állópróba után, elfogadtam a javítást. Csabának SMS-ben jeleztem, hogy amíg Constantába érünk az esetleg felmerülõ garanciális hibák kijavításáig húzzák az 1620 eurós számla kifizetését.

Zsuzsa és Vivien elutaztak, Sanyi és Gabi kikísérte õket. Az este takarítással és belsõ mosással telt el. Sanyiékkal megbeszéltünk a hajnali indulást. Közben jött az SMS, hogy Zsuzsáék már a budapesti vonaton utaznak. Egyedül maradtam. Kezdetben fülledt meleg volt, sok szúnyoggal. Késõbb feltámadt a szél, és a hullámok csapkodták a hajó oldalát. Néha egy-egy teherhajó húzott el mellettünk.

23. nap, 2004.07.10., szombat

Már fél 5-kor talpon voltam. Rendben elindultunk a Politia de Fronteira bázisáról. Az idõ ragyogó, gyönyörû szigetek között hajózunk, festõi tájakon járunk. A motor megnyugtatóan duruzsol, olajfolyást nem észleltem. Sebességünk 13 km/óra. Hallgatom a Kossuth rádió 7 órás híreit. 7.30-kor leálltunk reggelizni, Gabi megkínált bundás kenyérrel. Vagy 2 kilométert csurogtunk. Zsuzsa SMS-ezett, hogy szerencsésen hazaérkeztek, és Viviennel õk is reggeliznek.

A mai nap mámorban telt. Paprikás krumplit fõztem, hozzá uborkasalátát ettem. A kánikulában nagyot fürödtünk. A Duna meleg és tiszta, egész nap remek idõnk volt, semmi esõ, semmi vihar. Ebédidõben megálltunk a 216. fkm-nél. Gyorsan haladtunk, a hajókon az élet visszatért régi kerékvágásába. Estefelé Brailához érkeztünk, a szél feltámadt, nagy hullámokat kavart a széles Dunán. A nap viharos gyorsasággal zuhant alá alkonyi magasából. Éjszakázási helyünk nincs. Sanyiék, még mindig félnek a messzi, 170 km-nyire "garázdálkodó" tolvajoktól. Nem akarnak "vadkempingezni", mindenáron kikötõben szeretnének éjszakázni.

Elõször Galati fölött, egy nagyon barátságtalan hajóroncs-temetõben próbáltunk éjszakára kikötni, de az õr elküldött. Galati fölött a szél keresztbe fordította elõttünk a kikötõben horgonyon álló üres bárkákat. Szinte eltorlaszolták a Dunát. Egyre jobban sötétedett. Galati-cal szemben a komp állomásnál kísérleteztünk sikertelenül. A komp alatti lakatlan kis sziget mellett a csendes víz jó horgonyzóhely. Sanyiék hallani sem akartak róla a "kalózveszély" miatt.

Visszamentünk a bal partra és végül sikerült Galati központjában, egy tanyahajó (úszó eszpresszó) semmitõl sem védett, nyíltvízi oldalán megállni. A tanyahajó személyzete elõzékeny, a már odakötött motorcsónakot lejjebb eresztve adtak helyet, átrendezték a puffer autógumikat. Elõzékenységüket Sanyi egy bontott üveg whiskyvel honorálta. Mögöttem a Perseus tengeri tûzoltó-mentõhajó házmagasságú fekete orra meredezett. A körülötte felgyülemlõ hordalékból és a horgonylánc rozsdásodásából következtettem, jó régóta horgonyozhat itt. Ha a viharban leszakadok a kötélrõl, menthetetlenül maga alá gyûr. Ennek tudatában nagyon gondosan, több kötéllel rögzítettem a Medúzát.

