Medúza motoros kishajó Budapesttõl az Al-Dunáig

Budapesttõl az Al-Dunáig

1. nap, 2004.06.18. péntek (1653 fkm)

Lajos úgy tervezte, feleségével együtt elkísér bennünket Kalocsáig. Õ már a hajóján, a Bakcsón éjszakázott a Mozaik utcai kikötõben. Délelõtt megérkezett Szobról Bodzási Laci, a Ladogán és az Újpesti-öbölbõl – egy kis bocin –, Szõrös a feleségével, Jolival. Egész kis hajóstalálkozó alakult a stégen. Délre terveztük az indulást, de a berakodással addig nem készültem el, így a többiek elbúcsúztak és elindultak a Hárosi-öbölbe Németh Sanyiékhoz. Majd másnap Kalocsán találkozunk. Az otthoni csomagolás délutánra maradt. Zsuzsát öt óra körül vittem a hajóra a csomagok egy részével. A többi cuccot három fordulóval sikerült gépkocsin levinni.

A hajó dugig volt az egymás hegyén-hátán felhalmozott holmival. Közeledett az éjfél. Zsuzsa is kimerült volt, a kabinban helyet csinált magának az alváshoz. Útközben majd a helyére rakunk mindent. A nap izgalmai kifárasztottak, mégis boldog voltam, hogy hosszú idõre kiszakadunk a zsúfolt fõváros csordaéletébõl. Eszeveszett iramú berakodás után éjfél elõtt 5 perccel eloldottam a köteleket, és elindultunk a sötét Dunán Kalocsára, az 5000 km-es út elsõ, 140 km hosszúságú szakaszára.

Mire elindultunk mindenki rég úton, éjszakai pihenõben volt. Ahhoz, hogy idõben Kalocsára érjünk, éjszaka egyhuzamban vezetni kellett. Az ágyakat megvetettem, de csak én feküdtem le. A motor egyhangú dübörgése álomba ringatott, és egy-egy riasztó álomból ugyanúgy fel is ébresztett. Néha behallatszott a vezetõ ülésbõl a hajó elcsigázott kapitányának idõnként horkolássá erõsödõ szuszogása. Szerencsére nem volt forgalom a Dunán, csak a déli szél kavarta a hullámokat. Zsuzsa

2. nap, 2004.06.19. szombat

Amikor a hajnal elsõ sugarai megjelentek a Duna felett, Apostagnál, az 1545. fkm-nél utolértük a már éjszakázó csapatot. Egyedül Lajos volt ébren. Váltottunk néhány szót. Elmondta, hogy Õk is lassan jöttek. A Hajnalt motorhiba miatt sokáig Horváth Zoli vontatta. A motorja azért állt le, mert túltöltötték motorolajjal. A kalocsai találkozóra kenusok is jöttek, õk szemközt a jobb parton sátoroztak. A többi kishajós: Báder Laci a Lajhárral és Látits-ék már Kalocsán töltötték az éjszakát.

A kalocsai part nem ideális kikötõhely. Elõször egy omladékos kõfal mellé kötöttünk, onnan a Lajhár jobb oldalára. Nagyot koppantunk a víz alatti padozaton. Búvár maszkban gyorsan lemerülve ellenõriztem, nem esett-e baja a hajótestnek, vagy a propellernek. Szerencsére sértetlenek maradtak. Végül horgonyra álltunk a Lajhár végében és nekiláttunk a hajórend kialakításának. A rendrakás nemcsak abból áll, hogy az ember leül az ágya szélére és a különbözõ holmik számára alkalmatos helyeket eszel ki, hanem néha hasoncsúszva, minden apró rejtett zugot kihasznál a rengeteg felszerelés elrejtésére. A sok elhelyezési szempont közül ügyelni kell a hajóegyensúly megtartására, a hozzáférhetõségre stb. Nem akarom untatni a kedves olvasót a hajóleltár ismertetésével. Legyen elég annyi, hogy végül mind a három személygépkocsi rakomány élelmiszert, ivóvizet, üzemanyagot, ruházatot és más felszerelést sikerült elhelyeznünk ebben a pici hajóban.

Az egymás után érkezõ hajósok között körbe jártak a kupicás poharak. Koraeste felkerekedett a társaság, hogy elfogyassza a halászlé vacsorát, amivel Németh Sanyi kalocsai rokonai és barátai kedveskedtek. Elõször gyufatészta került a tányérba, erre merték rá a hallét a halhússal. Asztalra tették a szekszárdi vöröset is. Kivétel nélkül mindenki repetázott, egy csepp halászlé sem maradt. Zsuzsa

Az estebéd kedélyes beszéléssel folytatódott. Közben megérkezett a harmonikás, néhányan jókedvûen nótáztak. Társaságunkat a helyi plébános is megtisztelte, aki késõbb megszentelte a hajóinkat. Mi tulajdonképpen a katolikus egyház birtokában lévõ gyermeküdülõben voltunk. Karcza Laci ünnepélyesen átadta a plébánosnak a kalocsai gyermekeknek hozott ajándékát, a felújított 6 személyes túrakenut. Engem nem kellett álomba ringatni, már délután beájultam az ágyba. (1516. fkm)

3. nap, 2004.06.20., vasárnap, Kalocsa

Végre jól kialudtuk magunkat. Nem sok dolgunk akadt. Német Sanyiék, Látits Gyuri, Mecsi és Marcsi templomba mentek. A férfiak tettek-vettek a hajóik körül. Lajos és Bandi az URH rádiót állította be a Lajháron. Én is velük voltam. Nem volt szerencsém, mert figyelmetlenül beleléptem az irányváltó karnak hagyott lyukba és vagy fél métert zuhantam. A felmosó vödör állított meg. Ripityára is tört a felsõ része. Én zúzódásokkal a lábamon és oldalamon megúsztam.

Egy pörkölt-ebédre volt hivatalos a társaság. Eközben és után is folyt a viccelõdés, az ugratás, de a komoly beszélgetés, és a csoportos fotózás sem maradt el. Bandi azon a véleményen volt, hogy az éjszakát már közvetlen Mohács elõtt kellene tölteni, hogy a határon korán reggel kiléphessünk. Mindenkitõl búcsút vettünk. Csináltunk egy tiszteletkört. Barátaink zászlót lobogtatva integettek, s kívántak szerencsés utat és jó szelet. Úgy láttam, Lajos titkon néhány könnycseppet ejtett a számára elmaradt út miatt. Zsuzsa

A tervezett helyen, Mohácshoz közel lehorgonyoztunk és nyugovóra tértünk. (1456. fkm)

4. nap, 2004.06.21., hétfõ

Fél nyolckor kikötöttünk Mohácson az evezõsklubnál. Sanyival elmentünk bevásárolni, és új akkumulátorokat venni. A "matrózok" õrizetére hagytuk a hajókat. Akkumulátort nem kaptunk, de friss zöldséget és kenyeret igen. Már visszafelé tartottunk, amikor telefonüzenet érkezett, hogy a hajókkal sürgõsen máshová kell menni, mert az evezõsök nem tudnak miattunk vízreszállni. Még a vízirendõrséget is kihívták, hátha így gyorsabban elhagyjuk a stéget. Úgy 20 perc múlva visszaértünk és feljebb a rakpart mentén odaálltunk egy ukrán hajóhoz. Sanyi taxival elment egy közeli diszkontba akkumulátort keresni. Nemsokára üres kézzel érkezett vissza. Elindultunk hát a határvizsgálatra. A személyhajó pontonhoz kötöttünk ki.

A kilépés gyors és akadálymentes volt. 12.30 órakor elhagytuk Mohácsot, kicsit meghatódottan vontuk le a vezérpálcáról a magyar lobogót. Még egy-két SMS és belföldi telefonálás. 13.45 órakor az 1434. fkm-nél áthaladtunk a magyar határon. A szerb-montenegrói határállomásra, Bezdánba 14.30 órakor érkeztünk. A revízióhajó mellé kötöttünk. Ez a hajó viszi ki határvizsgálatra a tisztviselõket az érkezõ nagy hajókhoz. Elõttünk kiléptetésre egy ukrán hajó várakozott. Ránk úgy fél négy körül került sor.

Határátkelõ Bezdánban A beléptetés a sok adminisztráció miatt nem volt egyszerû. Belépési illeték: 51 euró, amit a banki záróra miatt, a batinai híd közúti határátkelõhely hídfõjében, a hivatalos pénzváltónál lehetett befizetni. Szerencsére Gyõrffy József a szerb hajózási felügyeleti parti kapitány saját gépkocsiján oda-vissza fuvarozott. Háromnegyed hétkor végre mindenféle incidens nélkül tovább mehettünk. Sötétedés elõtt elhagytuk Apatint, és pár kilométer után a hajóúton kívül, egy kanyarulatban horgonyon éjszakáztunk. (1398. fkm)

5. nap, 2004.06.22., kedd

A szokottnál korábban indultunk. Bár nem sütött a nap, kellemes idõ volt. A táj gyönyörû a Duna itt kanyargós. A jobb part Horvátországhoz, a másik Szerbia-Montenegróhoz tartozik. A közös határ az 1296. fkm-nél ér véget. Innen mindkét part Szerbia-Montenegró.

A part melletti alacsony dombokon a mi Dunakanyarunkra emlékeztetõ kis házakat látni. Szerencsére itt még sok helyen megbontatlannak látszik a természet. A zöld lombok alján itt-ott gázlómadarak álldogálnak a vízben élelem után kutatva. Napközben javult az idõ, jó meleg lett. Ebéd után egy homokos parthoz álltunk, hogy Vivien pancsikoljon. Még nem tud biztonságosan úszni, ezért Sanyiék nem engedik be a vízbe, ha a nyílt Dunán leállunk fürödni.

Az újvidéki lekötõhöz, az 1251. fkm-hez kora este érkeztünk. Rövid szemlélõdés után, engedélyt kértem a Donau Star teherhajótól, hogy melléjük köthessünk. Kikötés után felmentem a teherhajóra megkérdezni, tudnak-e gázolajat adni. Tudtak. Viszonzásul sört és pálinkát adtunk. Nagyon barátságosak voltak, Vivien még egy világító kulcstartót is kapott. Nekünk felnõtteknek jó pár doboz jéghideg sör jutott.

A sikeres tankolás örömére a Medúzában pezsgõt bontottunk. Vivi kedvéért egy tábla csokit is feláldoztunk. A pezsgõtõl jókedvre derültünk. Sanyiék késõbb ivóvizet is tankoltak, egyúttal elintézték, hogy Vivien meg a két "matróz" zuhanyozhassanak. Felmásztunk hát a monstrumra, végigmentünk a hajó orrába. Volt ott elöl minden, konyha, vécé, zuhanyozó. Melegvízzel gyorsan hajat mostunk, lezuhanyoztunk, szinte újjászülettünk. Zsuzsa

A pontonhidat 22 órakor nyitották ki. A hajók feléledtek, mindenfelé motorok dübörögtek, horgonyláncok csikorogtak, a gigafonokból vezényszavak pattogtak. A Hajnalt vontatóra vettük, mert nem indult a motorja. Párszáz métert húztuk felfelé, míg Sanyinak sikerült beindítani. Sokáig egyhelyben állva vártuk, amíg az alulról érkezõ hajók elfogynak és lefelé a gyorsabb hajók, elmennek. Végül egy teherhajó, a Serbian nyomában megkezdtük az éjszakai újvidéki átkelést.