Braila fölött villámlott, és perceken belül ide is megérkezett a vihar, szerencsére szél nélkül. Amikor e sorokat írom, otthoni idõ szerint fél tizenegy, dörög, villámlik és szakad az esõ. A vihar rövid, de heves volt. Éjjel mély álomba zuhantam, csak néha ébredtem fel egy-egy hajókaraván vagy tengerjáró hullámverésére. (150. fkm)

24. nap, 2004.07.11., vasárnap

Hajnalban áthajóztunk az alvó Galacon. A motor rendben. Nyolc órakor a jobb parton megálltunk reggelizni, majd a rekkenõ hõségben egy kiadós fürdés után indultunk tovább. Az ukrán-román határfolyó, a Szeret torkolatában egy tengerjárót vontató karaván elõzött. A jobbkanyar után a bal parton feltûnt Reni. Reni már hatalmas kikötõváros, rá sem ismerek. Hiába keresem távcsövön a régi helyeket, ahol hajós koromban oly gyakran jártam. Hja, 41 év rengeteg idõ egy rohamosan fejlõdõ kikötõváros életében.

Emlékeimben még egy szovjet kisváros él, burkolatlan utak, földszintes házak, földes padlójú üres boltok. Eszembe jut fiatalságom, amikor 19 évesen osztrák nylonsálat, orkánt és farmernadrágot csempésztem ide. Visszafelé valódi zöld kávét vittem édesanyámnak, aki palacsintasütõben megpörkölte, és nyugdíja kiegészítéseként eladta. Egyszer majdnem elkaptak a vámõrök. Amikor kávéval megrakottan tértem vissza a kikötõbe, a kapuban már vártak a fináncok. Biztosan besúgtak. Felkísértek a parancsnokságra, egy magas épület legfelsõ szintjére.

Amíg a kísérõ katona kopogtatott az ajtón, az egyik sportszatyromat tele zöldkávéval, a fotel mögé leraktam, és anélkül mentem be az irodába. A kísérõ ide már nem jött velem. A tiszt kikérdezett, ellenõrizte csomagomat, de nem talált semmi elkobozni valót, így elengedett. Visszafelé a fotel mögül felvettem a sporttáskámat. A kísérõ katonával a földszinten összetalálkoztam. Kicsit meglepõdött, de szó nélkül kiengedett a kapun. Nagy szerencsém volt. Egy ilyen lebukás abban az idõben a büntetésen túl azzal is járt, hogy itthon bevonják a hajós szolgálati útlevelet.

Volt hajóstársaim közül olyan, aki pechesebb volt nálam. A hajóra sikeresen felcsempészett kávét nyáron az üzemen kívüli fûtõkazán kéményébe rejtette. Nem gondolt arra, hogy augusztusban próbafûtést tartunk. A kazán kéményébõl hamarosan mennyei kávéillat terjengett a fedélzeten.

Vasárnap lévén a Duna partjain sok a kempingezõ és a horgász. Családostól jöttek. Olyan a Dunapart, mint otthon 20 évvel ezelõtt. A parton Ladák, Zsigulik állnak, közöttük apró sátrak. Délelõtt egy román géphajó barátságos, 4 fõs személyzetével ismerkedtünk meg. Feltankoltunk üzemanyaggal és ivóvízzel. Hálánk jeléül a vasárnapi ebédjükhöz 4 üveg finom hazai palackozású bort adtunk. Délben érkeztünk a Tulcea-ág és a Chilia-ág elágazásához. (45^o13"41'N 028^o44"06'E) a 79,6. tmf-höz. (A szulinai torkolattól Brailáig a nemzetközi hajóúton a távolságot tengeri mérföldben (tmf) mérik. A hajóúton kívüli Duna-ágakon a távolságot fkm-ben jelzik.) A Tulceai-dunaágon lefelé hajózva 8,6 mérföldre fekszik Tulcea városa. Elõttünk egy török lobogó alatt hajózó tengerjáró fordult élesen jobbra a tulceai ágba. Mögöttünk érkezett egy ukrán hajókaraván, amely balra a Chilia ágon folytatta útját.

Mi a tengerjáró nyomában befordultunk Tulcea irányába. Hamarosan kikötöttünk a homokos jobb parton. Gabi hajat mosott, Sanyi aludt egyet, én megebédeltem, lecsót kolbásszal. Közben a túlpartról érkezett egy csónakos, és a szemben lévõ minimarketbe invitált. Helybõl elutasítottam, mire csalódottan visszaevezett. Késõbb elgondolkoztam, miért ne nézzük meg a kínálatot. Ebéd után átmentünk a Patlageanca nevû kis településre. Hullámvédett, jó horgonyzóhely, a helybeliek nagyon barátságosak.

Kiderült, hogy a csónakos, Florin, az üzlet tulajdonosa. Gabi a hajóknál maradt, Sanyival felsétáltunk bevásárolni a kb. 50 méterre lévõ kis vegyesboltba. A bolt egyben kocsma is, elõtte kerthelyiség kis asztalokkal. Florinnal kölcsönösen meghívtuk egymást egy-egy doboz jó hideg Tuborg sörre. Elmesélte, hogy régebben Franciaországban pincérként dolgozott jó fizetésért, de súlyos baleset érte, kénytelen volt állását feladni. A gyógykezelése több mint egy évig tartott. Testén most is látszottak a begyógyult sérülések nyomai. Most szülõfalujának idegenforgalmilag kedvezõ fekvését próbálja hasznosítani. A motorcsónakkal 20 percre lévõ megyeszékhelyrõl, Tulceából szeretne fizetõ vendégeket, horgászokat toborozni. Egyelõre kevés eredménnyel. Szállításukra és a deltai sétahajózásra már beszerzett egy tengeri mentõcsónakot.

10 euróért vásároltam csokit, ásványvizet, kenyeret, paradicsomot, gyufát és más apróságot. Sanyi is vásárolt néhány euróért az üzlet csokoládé készletébõl. Próbáltunk friss gyümölcsöt is beszerezni, de a faluban nem volt eladó. Amikor elbúcsúztunk Florin Gabinak csokit küldött ajándékba. Búcsúzáskor a falu apraja-nagyja integetett a parton.

Lehorgonyzott 1000 tonnás vasbárkák között hajóztunk. Az ég dörgött mire a 4 tmf-re lévõ Tulceába érkeztünk. A delta bejáratánál fekvõ megyeszékhely, Tulcea már az i.e. III században lakott volt, amikor a görögök a hegyoldalon felépítették Aegyssus-t. A sulinai kikötõ (Sollina néven) pedig már a bizánci idõkben is létezett. A túlzsúfolt rakpart mellett szerencsére hamar találtunk helyet, a magyar nemzetiségû Szász András invitált oda. Szász Bandi a kikötött turistahajók között ellentmondást nem tûrve szorított helyet nekünk. A Medúzával széltõl védett helyre, a kórházhajó mögé állhattam, két mentõhajó közé. A deltában legfõbb közlekedési eszköz a hajó. Evidens, hogy itt az esetkocsi gyorsjáratú, teljes felszereltségû mentõhajó.

Ahogy kikötöttünk, szinte leszakadt az ég, olyan záport kaptunk, mint még soha. Este 7 körül elállt a vihar. Szász Bandival szintetikus motorolajat kerestünk. Taxival bejártuk a várost (100.000 lei), de nem kaptunk. Tulcea alacsonyan fekvõ részeit elöntötte a víz, néhány utcában bokán felül hömpölygött a piszkos áradat. (37. tmf)

25. nap, 2004.07.12., hétfõ

Korán reggeliztem. Sanyiék már 7 óra körül visszajöttek a bevásárlásból. Hamarosan megjött Szász Bandi, és újból bementünk a városba motorolajat keresni. Elõzetesen SMS-seztem Tóth Csabának, hogy mivel lehet helyettesíteni a szerelõk által elõírt motorolajat, mert az nem kapható. Gyalogosan több üzletbe és a piacra is elmentünk. A piacon felfigyeltem egy fiatalemberre, aki indokolatlanul állandóan a közelünkben forgolódott. Olyan feltûnõen volt feltûnésmentes, hogy még nekem is szemetszúrt. Elõször titkos rendõrnek véltem, de amikor engem szúrt ki, és a közelembe férkõzött, rájöttem, ez egy zsebes, és le akar nyúlni.