Persze a teherhajó gyorsított, így egyre távolabb kerültünk. Rövidesen már a helyzetjelzõ lámpája is beleveszett a környezeti fényekbe. Hamarosan utolért egy másik teherhajó. Kitértünk elõle a hajóúton kívülre. Becéloztuk a vaksötétet, gúvasztottuk a szemünket, nehogy nekiütközzünk egy bójának. A pontonhíd után, a jobb parton egymást követték a kivilágítatlanul veszteglõ, az alsó szél miatt félig keresztbe fordult, személyzet nélküli bárkák. Végül Kátynál találtunk alkalmas helyet, és éjfél körül lehorgonyoztunk. (1251. fkm)

6. nap, 2004.06.23., szerda

Nyugodt éjszakai pihenés után elindultunk. A constantai vonatindulási idején kívül most már semmilyen idõpont nem terhel bennünket. Nem kell sietnünk, gyönyörködhetünk a természetben. A Duna jobb partját továbbra is alacsony dombok követik, amiket itt-ott beépítettek kisebb-nagyobb házakkal. A házak inkább falusias jellegûek, barátságos piros tetejük szinte kirí a zöld lombok közül.

Dél körül Titelnél elértük a Tisza-torkolatot és mintegy 200 métert felhajóztunk a Tiszán. Itt melegebb a víz. Sanyi, Gabi és Vivien jót úsztak. Én nem mertem bemenni. Még levegõvételnél is fájt az oldalam, nem tudtam volna visszakapaszkodni. Felfrissülés után folytattuk utunkat. Zsuzsa

Kettõkor érkeztünk Zimonyba, Belgrád elõvárosába. A Duna Hadi-szigeti mellékágában rengeteg hajó, csónak és kisebb vízi jármû "parkol", számozott bójáikhoz kötve. Stég csak egy van. A tulajdonosok csónakon, " vízi taxival" közelítik meg hajóikat.

Sanyinak továbbra is elektromos problémái voltak. Új akkumulátort szeretett volna venni, ezért a part melletti egyetlen stéghez kikötöttünk. Találtunk is egy kis csónakmotor-javító mûhelyt. Egy elõzékeny szerelõ segítségével Sanyi megvette a szükséges akkumulátorokat, de hiába cserélte le a használtakat újakra, továbbra sem töltött a generátor. Kiszerelte a generátort és kivittük a mûhelybe, onnan átvitték egy szakmûhelybe. Nemsokára, felújítva visszahozták, felszabályozták a kollektort, szénkeféket, csapágyakat cseréltek, stb.

A felújított generátor sem mûködött. Újabb szerelõ jött, aki egyszerû módszerrel, egy kábeldarab segítségével polarizálta. Várakozás közben megtalált bennünket a marina "master", 20 eurót kért hajónként, amit 4 euróra lealkudtuk arra hivatkozással, hogy nem fogunk itt éjszakázni. Délután Vivi átjött játszani, amíg Gabi pihent egy kicsit. Közben beesteledett.

A Hajnal este 8 órára készült el. Átmentünk párszáz méterre, a Hadi sziget belsõ oldalára éjszakázni. Este repülõrõl irtották a szúnyogot, így szerencsénkre elmaradtak a csípések. A másik parton viszont éjfélig nyomatták a diszkózenét. Eszembe jutott az óbudai Diáksziget. Zsuzsa

7. nap, 2004.06.24., csütörtök

A szúnyogirtás eredményeként mindkét hajó fedélzete tele lett az elhullott vérszívókkal, bogarakkal. Reggel borult volt az ég és késõbb sem sütött ki a nap. Kisebb sebességgel folytatjuk az utat, már nem kell sietni. Az 1160 fkm-nél levágtuk a pancsovai Duna kanyart. A Stefanac szigetet belülrõl megkerülve az 1148. fkm-nél jöttünk vissza a fõágba. A vadregényes mellékág keskeny, kanyargós. A partjain horgásztanyák állnak. Vincsa és Grocka üdülõi elõtt elhaladva a szendrõi strandnál kikötöttünk. Kicsit elhanyagolt, alig volt vendég. Sanyival elmentünk friss gyümölcsöt vásárolni. A nagyobb élelmiszerüzletekben itt dinár helyett elfogadják az eurót.

Belgrádtól mintegy 60 km-re, a jobb parton nagy kikötõváros Szendrõ (Smederevo) és a vár maradványai. A mai Szendrõ helyén lévõ települést II. Bazilikosz bizánci császár 1019-es oklevele említi elõször. Egy kicsiny, jelentéktelen település volt csupán, amíg Branikovics György despota a XV. században a szerb állam fõvárosává nem tette. A tizenkilenc tornyú 1,9-4,5 méter vastag kõfalú nagy vár 1439-ben készült el, mint a legnagyobb európai vízi erõdítmény. 1459-ben török uralom alá került. A törökök a vár köré még egy falat emeltek két kisebb négyzetes toronnyal és négy sokszögletû ágyútoronnyal. Szendrõ vára 1941-ben súlyos károkat szenvedett. A benne tárolt hadianyag 2500 emberrel egy hatalmas robbanásban megsemmisült. A vár több tornya erõsen megdõlt.

Az 1113. fkm-nél áthajóztunk egy érdekes, egyedi megoldású csõvezeték tartó függõhíd alatt. Itt a csövek nem a szokásos módon, – a mederbe süllyesztve – vezetnek a másik partra, hanem kötélhídként ívelik át a Dunát.

Dél körül jó nagy záport kaptunk a nyakunkba. Bandi nem ponyvázott le, had a mossa hajót belülrõl is az esõ. Szerencsére pár perc múlva a felhõket szétkergette a szél. Zsuzsa

A Morava folyó torkolata után a Duna balra derékszögû fordulatot vesz. A hegyek felöl gyenge szél lengedezett szelíden. A lapos, keresztgátakkal szabályozott Cibuklia sziget után Ráma vára bontakozik ki a jobb parti szürke sziklákon. Délután 5 körül értünk az alatta elterülõ piciny faluba. Révkikötõjében az egyik üzemen kívüli komphoz kikötöttünk. Elsétáltunk a dombtetõn lévõ kis boltba. Elköltöttük maradék dinárjainkat. Sanyiék tehenet látva, tejvadászatra indultak, de sikertelenül. 7 óra körül tovább hajóztunk. A partmenti hegyek egyre magasabbra emelkedtek. A bal parton Palanka az utolsó szerb község, Néra folyó a határ (1076-75 fkm). A romániai Báziásnál kezdõdött a Széchenyi út, amely sziklába vágva a Duna vonalát követte, itt volt a végállomása a budapesti vasútvonalnak, itt rakták át az uszályokból/ba az árút.