Durván ellöktem és szóltam a többieknek, vigyázzanak vele. Zokszó nélkül, azonnal elhúzott. Amikor visszanézett még megfenyegettem. Késõbb, amikor máshol ismét találkoztunk, megint tréfásan megfenyegettem az ujjammal, elvigyorodott és 3 tettestársával benyomult a közeli magazinba a vásárlók tömegébe. Nem irigylem szegény áldozatait. Végül kaptam olajat 40 euróért. Digitális fotóinkról CD lemezt készíttettünk Sanyival. A felvételeket mindkettõnk lemezére rámásoltattuk, hiszen õk minket, mi pedig õket fényképeztük. Egy könyvesboltban részletes Duna-delta térképet vásároltam.

A hajóhoz visszaérve megcsináltam az esedékes olajcserét. A határõrség is meglátogatott, három ügynök: egy férfi és két hölgy. Tulceai barátainktól elköszöntünk. Megittuk a "vágóitalt", és segítségükkel kiszabadítottuk a hajóinkat. Ragyogó napsütésben elhúztunk a jobb part melletti hajójavító úszódokkjánál. 2003-ban itt daruztuk be az Eldorádó 16 méteres árbocát.

Tulceától 8,8 tmf-rel lejjebb kettéágazik a Duna, a 62,5 tmf hosszú Sulina csatornára és a szabályozás elõtti, eredetileg 108 km hosszú Szent György ágra. Napjainkra, a kanyarok átvágásával, 38 km-rel rövidítették a hajóutat. Az elágazásban fehér világítótorony áll. A szélesebb, jobb oldali ágon haladtunk tovább. Hamarosan leállítottuk a motorokat. Egy kiadós fürdés, és mentünk tovább. Nufaru elõtt üzemen kívüli, rozsdás hajók horgonyoztak. Elõttünk komp húzott át a másik partra Ilgani de Josba. Szép tájakon haladtunk, köröskörül mély csend. Ez már a delta.

A Duna deltatorkolata világviszonylatban nagyságrendben a huszadik, 600 ezer hektár, amely a három ág közötti és az ettõl délre fekvõ, 87 ezer hektáros tó és lagúna komplexumból adódik össze. A geológiai értelemben fiatalnak számító delta rendkívül értékes flórával és faunával rendelkezik. Már 1938-ban Nemzeti Park, késõbb Duna-delta Bioszféra Rezervátum (1990), mígnem 1991-ben a világörökség részévé nyilvánították. Az UNESCO 1992-ben az Ember és Bioszféra Programba is felvette a deltát. A delta-vidék mindössze 30 %-a szárazföld a többit nagy kiterjedésû mocsarak, kisebb-nagyobb tavak lagúnák borítják. A szárazföld tengerszint feletti magassága átlagosan csupán 52 cm, több mint egyötöde tengerszint alatti. A Duna átlagos, másodpercenként 6300 köbméternyi vízhozama (a budapesti vízhozam háromszorosa) három fõ ágra oszlik.

A delta északi határa a Kilijai-ág, amelynek sodorvonala egyben Románia és Ukrajna határa. Ez a legbõvízûbb, a vízmennyiség majdnem 60 %-a folyik ezen. A középsõ egyenes víziút, a Sulinai-ág, a mesterséges szabályozás eredménye. A legdélebbi, a Szent György-ág a legfestõibb, amely szabadon kanyarog az érintetlen, zöld deltavidéken. Errefelé a Duna vízmennyiségének kb. 30 %-a folyik a tengerbe. A Duna-delta rendkívül színes etnikai képet mutat. A többségben élõ románokon kívül számos nép él itt sok évszázada egymás mellett a legnagyobb békességben: ukránok, törökök, cigányok, örmények, ruszinok, zsidók, görögök. A fõ megélhetést a halászat jelenti. Nagyon nehéz kenyérkereset ez. Manapság az idegenforgalomra koncentrálnak. Sorra épülnek az üdülõfaluk. A delta ágaiban légkondicionált lakóhajók várják a horgászokat.