A Kiseljovó sziget alsó csúcsánál kialakított téli kikötõben kerestünk helyet éjszakára. Ez egy hajótemetõ, tele rozsdás ronccsal, nem nagyon tetszett. A jobb helyeket a helyi halászok csónakjai már lefoglalták. A kikötõ medence nagyon elfajult. Néhány helyen kilátszanak az iszap zátonyok. Végül a Galovica lakóhajó melletti félig elsüllyedt, rozsdás bárkához kötöttünk.

Ez a lakóhajó a környezõ kotrógépeken dolgozó személyzetnek ad szállást. Reggelenként hajó viszi õket a munkahelyükre, este pedig visszahozza õket. Havonta váltják a munkásokat. Nagyon barátságosak, meghívtak minket tv-t nézni, amit örömmel elfogadtunk, hiszen most zajlik a labdarúgó EB. Vittünk magunkkal egy üveg bort, amit meccsnézés alatt elszopogattunk.

Nagyon mérges voltam Bandira, mert nem tudta eldönteni, hova horgonyozzunk le éjszakára. Már az összes helybéli halász és hajótulajdonos bennünket figyelt. Kikötés után bementem a kabinba és lefeküdtem. Hangos békakoncert kíséretében a hajó álomba ringatott. Zsuzsa

8. nap, 2004.06.25., péntek

Ébresztés 5.30 órakor a Kossuth rádióra. Bandi megint úgy viselkedett, mintha másnak is az lenne jó, ami neki. Az hagyján, hogy engem ilyen korán felzavart, de Sanyiékhoz is átszólt rádión. Még szerencse, hogy nem voltak bekapcsolva. Így aztán kénytelen volt issza feküdni. Még két órát pihent az indulásig, de nem lett nyugodtabb, iszonyatosan kötözködött. Bevonultam a kabinba, elegem volt az egészbõl. Zsuzsa

Reggel 9-kor a jobb parti Veliko Gradiste határátkelõn (1059. fkm) kiléptünk Szerbia-Montenegróból és elindulunk a Duna legszebb, Moldova (1048.) és Turnu Szeverin (931.) közötti 117 km hosszú zuhatagi szakaszán. A Kárpátokon átvágó Duna a medrén keresztben áthúzódó sziklapadokat nem tudta teljesen kimosni. A sziklák feletti vízmélység rendkívül kicsi volt, a vízsebesség pedig elérte 11-18 km/órát. Ez a szakasz volt az Al-Duna legnagyobb hajózási akadálya. A római légiók utánpótlását vízi úton végezték. Már a rómaiak is gondolkodtak e hajózási akadály megszûntetésérõl. Laposfenekû bárkáik átvontatásához magas mûszaki megoldásokkal csatornákat és hajóvontatóknak utakat készítettek.

A XIX. században az iparosodás, a kereskedelem ugrásszerû fejlõdése megnövelte a Duna, mint olcsó vízi út szerepét. A vízi út gazdaságos kihasználását nagymértékben akadályozta, hogy 15 dm merülésû hajókkal e szakaszon évente mintegy 140-150 napon keresztül volt hajózható. Az áldatlan hajózási állapotok felszámolására a magyar kormány, neves vízügyi szakmérnökökkel terveket dolgoztatott ki. Hosszas halogatás, majd a tervek alapos megvitatása után Baross Gábor miniszter a szükséges pénzt elõteremtette, és 1889-ben Orsován felállította a Vaskapu-szabályozó mûvezetõséget.

Az 1898-ig tartó szabályozási munkálatok eredményeként a zuhatagi szakaszon már évente 250-260 napon keresztül lehetett hajózni. Sok helyen csatornákat robbantottak a szikla mederbe. A Vaskapu-zuhatag (Orsova alatt 11 km-re) kialakult hajózási akadályában 3 méter fenékmélységû csatornát robbantottak a jobb partban. A nagy vízsebességet parti vontatómozdonyok segítségével küzdötték le azok a hajók amelyek nem rendelkeztek a biztonságos áthaladáshoz szükséges 2,2-2,5 tonna/LE teljesítménnyel. A csatornák nem csökkentették lényegesen a vízsebességet, viszont kedvezõtlenül csökkentették a vízszintet. Elõállt az a helyzet, hogy a 2 méter mélységû fenékmélyülés csak 1,6 méter vízmélység növekedést eredményezett.

Zuhatag hajóstérképe Moldova Vechénél megszemléltük a semmibe vezetõ hidat, a román-jugoszláv együttmûködés katasztrofális megszakadásának, elrettentõ monumentális maradványát. Elhajóztunk a Moldova sziget román oldalán. A sziget alsó végénél az 1041. fkm-nél emelkedik ki a vízbõl a több mint 50 méter magas Babakáj (Nagyapó) szikla, amelyet most közel fele magasságában ellepi a felduzzasztott Duna. Valamikor török õrtorony állt rajta.

Itt volt szokás a hajós beavatás, megtréfálni az elõször erre hajózó tanuló matrózt (schiffjunge). Ai ifjoncot a kapitány leküldte a gépházba, hogy hozza fel a Vaskapu kulcsát, és amikor a legnehezebb kerékkulcsot a hídra felcipelte, jól kinevették. Volt akivel nem a "kapukulcsot" hozatták fel, hanem váratlanul egy vödör vízet zúdítottak a nyakába. (Nyáron még hagyján). 1979-ben már "amatör" al-dunai hajósként Russeban összetalálkoztam Király Józsival a Körös tolóhajó akkori kapitányával, akit a Baross hajón nekem volt szerencsém egy vödör vízzel hajósnak beavatni. A hajóbéke érdekében a hagyományos beavatástól most eltekintettünk .

A Babakájjal szemben, a Duna jobb partján Galambóc várának romjai vonják magukra a figyelmünket. Így romosan is tekintélyt parancsoló. Galambóc (szerbül Kolombac), egykor erõs vár, a rómaiak idejében Columbaria név alatt volt ismeretes. A török hódítás kezdetén élénk szerepet játszott hazánk történetében. Ez volt Szerbia keleti végvára a Duna mellett, s ez volt az elsõ vár, melyet határainkon a török elfoglalt. Bajazed szultán vette be 1391-ben, de ezután Perényi Péter visszafoglalta.

1427-ben Galambócot, áruló szerb kapitánya 12 ezer aranyért a török kezére játszotta. Zsigmond király 1428 áprilisában 25 ezres fõ sereggel, oláh és lengyel segédhadakkal, szárazon és vízen egyszerre támadta. A hajóseregben egy gályát a fõvezérré nevezett Rozgonyi István neje, a hõslelkû Szentgyörgyi Cecilia vezetett férfias bátorsággal. De Murad szultán nagy felmentõ sereggel érkezett a fontos vár alá, úgyhogy Zsigmond jónak látta fegyverszünetet kötni, melynek föltételei szerint Galambóc török kézen maradt, a magyar sereg pedig háborítatlanul átkelhetett a Dunán. De a törökök szószegõ módon rátámadtak az átkelõ magyar seregre, amit csak ágyúik védelme és a lengyel hátvéd hõsies önfeláldozása mentett meg, köztük magát a királyt is.

A török Galambóc megrongált falait helyreállíttatta, tõszomszédjává válván az országnak, onnan állandóan fenyegette Magyarország Alduna részét. Csak Kinizsi Pálnak, mint az felvidék országos fõkapitányának sikerült még egyszer 1483-as szerbiai hadjárata alkalmával a töröktõl visszaszerezni. De aztán Nádorfehérvár elvesztése (1521) után Galambóc is végkép elveszett Magyarország számára. Most csak a vad sziklafalakon emelkedõ elhagyatott várfalak romjai állnak a Duna hullámai fölött. A ragyogó idõben sokat fényképeztünk.

Nekem egy korábbi, kellemetlen élményem fûzõdött ehhez a helyhez. 1979-ben az "alumínium Medúzával" itt, a vízben álló õrtorony mellett éjszakáztunk. A kitörni készülõ veszedelmes szélvihar a kosava, elõl itt reméltünk menedéket. A kosava az alsó dunaszakasz jellegzetes széljárása, Moldova és Galambóc között a legerõsebb, itt már 2 méternél magasabb hullámokat is korbácsolt. Azért ide menekültünk, mert valahol olvastam, hogy annál a földnyelvnél, ahol a torony áll, a római korban kikötõ volt. Akkori tapasztalatlanságom következményeként a földnyelv rossz, a viharnak kitett oldalánál horgonyoztunk le. Egész éjjel attól rettegtünk, hogy a szélvihar leszakít bemmünket a horgonyokról. Mostani utunk során a várromok alatt elhajózva leállítottuk a motorokat, és a kellemesen meleg, tiszta Dunában nagyot fürödtünk. Vivien is bátran úszkált a Medúza és a Hajnal között.

Bandi rádión idegenvezette Sanyiékat. Jó meleg, napsütéses idõ volt. Bandi valamit szöszmötölt, elengedte a kormányt. Átvettem a vezetést. Legalább egy óra hosszat kormányoztam. Zsuzsa

Az egyre magasodó hegyek között hajózunk Drenkováig, amely a duzzasztás miatt most a régi helyénél 30 méterrel magasabbra került. A bal parton az 1036,4. fkm-nél a duzzasztás ellenére szerencsére megmaradt a márvány Baross-emléktábla, ami kopott betûkkel ugyan, de hirdeti, hogy a Vaskapu szabályozását Ferencz József uralkodása alatt, gróf Szapáry Gyula miniszterelnök idejében 1890-ban megkezdték.

A zuhatagi szakasz görög nevén Klisszura, Drenkovától Orsováig terjed. A Duna itt elõször délkeletre, aztán északkelet felé folyik. Az egész szorost mind a román, mind a szerb parton végig kísérik 6-800 méterig emelkedõ hegyek, a bárányfelhõkkel tarkázott kék ég felé meredõ szikla ormok. Két oldalán végig megy a sziklába vésett, újjá épített, a román oldali volt Széchenyi-út, a szerb parton pedig a Traián-út (Panoráma út).

A folyam e szakasza a mai békés formáját akkor érte el, amikor a Vaskapuban 1972-ben elkészült a jugoszláv Tekija és vele szemben a romániai Szörényvár (Drobeta Turnu. Severin) között a Djerdap-1 vízerõmû és duzzasztógát. A duzzasztás 30 méterrel emelte a vízszintet. Víz alá került Orsova, az eredeti Széchenyi-út az emléktáblával (973,3 fkm), a Szent Korona kápolna, ahol az 1848-as szabadságharc idején elásták, majd késõbb megtalálták a magyar Szent Koronát.

Víz alatt áll (Ada)Kaleh sziget minaretestõl, ahová Jókai Mór: Arany ember címû regényének egyik epizódját teszi. 1963-ban még láthattam ezeket, sõt a szigeten még jártam is. Jókai a regény megírása elõtt nem járt erre, a zuhatagi körülményeket nem ismerte, a képzeletébõl merítette a sziklákon átbukó víz fortyogását, a rejtõzködõ örvényeket. Az örvények léteztek, de nem rejtve. Életrajzírója szerint amikor 70 éves korában elhozták ide, mondta, ha a regény írása elõtt már látta volna a Vaskaput nem, tudta volna úgy leírni.