Mintegy 1400 állatfaj lakja e vidéket. A területen él több mint 300 madárfaj. Egyedülálló a pelikán telep Európában. A felmérések szerint százötven halfaj fordul elõ a térségben. Az halfajok közül legnagyobb testû a viza, amely régen – a vizierõmûvek megépítése elõtt – Budapestig is felúszott. A növényvilág szintén értékes. Itt található földünk legnagyobb, 260 ezer hektár kiterjedésû nádtengere. A Caucescu-rezsim idejében a deltában embertelen körülmények között dolgoztatott nádarató (pióca szedõ) köztörvényes és politikai foglyok fellendítették a cellulóz ipart. Az ún. úszó szigetek zsombékos, sásos növényzete nagyszerû legelõhely az itt élõ háziállatok számára.

A víz kihalt, csónakkal, vagy hajóval nem találkoztunk. Jobboldalt elmarad Bestepe sokpúpú dombsora és az utolsó nagyobb település, Mahmudia rakpartja és hajóállomása. A 87 fkm-nél elhagytuk a száraz partokat, behajóztunk a mocsárvilágba. Lakott hely itt alig található. Egyre több a madár. A strandpapucsommal néha közelharcot vívok az óriási böglyökkel. A bal parton fakitermelés folyik, dereglyékbe rakják a rönköket. Érintetlen part itt sem létezik többé, de az ember kevésbé változtatta meg a táj õsi arculatát, mint a szárazföldnek. A Szent György-ágat hat helyen mesterséges csatornákkal átvágták, hegyesszögû kanyarjait kiegyenesítették. A fák között néhány üdülõ és sátor rejtõzködik. A vízrõl alig látni õket.

Sanyiék sietnek, 3-4 km-rel megelõztek. Sanyi a sötétben egyébként sem lát jól, hajójának sötétített ablakai pedig még jobban gyengítik látását. A nagy távolság miatt már nincs rádiókapcsolatunk. Legfeljebb SMS-t küldhetünk egymásnak. A bejáratós motorom halkan duruzsol, nem sietek, nem terhelem. Néhány nevezetes mellékágba, csatornába benézek fényképezni. A tengerhez közel, mintegy 15 km-re a fõág kiegyenesedik. Esteledik. Az egyre erõsebb jódos tengeri szél szembõl fúj, magas, hosszú hullámokat kavar. A bal parton végtelennek tûnõ nádas. Sötét, csillagtalan éjszaka lesz, halászoknak való idõ.

Késõ este érkeztem Szent György faluhoz. A part mellett kikötött személyhajó sötét sziluettjét látom. Tovább megyek az erdélyiek üdülõfalujához, ahol Száz Bandi tanácsára kikötni szándékoztunk. Sanyiék sehol. Visszafordulok a személyhajóhoz, hátha annak belsõ oldalához kötöttek. Alulról megközelítem, de kikötni nem tudok. Visszafordulok, és lassú menetben keresem a Hajnalt. Mintegy 80-100 méterrel lejjebb, a fák között fényeket látok, majd a fasort elhagyva egy fényszóró világít szembõl. Sanyiék rádión navigálnak a fényszóró irányába, a halászkikötõbe, ahová kikötöttek. Mint késõbb kiderült, a sötétben nem találtak oda az erdélyiek üdülõfalujához, egy kijövõ halászcsónak nyomán találomra bementek az elsõ kikötõbe a halászokhoz. A kikötõ bejáratában háromszor "puha" zátonyra, uszadékra futottam. A leszabadulás nem jelentett problémát. Reggel derült ki, hogy a bejárat háromnegyed részét eltorlaszolta egy úszó sziget. Másnap a komppal sem tudták elvonszolni onnan.