Drenkovától a Greben fokig (999. fkm) a folyam szélessége 600-1000 méter között változik. A mederbe mélyen kiugró Greben hegyfok a Dunát mindössze 470 m-re szûkíti, majd nyugat felé hirtelenül visszakanyarodván a víztükör 2040 méternyi széles valóságos tóvá terebélyesedik. A Greben fok elég nevezetes helye a Dunának. A fok fölötti négy kilométernyi igen keskeny szakasz régen volt veszélyes sziklazátonyait, a Vrány, Vlas, Starics, Magyar, Morava, Kékes, Izlas sziklákat ma 10-20 méter víz borítja. A duzzasztás elõtt ezen a szakaszon, a nagy sodrás miatt, drótkötélen húzták fel a hajókat. A Greben fokkal szemben, de 200 méterrel feljebb volt a Vaskapu kötélhajó kikötési helye. A magyar hajóépítészet remeke, a Vaskapu gõzös sodronykötélhajó Óbudán épült. Két kéménye, a hagyományoktól eltérõen, egymás mellett állt. 2760 méter hosszú sodronykötelén leereszkedett a vízállástól függõ hosszúságban és a felcsatolt vontákat felcsörlõzte a kisebb sebességû vízig.

A Greben után leállítottuk a hajómotorokat, csöndben és lassan csurogtunk. Megittuk azt a finom fehérbort, amit a búcsúzáskor Lajos ajándékozott az útra. Emlegettük is, hogy nyugodtan itt is koccinthatnánk vele az egészségére. Nem egészen 50 menetórára voltunk Budapesttõl. Az idõjárás a kegyeibe fogadott. Kiültem a hajó végébe, belógattam a lábamat a vízbe és emlékeztem. Emlékeztem, hogy milyen veszélyes volt itt a hajózás 1963-64-ben, amikor a Baross dízel-elektromos, oldalkerekes vontatóhajóval havi rendszerességgel jártunk vasérc szállítmányunkkal Reni és Dunaújváros között. Az átlagosnál erõsebb Barosst (1200 LE) és testvérhajóját a Széchenyit tervezõi kifejezetten zuhatagi hajózásra, extra-kismerülésûre tervezték. A tervezõk zsákutcájának a lapátkerék bizonyult, amely a propelleres hajóknál kisebb merülést adott ugyan, de a nagy géperõ átviteléhez túl szélesre sikeredett, a szûk helyeken jelentõsen korlátozottá téve a hajó fordulékonyságát, manõverezõ képességét. A két hajót, zuhatagi vontatókénti alkalmatlanságuk miatt a normál hajóforgalomban üzemeltették.

Emlékszem milyen izgalmat okozott és mekkora elõkészülettel járt a zuhatagi áthajózás. Megerõsített szolgálatok, kerékvizsga; a lapátkerekek valamennyi rögzítõ csavarjának megkopogtatása, a meglazultak meghúzása, a leszakadtak pótlása, a vontató csörlõk, sleppszálak ellenõrzése fél napos munkával járt. A 8-10 uszályból álló vontákat szétbontottuk és a segítségünkre rendelt magyar zuhatagi vontatóknak, az Eger, a Sopron hajóknak adtuk át, amelyek a legveszélyesebb szakaszokon átvontatták azokat. A vontatóra és az uszályokra beszálltak a nagytapasztalatú kormányosok, a zuhatagi-kalauzok.

Mégis sorra következtek a hajóhavariák. A Vaskapu csatornában mi is a partnak vágtuk az egyik uszályunk orrát. Szerencsére nem süllyedt el. Vagy képzeljünk el egy völgymeneti motorhibát. A rövid csatolásban, (rövid kötéllel vontatott) mögénk kötött, lendületbe jött uszályok legázolják a béna lapátkerekei miatt lecövekelt vontatóhajót, jobb esetben csak feltolják a legközelebbi sziklára.

Nincs az a horgony, ami egy ilyen elszabadult karavánt megfogna a sziklás mederben, a 11-18 km/h sebességû vízben. visszaút nincs. Jön az enyészet, vagy ha a roncs a hajózást zavarja, akkor a robbantó brigád. A partokon balesetet szenvedett hajók, uszályok maradványai rozsdásodtak. Sokuk pedig nyom nélkül tünt el a habokban, csak a nevük maradt fenn sziklanévként. Egymást követték sorban a félelmetes hajózási akadályok, a Kozla, Dojke, Izkás, Kis- és Nagy-Tachtalia, Greben és Juc sellõk. Ezeken csak a helyi révkalauzok tudták a hajókat biztos kézzel átvezetni. Most tökéletes nyugalom honolt. A közelünkben nem volt hajó a Dunán. Óránként ha elhúzott mellettünk egy-egy, de gyorsan eltûnt a kanyarban. Tavaly az Eldorádóval itt a nyílt vízen horgonyon éjszakáztunk, miközben a Greben fölött a közeledõ vihart jelezvén villámok cikáztak. A vihar nem is maradt el. Úgy látszik, ez ilyen viharos vidék.

Bandi sajnáltatta magát, hogy még nem ebédelt. Mondtam, büntiben van. Gabi cinkosan nevetett, õ is ezt a módszert szokta alkalmazni. A víz gyönyörû tiszta volt, a lábunkig le lehetett látni. Mindnyájan jót úsztunk. Késõbb Sanyi pezsgõt bontott, sajtos tallérral és sós mogyoróval kínáltak. Elmesélte küzdelmes házépítkezéseik történetét. Vivien rajzolt. Élveztük a gondtalan nyaralást. Nem rohantunk, hiszen másnap a délelõtti órákra, a fényképezéshez kedvezõ fényviszonyok idejére terveztük a Kazán-szoros áthajózását. Közben megfõztem a bolognai tésztát és mindnyájan megvacsoráztunk. Zsuzsa

Vacsora után elindultunk éjszakázó helyet keresni. A nemzetközi hajóút elhagyása, a kikötés jogilag gondot jelent, mert egyik partmenti országba sem vagyunk beléptetve. Most azonban ezzel nem törõdünk, biztonságos helyre igyekezünk. Az idõjárás egyre romlott, az égbolton baljós sötét felhõk gyülekeznek. Megint vihart kapunk, mint tavaly?