A parányi halászkikötõben, a halfelvásárló rakpartján, a fényszóró alatt már várt bennünket a határõr járõr. Barátságosan ellenõrizték okmányainkat, nem kötözködtek, nem fontoskodtak. Oroszul kedélyesen elbeszélgettünk. Nem ellenezték, hogy itt a halbegyûjtõ rakpartjánál éjszakázzunk.

Jobb lett volna az erdélyieknél éjszakázni, mert éjfél körül sorban érkeztek ide a halászcsónakok a zsákmánnyal. Elég rossz néven vették, hogy elfoglaltuk a rakpartot. Valóban nagyon útban voltunk. Nem tudtak miattunk oldallal a rakparthoz állni rakodni. Mindegyik csónak ami kirakodott elhúzott, hogy helyet adjon a többieknek. Némelyik csónak szándékosan nekünk ütközött, vagy az evezõjükkel csaptak "véletlenül" hajóink oldalára. A beérkezettek a fényszóró fényében rendezgették hálójukat, egy kóbor kutyának halat dobtak.

Éppen csak elbóbiskoltam, amikor zümmögni kezdtek a szúnyogok. Bár fáradt voltam, gondolatban elkezdtem a tengeri felkészülést.

26. nap, 2004.07.13., kedd

Éjjel alig aludtam a halászok hangoskodása miatt. Mivelhogy az indulásig sok mindent el kellett intézni, már fél ötkor felkeltem. A hideg, párás hajnalban kirámoltam a konzerveket a hajófenékbõl. Kicseréltem a vas fõhorgonyt bronz horgonyra, a vas horgonyláncot kötélre. A leszerelt horgonyt, és a mintegy 80 kg súlyú láncot a gerincbe fektettem, hogy minél mélyebbre kerüljön a hajó súlypontja. Kevés téliszalámit reggeliztem, mert nem tudtam, mennyire viselem el a tenger hullámzását. Reggeli után elindultunk. A szél a tenger felõl fújt, és a Duna medrébe kilométerekre felnyomta a hullámokat. Mintegy fél óra múlva elmarad a Duna partvonala és kitárult a horizont. Nincs elõttünk más, csak a határtalan vízfelület. Belsõ megelégedettség töltött el. A pillanat annyira jelentõs volt számomra, alig tudtam elhinni, hogy valóban bekövetkezett. A Medúzával kihajóztam a Fekete tengerre.

A tenger és az ég ikertestvérek módjára együtt borultak el és együtt derültek föl. A baljós égi jelek dacára, e szeles reggelen, tapasztalatlanul nekivágtunk a Fekete tengernek. Éles, legalább 4-es délkeleti szélben tajtékos hullámok kergették egymást. Szokatlan és ellenséges látvány ez a Duna békessége után. Jó messzire eltávolodtunk a parttól, a Duna hordalékától sekélyes a tenger. A fõ sodorvonalon kívül, alig 2-2,5 méter a vízmélység. Hosszú homokzátonyok húzódnak a parttal párhuzamosan. Jó 4-5 kilométerre benyúlnak a tengerbe, de a hullámverésben nem látszik a zátonyok hullámtörése. Pedig nagyon kellene látnunk, ugyanis az állandóan változó mederviszonyok miatt errõl a tengerrészrõl, nem készítenek részletes hajózási térképeket, a körzetben hajózási jeleket sem alkalmaznak.

A tengerfenék elfajulására jellemzõ, hogy a tengerpart a tengerparton épült világítótoronytól 100 év alatt mintegy másfél kilométere került. A szulinai kijáratot állandóan kotorják, hogy a tengerjáró hajóknak megfelelõ vízmélységet tartani tudják. A deltavidéken évente 70 millió tonna hordalék rakódott le. A Djerdap erõmûvek megépítése óta ez a mennyiség kevesebb mint egyharmadára csökkent.

A kotort hajóúton kívüli vizeket egyszerûen hajózhatatlannak minõsítik. Mi pedig ezeken a vizeken a zátonyok fölött hajózva, hosszú utat spórolhatunk meg Constantáig. 1975-ben, amikor kajakkal jó idõben erre jártam, láttam egy elsüllyedt kétárbocos bolgár vitorlást, a Sexaginta Prista-t. Az oldalára dõlt hajónak csak az árbocai nyúltak a vízszint fölé. Akkor nem értettem, miért futott a nagyon jól látható homokzátonyra. Most már értem, – biztosan ilyen idõben – túlságosan élesen fordult a dunai hajóútra.

A homokszigeteken gubbasztanak a máskor örökösen repkedõ tengeri madarak, és a delta jelkép állata a pelikán is. Fél óra múlva rádión javasoltam Sanyiéknak a visszafordulást. Visszafordulva a veszedelmes zátonyok egyre messzebb maradtak mögöttünk. Hátszélben, a hullámok taraján vágtattunk vissza a békésebb Dunára. A jobb parton, szélvédett öbölben kikötöttem. Késõbb a halász nyomán bemerészkedtem a közeli lagúnába. Csodálatos volt. Sanyiék visszamentek a kikötõbe. Dél körül az idõjárás csapadékosra fordult. A távolból mennydörgés és villámlás közepette közeledett a vihar. Ennek fele sem tréfa, én is behúzódtam a kikötõbe.

Alighogy kikötöttem, leszakadt az ég, ömlött az esõ, dörgött, villámlott. Elképzeltem, ha ez az idõ a Fekete tengeren talál... Brr! Még rágondolni is rossz. A szerencsét azonban nem szabad elkiabálni. A delta kontinentális idõjárásában a legcsapadékosabb hónap a június. Itt a csapadék általában rövid ideig tartó, heves záporok formájában zúdul le. Az uralkodó szél északkeleti irányból szinte állandóan fúj, de néha, mint most is, délkeletivé változik.

Megint vesztettünk egy napot a képzeletbeli idõgrafikonunkhoz képest. Azért képzeletbeli, mert pontos menetrendet elvi okokból nem készítettünk, ne feszítsen a határidõ. A motorjavítás ellenére a menetidõvel jól állunk. Ha ma eljutottunk volna Constantába, mindössze 2 nap lenne a lemaradásunk. Ez a hátralévõ több mint 3000 km-en könnyedén behozható. Rossz idõjárásra számítva nagy tartalék idõvel rendelkezünk.

Sebaj, legalább körülnézhetünk a deltában, ehetünk egy helyi halspecialitást, ismerkedhetünk a torkolatvidék állat- és növényvilágával. Látogatást tehetünk a Razelm tavon, elmehetünk Porticába, ahol a térkép szerint régebben összeköttetése volt a tónak a tengerrel. Ezt gáttal elzárták, de néhány helyen a halászok át tudnak menni a záráson. A helybéliek szerint a mi hajóinkkal valószínûleg nem járható. Nézzük meg! Veszítenivalónk nincs. Ha nem sikerül, legalább a hajóúton kívül is láttunk valamit a deltából.

Sanyiék leintettek, nem mernek bejönni a csatornákba, még mindig félnek a kalózoktól. Maradtunk a biztonságosnak hitt kikötõben. A parton román határõrök váltják egymást. Elõttem áll a motorosuk, de nem mozdulnak vele. Valószínûleg csak parancsra indulnak. Egyikük orosz anyanyelvû. Szóba elegyedek vele. Teával, kávéval kínálom.

Délelõtt a halászok hosszú ideig próbálkoztak, de a kikötõ bejáratát eltorlaszoló uszadék szigetet – amelyre éjjel én is többször ráfutottam – nem tudták elvontatni. Ebédre paprikás krumplit ettem uborkasalátával. Délután kimentem a faluba, friss kenyeret és gyümölcsöt szeretnék venni. Az emberek barátságosak, mindenhol és mindenben segítenek. A pékség üzletében nagyon finom, ropogós, frissen sült kenyeret kaptam. Délután megérkezett egy üres komp. A vontatóhajója propellerével keltett erõs hullámveréssel leszabadították a kikötõ bejáratát szûkítõ úszószigetet és eleresztette a nagy Dunán.