Porecka folyó torkolata Legközelebbi alkalmasnak látszó horgonyzóhely a kb. 5 km-re lévõ, Dojni Milanovac, a Porecka torkolata. A folyócska bal partján szerb hadikikötõ, oda nem mehetünk. A jobb part elhagyatott, bokros, köves. Talán 200 métert mentünk feljebb a folyón. Sanyiék 3 horgonnyal rögzítették a Hajnalt. (Reggel mondta, az egyik horgonya leszakadt és elveszett.) Közben teljesen besötétedett, és a szél derekas viharrá erõsödött, a folyóvölggyel majdnem párhuzamosan süvölt. A part semmi fedezéket sem nyújtott. Alig horgonyoztunk le, vakító villámokat szóró vihar dühöngött körülöttünk. Ömlött az esõ, a koromsötétben az orrunkig sem láttunk.

Bandi a szokásos módón felponyvázott és televízión nézte a foci EB-t. Már éppen aludni készültem, amikor iszonyú szél támadt, villámlott, dörgött, ömlött az esõ. Zsuzsa

A sziklás mederben nem fogott a horgony. Hiába a kiengedett lánchossznyi (25 méter) horgonylánc, a szél nyomása ellenében képtelen volt megtartani a hajót. Lassan sodródtunk a folyó közepe felé. Amikor a horgony csúszik a köveken a kabinban is hallani száraz csikorgását. De addig nincs nagy baj, amig a szél a mélyebb víz felé hajtja a hajót. A viharban, a folyó közepén nyugodtan nézhettem tévén Görögország gyõzelmét a labdarúgó európa bajnokságon. A Medúza mindig orral állt széliránynak, nem fordult bele saját második, vagy harmadik horgonyába amelyek ugyanúgy nem tartanának. Villámcsapástól sem féltem, mert a horgony, horgonylánc és a lefektetett alumínium árboc elektronikus egységbe kötötten levezette a körülöttünk kialakuló veszélyes légköri feszültséget.

A helyzet akkor vált izgatóbbá, amikor úgy 50 méterre közelítettük a kikötött határõr hajókhoz. Fennállt a veszélye annak, hogy határsértõként nekik ütközünk. Ott pedig szigorúan veszik a határsértést, még a vétlent is. Nem volt szabad kikötnünk szerbiában, mert aznap reggel már kiléptünk. Nem hiányzott egy szabálysértési eljárás. Beindítottam a motort, a szakadó esõben kimásztam a hajó orrába felszedni a horgonyt. A villámok fényénél visszamentünk a jobb part közelébe. Kissé feljebb, egy halászkikötõ közelében ismét lehorgonyoztunk.

A heves vihar jó két óra hosszat tartott. 23 órakor hallgattuk egy kicsit a Kossuth rádiót, majd megpróbáltunk aludni, de a szél még nem sokat veszített erejébõl. Nem esett, de fel-felcsapott körülöttünk a víz. A horgony pedig nem tartott jól, újból kisodródtunk a folyó közepére. Horgonyt fel, és másik helyet kerestem a kikötéshez. Egy víz fölé hajló bozóthoz sikerült végül kikötni. Az éjszaka többi része már nyugodtan telt. Feljött a hold és megvilágította a barátságtalan sziklás folyótorkolatot. (988. fkm)

9. nap, 2004.06.26., szombat

Hatkor ébredtünk. Azonnal indultunk, mielõtt a határõrök érdeklõdnek utánunk. A tegnapi viharból maradt erõs szélben hajóztunk. A 984. fkm-nél feltûnt a Duna egyik legszebb és legkeskenyebb része a Kazán szoros.

A Kazán szoros két részbõl, a felsõ Nagy-Kazánból és az alsó Kis-Kazánból áll. A szoros szélessége átlag nem több 3-400 méternél, de legkeskenyebb helyein csak 151 illetve 186 m. A szorosban lecsendesedett a víz. A bal parti Denevér és Partizán barlangok részben víz alá kerültek. A román parton a jelzõállomás helyén nemrégen egy templomot emeltek, a tetejét alumíniummal vagy csillogó bádoggal borították. A templomocska mögött a sziklába (a volt Szerelmesek Sziklája) faragtak egy férfi fejet, amely az alávésett szöveg szerint Decebal dák királyt ábrázolja.

Erdélyben sok ilyent látni. Nyugat Európában, Németországban dolgozó, gazdagabb romák is elõszeretettel választják ezt a tetõfedési módszert kacsalábon forgó házaik befedésére. Szörnyû ronda és giccses. Zsuzsa

A jobb parton 768 méter magasra nyúlik a Nagy-Strbec hegy. Hajdanában, a Minerva sarkon túl, a Varnica zuhatagi jelzõállomás irányította a hajóforgalmat. Mára szépen helyrehozták, talán laknak benne, elõtte csónakkikötõ leng a vízen. Az alsó Kazánból kihajózva, lejjebb az Ogradina faluval szemben, a jobb parton (965. fkm), Traianus római császár emléktáblájánál megálltunk. Az itt vezetõ utat a római légiók 97-tõl 117-ig építették. A kétsoros, négyzet alakú lyukakba ékelt gerendákra fektetett pallókon vontatták az utánpótlást szállító gályáikat. A duzzasztás miatt az emléktábla is 30 méterrel feljebb került, sajnos a rávésett szöveg alig olvasható. Az eredeti latin nyelvû szöveg fordítása: Caesar Imperator, az isteni Nervus fia, Nervus Traianus Germanicus, pontifex maximus, tízszer a nép képviselõje, a haza atyja, négyszeri konzul, leküzdve a hegyek és a Duna szikláit, felépítette ezt az utat.

Orsovánál véget ér a Klisszura, melynek egész hossza 70 km, Grebenig terjedõ részét felsõ-, azon aluli részét alsó Klisszurának szokták nevezni. A 954. fkm-nél kiszélesedik a Duna. Egy újonnan keletkezett öböl mélyén a dombokon felépült új Orsova. Viharos szél tombolt a tágas öbölben. Néhány óra elég volt ahhoz, hogy felkorbácsolja a Dunát. Egyik tarajos hullám hajszolta a másikat, néha átcsaptak a hajóinkon. A hatalmas hullámzás miatt nem mentünk be Orsovára. Áthajóztunk az (ada) Kale sziget fölött. Egy jobbkanyar után, a tulajdonképpeni Vaskapu csatorna helyén hatalmas gát rekeszti el a Dunát. A 6-6 nagyteljesítményû turbinából álló erõmû évi 10,5 milliárd kWó áram termelésére képes. A gátkoronán autóút vezet, és két partoldali zsilipen bonyolódik a hajóforgalom.