Késõ délután átmentem a Hajnalra egy palack pezsgõvel, amit a motor megjavulása okából gondoltam elfogyasztani. Gabi zalai – tökmagolajos, hagymás, zsíros kenyeret készített. Egy kis pikniket rendeztünk. Degeszre ettük magunkat. Nemsokára megakadtak a gondolataink, mindhárman elhallgattunk. Közben ránksötétedett. Sietve elbúcsúztam, nem akartam õket pihenésükben zavarni.

Az alkonyi nyugalmat hangos brekegés rezegtette meg, ami késõbb altató lett füleimnek.

27. nap, 2004.07.14., szerda

Az éjszaka nyugodt volt, de a tenger és a széljárás nem változott. A délelõtt rendcsinálással telt, valamiféle kabinrendet próbáltam kialakítani. A tengerhez érkezésünkrõl SMS-ben tájékoztattam egyesületünk elnökét, Dirner Évát, aki válaszában megköszönte, hogy rá is gondoltunk. A szél nyugatira fordult, és egyre erõsödött. Az égbolt beborult, idõnként szemerkélt az esõ. Wágner Laci SMS üzenete szerint a rossz idõ még 3 napig tart, viszont a helybeliek szerint pénteken már hajózható lesz a tenger.

Tulceából fél ötkor megérkezett a kétnaponként közlekedõ, menetrend szerinti személyszállító hajó. Itt éjszakázik, és másnap reggel indul vissza. A falu apraja-nagyja, kóbor kutyástól, lovastól kiment a hajóállomásra, fogadni az érkezõket. Egy jobb napokat látott, barna szálkásszõrû vizsla szaglászta az érkezõket, s némelyiknek úgy örült, mintha a gazdája jött volna meg. Több családdal is eljátszotta ezt, de senki sem szólt hozzá. Szívfacsaró látvány. Biztosan elhagyta a gazdája.

Érdekes, hogy nincs szúnyog, meglehet, a viharos szél miatt. Estefelé csökkent a szél ereje, az égbolt nagy része is kiderült. A búcsúzó naptól beragyogva csillogott a nádtenger, megszólaltak a madarak, feléledt a delta. A Medúza melletti nádasban egy kacsa család lakik. Alkony elõtt elõbújnak táplálkozni. A kicsik libasorban úsznak az anyjuk után. Egy zöld színû, kistestû madár leszállt a hajókorlátra, amikor észrevett elrepült. Készülõdtem a következõ napi tengeri útra. Emlékezve a tegnap elõtti tengerháborgásra, a hajóban mindent elraktam, lekötöttem. Felszereltem az árbocot és az orrvitorlát. A Ray Marine mágnes szenzoros robotkormány kezelési utasítását elolvastam, majd az instrukciók alapján beüzemeltem. Reggel, ha jó az idõ, 5 körül indulunk. Akármilyen az idõjárás, én egy rövid tengeri próbaútra mindenképpen kihajózok.

A faluban nincs vezetékes víz. A halászfõnök házi vízmûvébõl kaptam 20 liter ivóvizet. Nem bízom a minõségében, a fürdõvíz tartályba öntöm. A helybeliek megszokhatták kútjaik baktériumtartalmát, immunitásuk kialakult. Az enyém nem. Nem akarok megkockáztatni egy fertõzést. Amikor Vietnamban jártam, még fogat mosni sem engedtek a Hanoi ivóvízhálózatából csordogáló vízzel. Európai számára kifejezetten életveszélyes. Este – amikor Zsuzsa válasz SMS-e megérkezett – teljes volt a szélcsend, felhõtlen az égbolt. A nagy békességben csak a békák kuruttyoltak és a kutyák ugattak a távolban.