Djerzdap-1 vízierõmû Odaérkezésünkkor a szerb oldali üzemelt, de a jelzõlámpák nem engedélyezték a behajózást. Senki sem várakozott zsilippelésre. A vihar elõl bemenekültünk a jobb parti a Kasajna patak torkolatába, a Panoráma út alatti piciny, sekély öbölbe. A horgonyunk rögtön elakadt valamiben, de legalább jól fogott, még Sanyiékat is megtartotta. A szelet és a hullámokat elviselhetõen szembõl kaptuk.

Megebédeltünk, közben figyeltük a hajóforgalom megindulására. A Medúzán rádión hallgattuk a hajók egymás közti és a zsilippel való forgalmazását. Ebéd után kissé csendesedett a szél, ismét rendben volt minden. A zsilip mûködésének elsõ jeleként felfelé igyekvõ teherhajót láttunk. Mi is felkészülhettünk az indulásra, de a horgonyt nem tudtam felhúzni. Semmi kedvem nem volt lemerülni a még erõsen hullámzó, felkavart, barnás, zavaros vízben. Ki tudja mi maradhatott az elárasztott mederben, vagy az építõk mit dobáltak be a felettünk húzódó viaduktról? De a muszáj nagy úr! A vízmélység alig több mint 3 méter. Várakozásom ellenére – dunai mércével mérve – a fenéken jók voltak a látási viszonyok, legalább 1 méterre elláttam. A horgony egy kidõlt fatörzs gyökerébe akadt bele. Szerencsére két merüléssel sikerült kiszabadítanom, s elhagyhattuk a kis öblöt.

Ha üzemel, mindig akadnak várakozó hajók a monumentális zsilipek elõtt. Amikor 1979-ben itt hajóztam, két napig várakoztunk a zsippelésre, mert 110 km/óra szélsebességnél, biztonsági okokból felfüggesztik a zsilippelést. Errõl a nagyhajókat, a hajósoknak szóló közleményekben értesítik. A mûködés jeleként most egy ukrán karaván várakozott horgonyon. Szembefordulva a még mindig viharos széllel az egyik üres bárka magas, rozsdás oldalához kötöttünk. A kötelemet átvevõ hajóst kérem, hogy a szokásoknak megfelelõen, rádión értesítsék a zsilipet, hogy mi is zsilippelni szeretnénk. Sanyiék mögénk kötöttek, leállították a motort, kikapcsolták a rádiójukat, nehogy lemerüljenek az akkumulátoraik.

Késõ délután csökkent a szél ereje, a heves szélrohamok hébe-hóba csaptak le ránk. Pár óra múlva a "Djerdap-1 kontroll" rádión kiparancsolt bennünket oldalra. Sokáig köröztünk, és csalódottan konstatáltuk, hogy a szokással ellentétben nem a hajókaravánnal együtt zsilippelünk. Várakoztunk, amíg az utánunk érkezõ hajókaraván is behajózott a zsilipbe. Alkonyatkor engedély nélkül odamentünk a zsiliphez reklamálni. Megnyugtattak, hogy a saját érdekünkben majd külön zsilippelünk, mert a két karaván teljesen kitöltötte a zsilipkamrát. Nem sokkal éjfél elõtt került ránk a sor. A hatalmas, 310 méter hosszú dohos,visszhangos zsilipkamrában csak a Hajnal és a Medúza zsilippelt.

Bandi ügyesen rögzítette a hajó orrkötelét a vízszinttel együtt mozgó bakokra. Az én feladatom a farkötél kezelése volt. Rövid várakozást követõen a zsilipben gyorsan süllyedt a vízszint. Röpke fél óra alatt leértünk a zöld jelzésû, nyitott kapukkal váró másik zsiliphez, amelyben már várakozott egy karaván. Alig kötöttünk ki, máris süllyedt velünk a vízszint. Összesen kétszer 16 métert ereszkedtünk le. Amikor megálltunk elõre húzódtunk a kapuhoz, hogy a karavánt megelõzzük a kihajózásban, nehogy a géphajó propellerei által keltett össze-vissza vízmozgás a kamra falához csapjon. Zsuzsa

A zsilipbõl kijõve a parti fények, a közterületi világítás nagyon zavarta a tájékozódást. A sötétben nem láttam az un. vakbójákat, ezért szorosan a jobb part mellett, a mélységmérõre hagyatkozva vezettem. Sanyinak könnyû dolga volt, csak a farlámpámat követte. A két hajózható hajóág elágazását jelzõ, villanó fekete-zöld csíkos bója volt az elsõ támpont a 938. fkm-nél. A bója után áthúzódtam a bal partra, elhajóztunk Szörényvár (Turnu Severin) kivilágított hajógyára és kikötõje elõtt.

A 929. fkm-nél a Duna kiszélesedett, a parttól elég távol kivilágítatlan bárkák horgonyoztak. Messziröl kerültem el õket. Itt épült az elsõ állandó, i.e. 105-ben a rómaiak készített, 20 hídpilléren álló, 1135 méter hosszú Duna-híd. A román hídfõben múzeum ápolja e mûtárgy emlékét.

Az éjszakázást a simiani gázló alatt, a szigetoldalban terveztem. A folyó közepén rövidesen egy hordalék sziget (középzátony) körvonalai rajzolódtak ki. Ráfordultam, és a limányos, lapos parton, a hajóúton kívül, egy nádas tövében, biztonságos helyen lehorgonyoztunk. Beestünk az ágyba. Hosszú volt a mai nap. Éjszaka a szél kellemes szellõvé enyhült. (926. fkm)